Magyar válogatott

Kikkel juthatunk ki az Európa-bajnokságra? - A védelem

Régen volt akkora esélye a magyar labdarúgó válogatottnak kijutni egy nemzetközi tornára, mint most, a franciaországi Eb-re. A hatharom.com megpróbálja felvázolni, kikből állhat a keret, milyen játékosokkal vívhatjuk ki a kvalifikációt érő helyek valamelyikét. A sorozat befejező részében a védőket és kapusokat vesszük górcső alá.

Ha jó a védelem, még Lewandowskit is sikerül megállítani - többé-kevésbé...

Lassan három évtized telik el anélkül, hogy a magyar labdarúgó válogatott kijutott volna egyetlen Európa- vagy világbajnokságra. Az esély ismét megvan, hiszen szeptember 7-én rajtolnak a 2016-os franciaországi Eb selejtezői. A csoport relatíve könnyűnek ígérkezik, habár ezt mondtuk már párszor, és akkor sem lett jó a vége. Elég csak az 1994-es világbajnokság selejtezőit visszaidézni, aminek Jenei Imrével a kispadon mentünk neki, és Jugoszlávia kizárása miatt hatalmas esély előtt álltunk. Aztán az első mérkőzésen hazai pályán kikaptunk Izlandtól, és később is mindössze 5 pontot sikerült szerezni a Görögország-Oroszország-Izland-Luxemburg kvartett ellen.

Hogy miért idézem mindezt vissza? Mert most is hasonló a helyzet. Ugyan nem zártak ki egyetlen országot sem a csoportunkból, de az ellenfelek (Görögország, Románia, Finnország, Észak-Írország, Feröer) többségét a közvélemény verhetőnek tartja, a csoport második-harmadik helye pedig kimondva-kimondatlanul elvárás. Ráadásul a nyitómérkőzés is itthon lesz, egy előzetesen esélytelenebbnek tartott nemzet ellen, és bár a kispadunkon ezúttal nem Európa egyik legjobb szakembere ül, a várakozás ismét kezd a tetőfokára hágni. Mindezek miatt egy három részes sorozatban bemutatom, kik azok a játékosok, akik segíthetnek kivívni a 2016-os franciaországi részvételt. A futballisták jellemzése mellett egy hasznosság-faktorral (HF) azt is megpróbálom érzékeltetni, milyen fontos láncszemei lehetn(én)ek a nemzeti együttesnek! Az első részben a csatárokról, a másodikban a középpályásokról esett szó, végül pedig jöjjön a védelem, közte a kapusokkal. A cikkben szakértői véleményt mond Zombori Sándor, korábbi 26-szoros válogatott labdarúgó.

Gulácsi Péter
24 éves, klubja: Red Bull Salzburg
HF: 7/10

Az egyik legjobb magyar kapus, ez vitán felül áll. Tagja a 2009-ben U20-as vb-bronzérmet nyert együttesnek, Németh Krisztiánnal együtt 17 évesen került ki a Liverpool tartalékcsapatába. Innen kötött ki különböző kölcsönadások után az osztrák élvonalban, a Red Bull Salzburgnál. A 2013/2014-es idénye kiválóan sikerült, a bajnokságban 36 mérkőzés alatt mindössze 35 gólt kapott. Része volt azonban az Európa Liga-kiesésben, nagyrészt az ő hibájából születtek a gólok. Sajnos ugyanezt megismételte idén, a Bajnokok Ligája playoff részében is, így az egyetlen kétely, ami bennem felmerül vele kapcsolatban, hogy mennyire bírja a nyomást. Amennyiben ezzel a kérdéssel megbirkózik, minden szempontból kiváló kapus lesz, aki már most is hatalmas bravúrokra képes. A gyengéje viszont ugyanaz, ami a legtöbb magyar hálóőrnek, a beívelt labdák.

Zombori Sándor meglátása: Nem lehet csak úgy félretenni, ami az utóbbi időben történt vele. Ilyenkor nagyon nehéz rendbe tennie magát egy játékosnak. Az segít, ha játszik néhány mérkőzést, amikor tökéletesen jónak érzi magát, akkor visszazökken abba a formába, amire képes.

Bogdán Ádám
26 éves, klubja: Bolton Wanderers
HF: 8/10

Vasas-Vecsés-Bolton Wanderers, nem semmi karrier egy 20 éves kapusnak. Aki nem csak, hogy kikerült, de élt is a lehetőséggel. Védett a Premier League-ben, szép lassan kiszorította a csapatból a csapat első számú kapusát és 2012 óta nem is engedi át a helyét senkinek. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a Bolton időközben visszacsúszott az angol másodosztályba és jelenleg is a tabella alján szerénykedik. És, bizony fontos erény a klubhűség, de lassan nem ártana ismét egy szinttel feljebb lépni, akár Angliában, akár máshol. Ugyanis hiába adott a tehetség és párosul mellé munka, alázat, szorgalom, igazán komoly csapatok nem egy kiesőjelölt csapat kapusát fogják szerződtetni. Mindent összevetve jelenleg Bogdán Ádám az egyik legtapasztaltabb magyar kapus, aki kiváló reflexekkel rendelkezik, és ami fogható, azt legtöbbször meg is fogja. Könnyen alapember lehet az egész selejtezősorozat alatt, bár a konkurenciái egyáltalán nem gyengék.

Zombori Sándor meglátása: Nálam egyértelműen ő az első számú kapus. Rendkívül képzett és nagyon jó felfogású játékos. Az angol másodosztályban is jó helyen van, de én mindenképpen továbblépésre buzdítanám.

Dibusz Dénes
23 éves, klubja: Ferencváros
HF: 7/10

Amikor a Pécstől megvette a Ferencváros, mindenki féltette. Emlékszem Hajdú Attila egyik nyilatkozatára, miszerint nem való ő oda, mert idáig meccsenként 10-15 lövést kapott, most csak párat fog, és azokat kell mind hárítania. Nos, Dibusz csattanós választ adott a kétkedőknek. Már tavasszal is aktív részese volt az FTC bronzérmének, aztán jött az Európa Liga, ahol ismét nem rajta múlt a kiesés, és a bajnokságban is több győzelemből vette ki a részét. Parádés formában van, és úgy tűnik ez nála nem időszakos, folyamatosan tudja hozni magát. Ha így folytatja, jó eséllyel hamarosan külföldön találja magát és amennyiben ott is játékban marad, a selejtezősorozat folyamán komoly konkurenciát jelenthet Gulácsinak és Bogdánnak.

Zombori Sándor meglátása: Akár már most is odaférhet a kapuba, a képességei megvannak hozzá. Pillanatnyilag válogatott formában véd. A szövetségi kapitánytól függ kit választ, de abszolút nem lenne meglepetés az sem, ha őt. Egyedül a rutintalanság szólhat ellene.

Kádár Tamás
24 éves, klubja: Diósgyőr
HF: 5/10

Ő is megjárta Angliát, 18 évesen a Newcastle vette meg, és a tartalékok után szóhoz jutott az első csapatban is. Igaz ehhez kellett pár év, és az, hogy a Szarkák kiessenek, ám tény ami tény, 13 mérkőzésen Kádár is magára húzhatta a patinás csapat mezét. És bár a visszajutásból kivette a részét, később már nem számoltak vele. Előbb kölcsönbe került, majd a holland Roda JC-hez, aztán haza, a Diósgyőrbe. A válogatottban Egervári Sándor adott neki lehetőséget, amivel élt is, a legutóbbi vb-selejtezők többségén pályára lépett. Tapasztalata miatt ezúttal is hasznos ember lehet, bár személy szerint azt érzem, mintha kezdene beleszürkülni a magyar valóságba. Neki kifejezetten jót tenne, ha ismét külföldön próbálna szerencsét, mert pályafutásában előzetesen sokkal több volt, mint amit a jelen mutat.

Zombori Sándor meglátása: Képzett játékos, de van vele kapcsolatban hiányérzetem. A támadások felépítésében annyira nincsen otthon.

Juhász Roland
31 éves, klubja: Videoton
HF: 8/10

Az egyik legtapasztaltabb, legeredményesebb magyar középhátvéd, aki nemzetközi szinten is eredményes karriert futott be, még úgy is, ha az Anderlecht nem engedte el, amikor vitték volna. Az NB I-nél magasabb szinten is bizonyított, ráadásul csatár múltja miatt a kapu előtt is veszélyes. Jelenleg még csak hasonló kaliberű védője sincs a válogatottnak, ezzel pedig a helyét egyszerűen nem lehet megkérdőjelezni. Biztos tagja lesz a csapatnak, és mivel a belső védőknek sokkal többet számít a jó helyezkedés a futógyorsaságnál, remélhetőleg marad energiája arra is, hogy hátul összefogja a társakat. Nem lesz könnyű dolga, hiszen a hátsó négyes összetétele könnyen változhat, így kulcsfontosságú, hogy minél hamarabb kialakuljon az első számú védelem, amire a szövetségi kapitány alapoz. Ideális csapatkapitány lehet.

Zombori Sándor meglátása: Posztján még mindig ő a legjobb, nem tudnék mondani olyat, aki jelenleg versenybe szállhatna vele. Megbízható, tapasztalt labdarúgó, akire még nagy szüksége van a válogatottnak. Megérzi a támadások végkifejletét, helyezkedéséve, közbelépéseivel ugyanolyan hasznos, mintha futógyorsaságra kényszerítenék.

Korhut Mihály
25 éves, klubja: Debrecen
HF: 6/10

Debreceni nevelésű játékos (előtte Monor, Létavértes), aki szép lassan bejátszotta magát a felnőtt csapatba, mára pedig kirobbanthatatlan onnan. A válogatottban sem véletlenül számít rá Pintér Attila. Mind a bajnokságban, mind a nemzetközi kupákban csapata egyik legjobbja volt, sem a BL-, sem az EL-búcsú nem rajta múlt. Amennyiben tartja formáját, ideális megoldás lehet a védelem szélén, bár egy kis rutin azért neki sem ártana. A nemzeti tizenegyben háromszor lépett pályára, légiósként még ő sem próbált szerencsét, így látható, van hová fejlődnie. A posztért talán Kádár Tamás a legnagyobb vetélytársa, aki jóval tapasztaltabb nála, bár hozzá kell tenni Korhut járatosabb a támadásokban és hatékonyabban képes segíteni azokat. A döntés - mint minden esetben - a szövetségi kapitányon múlik, valószínűleg az adott mérkőzésre kitalált taktika szerint váltogat majd közöttük.

Zombori Sándor meglátása: Nagyon jó formában van, pillanatnyilag a legjobb megoldás a bal oldalon. A Debrecen előrejátékában igen aktívan részt vesz, ebből a szempontból is jó választás.

Lang Ádám
21 éves, klubja: Győri ETO
HF: 4/10

Tehetséges fiatal játékos, aki középhátvédként jelenthet megoldást - kicsivel később. Jelen pillanatban Juhász, Korcsmár és Lipták is előtte jár, igaz mellette szól, hogy a Győrben játszik, Pintér Attila ismeri, illetve Liptákkal csapattársak. Az utánpótlás-válogatottak terén minden fontos korosztályt megjárt, a felnőttek utolsó három mérkőzésén (Dánia, Albánia, Kazahsztán) pedig végig a pályán volt, ami jelzi, hogy a kapitány akár komolyabban is számolhat vele. Én ezt azért jelen pillanatban túlzásnak érezném, hiszen az NB I-ben nevelkedett játékosok nem arról híresek, hogy legendásan jól bírják a nyomást, és az északírek ellen szurkolói elvárásokból, illetve közönségből sem lesz hiány. Talán nem ez a legjobb pillanat, hogy debütáljon tétmeccsen, de később, ahogy ő is rutinosabbá válik, fontos láncszem lehet. El ne felejtsem, mivel még csak 21 éves, szerencsét kéne próbálnia külföldön, ha valahol meg tud ragadni, szép karrier várhat rá. Ha nem, a magyar bajnokság egészen biztosan otthont ad neki, ahogy teszi ezt folyamatosan másokkal is.

Zombori Sándor meglátása: Egyelőre kiegészítő szerep juthat rá. Ha valaki sérült vagy bármilyen probléma adódik, akkor kaphat szerepet. Még bizonyítania kell.

Lipták Zoltán
29 éves, klubja: Győri ETO
HF: 5/10

Rutinos, öreg róka, lehet rá hamarosan mondani, és valóban, lassan harminc éves lesz. Persze a védelem közepén ez nem feltétlenül kor, ha megvan a megfelelő tapasztalat, még a gyorsaságot is lehet bizonyos mértékig helyettesíteni. Fiatalon neki is volt angliai kalandja, de sem a Southend United, sem a Southampton nem számolt vele komolyabban. Előbbiből Újpestre, utóbbiból a Videotonba tért haza. Most Győrben játszik, és ez előnyére válhat, hiszen Pintér Attila ismeri. Volt az edzője, tudja mire képes, egy olyan játékos, aki által kommunikálhat a pályán, aki közvetítheti a gondolatait a többieknek. Vetélytársa a pozícióért Korcsmár Zsolt és Juhász Roland. Lang Ádám is ide lenne sorolható, de őt Lipták nélkül nem hiszem, hogy tétmeccsen be meri vetni Pintér Attila. Képességei alapján ott a helye a kezdő körül, de jelen pillanatban inkább az oldalvonalon túl. Jómagam a Korcsmár-Juhász tengelyt favorizálom, de senki nem lenne nálam boldogabb, ha megcáfolna, és élő falként magasodna a kapu elé az egész selejtezősorozat alatt.

Zombori Sándor meglátása: Korcsmár Zsolttal lehet harcban a kezdőbe kerülésért, aki ugyan a Bundesliga 2-ben játszik, de egy edző számára sokszor többet jelent személyes kapcsolat. És Pintér Attila Liptákot sokkal jobban ismeri.

Guzmics Richárd
27 éves, klubja: -
HF: 3/10

Az az érzésem, hogy a tavalyi szezon után kissé elszaladt vele a ló. A Haladásnál lejárt a szerződése, a klubvezetéssel pedig nem tudott megállapodni a folytatásban, túl magas bért kért. Légiósnak szeretett volna állni, de a nyáron nem futott be olyan ajánlat, amelyre rábólinthatott volna.  Így aztán, hogy játékban maradjon, lehet mégis megállapodik a zöld-fehérekkel és a szezon hátralevő részét bevállalja. A kálváriának köszönhetően a válogatott környékéről is elkerült, és akkor még nem is említettük a Romániában Maricának adott gólpasszát, amivel 2 perc alatt sikerült a magyar reményeket hiú ábránddá változtatnia. Jelen pillanatban nem válogatott szintű labdarúgó, és ami azt illeti, és bár felesleges, de én még arról is vitatkoznék, hogy korábban az volt -e.

Zombori Sándor meglátása: Amikor válogatott volt, nem mutatott különösebbet, ami megragadt volna bennem. Ő ettől függetlenül jó játékos, de a válogatottban azon a poszton több kell.

Devecseri Szilárd
24 éves, klubja: Haladás
HF: 5/10

"Az öngólomat leszámítva nem játszottam rosszul" - nyilatkozta a Hollandiától elszenvedett 8-1-es vereség után, és ez a mondata talán egész pályafutását végigkíséri. Mindazonáltal magyar viszonylatban nem számít rossz futballistának. Aki a minden szempontból szerencsétlen válogatott mérkőzéseken kívül is látta játszani, az valószínűleg osztja a véleményemet. A probléma vele is leginkább annyi, mint az összes magyar NB I-es korabeli futballistával. Nincsen nemzetközi tapasztalata. Ki kéne menni külföldre, karriert kéne építenie, meg kéne ragadnia egy olyan csapatban, ahol tovább fejlődhet, teljesedhet a játéka. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy Bajzát, Nikolics, Böde támadását kell megállítani vagy Torres, Di Natale, esetleg Benzema vagy Diego Costa jön szembe. Amíg ilyen téren nem próbál szerencsét, leginkább a hasznos csere szerepkört tartom számára elképzelhetőnek a válogatottban.

Zombori Sándor meglátása: Az ő játékán látszik, hogy mit miért csinál és ez nagyon fontos. A jövő embere lehet. A hollandiai öngóllal nem szabad sokat foglalkoznia, mert ilyen hiba alapvetően bárkivel előfordulhat. Amiatt nem lehet leírni. Remélem, nem okozott neki olyan törést az a történés, ami miatt el lenne keseredve.

Korcsmár Zsolt
25 éves, klubja: Greuther Fürth
HF: 6/10

Egyike a kevés külföldi légiósnak, aki játszik is klubjában, és a német másodosztály egyáltalán nem számít gyengének. A középhátvéd pozícióért nagy eséllyel Juhásszal és Liptákkal küzd meg. Utóbbival szemben van több esélye, azonban ellene szól, hogy nem győri, ezáltal nem volt a kapitány játékosa. Márpedig minden csapatban vannak az aktuális kapitánynak "emberei", akikben bízik, akiket ismer, akiket pályára küld akkor is, ha a keretben vannak akár nála jobb képességűek is. Így egyáltalán nem biztos, hogy annyi alkalommal lép pályára és annyi játékpercet kap, amennyire szüksége lenne. Pedig koránál és tapasztalatánál fogva a védelem egyik alapembere lehetne, aki pár évre megoldja az egyik belső védő pozíciót. Egervári Sándor alatt is rendre jó teljesítményt nyújtott, lehet rá építeni.

Zombori Sándor meglátása: A másik, akivel középen lehet számolni, Juhász Roland párja lehet. Nem tudom, mennyiszer látta a szövetségi kapitány, mennyire ismeri.

Vanczák Vilmos
31 éves, klubja: Sion
HF: 7/10

Újpesten kezdte profi karrierjét, ahonnan kis belga kitérő után az FC Sionhoz került. Itt immár hetedik éve futballozik és a klub egyik meghatározó alakjává nőtte ki magát. Kiváló példával szolgál az NB I mostani fiataljai előtt, hogy külföldön is meg lehet tartósan ragadni. Még ha a Sion azért nem is a szakma csúcsa, ha mást nem, anyagilag biztosan jobban jár, mint az NB I-ben. Az én képzeletbeli csapatomban biztos pont, szereplése nem is kérdés. Egervári Sándor alatt a jobban teljesítők közé tartozott, a zárt kapus budapesti mérkőzésen ő szerezte Románia ellen az első gólunkat. Fejjel, pontrúgások után veszélyes lehet, a kapitánynak érdemes odafigyelni rá, hogy a rögzített szituációk jó része rá legyen kidolgozva, mert jó esetben 2-3 gól a selejtezősorozat alatt benne lehet a fejében.

Zombori Sándor meglátása: Az ő helye nem kérdéses, mindig hozza azt a színvonalat, ami elvárható tőle. Sionban jó helyen van, néha kiemelkedő teljesítményt nyújt. Pontrúgásoknál nagy szerepe lehet, illetve fontos, hogy időnként belépjen a támadásokba is.

Heffler Tibor
27 éves, klubja: Videoton
HF: 5/10

Haraszti Zsoltot adta érte a Videoton a Paksnak, minden bizonnyal nem véletlenül. Hazai szinten jó védőjátékosnak számít, akinek azonban még rengeteg tapasztalatra van szüksége, hogy nemzetközi téren is komolyan lehessen vele számolni. Hátránya, hogy már 27 éves, így ha valami jelentőset akar letenni az asztalra, akkor azt nem halogathatja tovább. Kizárólag magyar klubokban játszott idáig, ami az Eb-selejtezők szempontjából, a konkurenciát ismerve újfent nem szolgál az előnyére. Tartalék szerepkörben jelenthet segítséget, ám a lehetőség előtt is ott áll. Amennyiben klasszis teljesítményt nyújt minden bajnokin, még van a pályafutásában annyi idő, hogy szép ívvel zárja le - akár a válogatottat illetően is.

Zombori Sándor meglátása: Az, hogy a Pintér számol vele, mindenképp feldobja. Még nem biztos, hogy válogatott szintű játékos, bizonyítania kell. Kiegészítő szerep, első számú jelölt szerepére még nem érettek.
Zombori Sándor átfogó véleménye a magyar válogatott védelméről
Nálam egyértelműen a Bogdán az első számú kapus, de Pintér Attilától függ, hogy kit választ, Dibusz is nagyon jó formában véd. A védelmet illetően nagy a bizonytalanság, sok függ attól, hogy milyen taktikával akarunk játszani. A két szélső bekknek alapvetően támadófeladata is van, de nem tudni, ez mennyire lesz nekik megengedve. Vanczáknak például kifejezetten jót tesz, ha belép a támadásokba, közel van a középpályásokhoz. A másik oldalon Korhut lehet a jó választás, aki szintén be tud lépni a támadásokba. Juhász Rolandra még nagy szüksége van a válogatottnak, mellette Korcsmár vagy Lipták kaphat helyet. Az, hogy a védők többsége a hazai bajnokságban játszik, abszolút nem hátrány. Természetesen aki külföldön, valami komolyabb bajnokságban játszik, annak helye van, de ez sem mindig igaz. Én a hazai játékosokra voksolok, mivel a legfontosabb, hogy folyamatosan játékban legyen az ember.
[1667484] 2014-09-07 18:00:00 Magyarország - Észak-Írországx;