NB I

Mátyus lemondott, vezetőedzőt keres a Pápa

Két győzelem, két döntetlen, két vereség. Ezzel a mérleggel mondott le a Pápa vezetőedzői posztjáról Mátyus János, aki ezáltal az NB I első távozó edzője a 2014/2015-ös szezonban.

Mátyus már nem a Pápa vezetőedzője - Fotó: rangado.hu

Hat fordulót kellett várni, hogy sor kerüljön az NB I első edzőváltására, bár a hír onnan jött, ahonnan nem sokan várták volna. A helyszín ugyanis Pápa, ahol a csütörtök délutáni edzést követően Mátyus János jelentette be döntését csapatának. Az együttes felkészítését a közeljövőben Kovács László kapusedző veszi át.

"A nyáron életem legnagyobb lehetőségét kaptam Bíró Pétertől. Úgy érzem, eddig éltem is vele, de most különböző okok miatt úgy alakult, hogy nem folytathatom a munkám. Életem legnehezebb döntése volt" – nyilatkozta az immár csak volt pápai vezetőedző.

A Lombard Pápa eredményei Mátyus János irányításával
Videoton FC–Lombard Pápa 3–0
Lombard Pápa–Ferencváros 1–0
Lombard Pápa–Kecskeméti TE 3–2
Dunaújváros PASE–Lombard Pápa 1–1
Lombard Pápa–Győri ETO FC 0–0
Nyíregyháza Spartacus–Lombard Pápa 3–0

Mint látható, Mátyus döntését az eredmények nem feltétlenül indokolták. A Pápa trénereként két győzelem, két döntetlen és két vereség nem számít kifejezetten rossznak, főként ha figyelembe vesszük, hogy a győzelmek egyike a Ferencváros, a döntetlenek egyike pedig a Győri ETO ellen született és a csapat jelenleg a 8. helyet foglalja el a tabellán.

164237
2014-09-12;212
2014-09-13;212
2014-09-14;212