UEFA

Eltűnhet az idegenben lőtt gólok szabálya, változhat a kiemelés

Kétnapos konferenciát tartott Európa topedzőinek az UEFA, ahol fontos szabályváltoztatási lehetőségek is szóba kerültek.

Két napig tanácskoztak a vezető klubok edzői Nyonban

A legfontosabb, hogy az UEFA sorozataiban eltörölhetik az idegenben szerzett gólok szabályát, amelynek értelmében egy oda-visszavágós párharcban az idegenben szerzet több találat dönt, ha összesítésben döntetlen az eredmény. A szabályt az 1965-66-os szezonban vezették be, de mára sokan idejétmúltnak tartják. A kritikusok szerint a kétmeccses párharcok legalább egyik - általában az első - találkozóját tönkreteszi a regula, mivel a vendégcsapatok eleve kevésbé támadó jelleggel lépnek pályára, és ilyenkor hazai gárdák is arra figyelnek leginkább, hogy ne kapjanak gólt.

"Egy kicsit vitáztunk azon, hogy van-e ma létjogosultsága a szabálynak. Sokak szerint nem olyan fontos, mint korábban volt, ráadásul eleve jobb eséllyel szereznek manapság gólt a vendégcsapatok, mert hatékonyabbak a kontrák" - utalt a konferencián elnöklő Sir Alex Ferguson arra, hogy a hazai csapatok még inkább rá vannak kényszerítve az óvatoskodásra. "Igazából én is csak arra figyeltem az otthoni mérkőzéseken, hogy ne kapjunk gólt."

A fentiek mellett változhat a Bajnokok Ligája kiemelési rendszere is. Jelenleg a korábbi nemzetközi eredményeik alapján állítják rangsorba a csapatokat, így azonban az idei sorsoláson az angol (Manchester City), az olasz (Juventus) és a francia (PSG) bajnok is csak a második kalapba került. Elképzelhető, hogy a jövőben a legerősebb pontvadászatok győzteseit automatikusan az első kalapba sorolják.

"Nem gondolom, hogy a kiemelés olyan nagy szerepet játszik. Az embernek meg kell oldania az elé kerülő feladatot, és a legfontosabb a pályán mutatott teljesítmény" - fejtette ki a kérdésről a véleményét Sir Alex.