Premier League

Nem haragszanak a liverpooliak Besicre - szurkolói reakciók

Fantasztikus meccset játszott egymással tegnap délután az Everton és a Chelsea együttese. A kilenc gólt hozó találkozó után a liverpooli kékek szurkolói is elégedetten tapsolták meg kedvenceik játékát és küzdőszellemét. Volt azonban valaki, akinek még a hat gólt kapó Tim Howardnál is több oka volt a keserűségre.

Muhamed Besic a mérkőzés 89. percében, 3-5-ös állásnál állt be Romelu Lukaku helyére. Első megmozdulásaként látványosan, sarokkal akart hátrapasszolni, de a labda a Chelsea játékosát, Mikelt találta meg, aki köszönte szépen, és gólpasszt adott Diego Costának, beállítva ezzel a 3-6-os végeredményt. A találkozó legfontosabb kérdése ekkorra már eldőlt, ezért is van talán kisebb jelentősége a bosnyák játékos kapitális hibájának.

A mérkőzés után az Everton Facebook-oldalán a szurkolók Besic helyett inkább Jagielkával és Distinnel voltak elfoglalva, akik több gólban is vastagon benne voltak. Természetesen azért a Ferencvárosból érkező játékos teljesítménye is megihlette a hozzászólókat.

"Talán a legrosszabb első labdaérintés volt egy meccsen, amit valaha láttam, de úgy hiszem, ő tud ennél jobban is játszani. Idővel a csapat legjobb védekező középpályása lesz, csak meg kell kapnia az esélyt."

"Még nagyon fiatal, és a Ferencvárosnál már bizonyított. Volt egy olyan érzésem, hogy lesz valami különleges megmozdulása abban a néhány percben, amire beáll, csak nem tudtam, hogy pozitív lesz vagy negatív" - hát, igaza lett.

Valószínűleg Besic egy életre megtanulta a leckét - Fotó: bleacherreport.com

"Beállt és szeretett volna valami látványosat csinálni a pályán. Fiatal még, éretlen. Nem kell őt bántani, a meccs amúgy is lefutott már. Micsoda kis összecsapás volt egyébként! 90 percig küzdöttünk, és akkor sem adtuk fel, amikor a legtöbb csapat már megtette volna. Jók leszünk idén, főleg ha így tudunk játszani a többi meccsen is, mint a Chelsea ellen. Szerencsére most jönnek majd a könnyebb mérkőzések."

Természetesen negatív vélemények is voltak, főleg a sarkazás miatt.

"Egyáltalán miért kell ilyen passzt megkockáztatni 3-5-nél? Ráadásul legelső érintésként a Premier League-ben. Őrültség..."

"Már amúgy is untam, hogy folyton Besicet követelitek a kezdőbe. Az első megmozdulása azonnal megmutatta az ő stílusát és képességeit. McCarthy és Barry is jobb."

Az Everton trénere, Roberto Martinez nem tért ki külön Besicre és a hatodik gólra, a védelmet egészében korholta a gyenge teljesítmény miatt, míg a támadójátékkal érthető módon elégedettebb volt.

"Jobban kell fókuszálnunk és koncentrálnunk, hogy magabiztosabb és jobb védekezéssel könnyítsük meg kapusunk, Tim Howard dolgát" - nyilatkozta a spanyol mester.

Roberto Martinez Besic helyett inkább a védelemmel volt elfoglalva - Fotó: telegraph.co.uk

Tény, ami tény: Besic hatalmasat hibázott, kétgólos hátrányban a 90. percen sarkazni felesleges és bosszantó. Azonban az is biztos, hogy a játékos egy életre megtanulta a leckét, és nem fog még egy ilyen hibát elkövetni.

Mint ismert, Muhamed Besic július végén írt alá ötéves szerződést új csapatánál. A játékos megjárta a világbajnokságot is, ahol Bosznia-Hercegovina egyik legjobbjaként is bizonyította kvalitásait.

[1724004] 2014-08-30 18:30:00 Everton - Chelseax;
2014-08-30;47
2014-08-31;47
163919