Átigazolás

Cuadrado marad Firenzében, a Roma tovább erősíti a görög vonalat

Saját közösségi felületein jelentette be Juan Cuadrado, hogy a Fiorentinában folytatja a pályafutását.

Cuadrado marad a Fiorentinánál

"Nagy lelkesedéssel maradok, és biztos vagyok benne, hogy a csapattársaimmal együtt egyre többet adhatok a klubnak" - írta a fenti, instagramra feltöltött kép mellé Cuadrado, aki tehát biztosan nem távozik a következő bő 48 órában. A középpályást a Barcelona és a Manchester United is vitte volna a nyár folyamán, de a katalánoknál jobbhátvédként számolt volna vele Luis Enrique, és állítólag mindkét kérő sokallta az érte kért 40 millió eurót is.

Szintén a szombat esti Roma-Fiorentina meccs- amelyet Cuadrado eltiltás miatt hagyott ki - résztvevőivel kapcsolatos hír, hogy a lelátón már ott ült a görög válogatott José Holebas, aki az orvosi vizsgálatok után aláírhat a Farkasokhoz. Ezzel ő lehet a fővárosiak harmadik görög hátvédje Toroszidisz és a frissen igazolt Manolasz mellett. Ő a bal oldalon, Ashley Cole és Federico Balzaretti helyén vethető be, azaz ezen a poszton elég nagy lesz a tumultus a Románál. Holebas az Olimpiakosztól érkezik.