NB I

Új elnöke van a PMFC-nek

  • MTI

Hargitai János baranyai kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt választotta a PMFC-Matias labdarúgóklub elnökének az egyesület közgyűlése kedden.

Új elnöke van a PMFC-nek / pmfc.hu

Az idei parlamenti választások előtt a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetőjeként dolgozó politikus a klub honlapján megjelent hírrel kapcsolatban az MTI megkeresésére elmondta: az egyesület tulajdonosát, Matyi Dezsőt váltotta a poszton, megbízatása öt évre szól.

"Szeretem a labdarúgást és már korábban felvetődött, hogy a pécsi klubot ne csak szurkolójaként, hanem vezető tisztségviselőjeként is segítsem" - jegyezte meg Hargitai János.

Hangsúlyozta: azért vállalta el az elnöki teendőket, mert bízik abban, hogy kapcsolatrendszerének köszönhetően olyan anyagi és szakmai támogatást kaphat az egyesület, amelynek eredményeként hosszú távon és sikeresen szerepelhet a hazai élvonalban.

A Pécs nem kapta el valami jól a rajtot az OTP Bank Ligában, hiszen Véber György fiai öt kör után még nyeretlenül állnak a tabellán. A hétvégén kulcsfontosságú meccs vár a baranyaiakra, hiszen a szintén nyeretlen Kecskemét látogat a Mecsekaljára. A fogadóirodák még egyelőre nem kínálnak szorzókat a találkozóra, de amint ez megtörténik, olvashattok róla a hatharom.com-on.

[1732232] 2014-08-30 18:30:00 Pécs - Kecskemétx;
164237