Európa Liga

Az élet megy tovább - Kondás Elemér

A DVSC vezetőedzője érthetően csalódottan nyilatkozott, ugyanis kicsit jobb védekezéssel megfelelő eredményt érhetett volna el a magyar bajnok Bernben.

A Debrecen borzasztó rossz védekezése miatt kétgólos hátrányba került csütörtök este az Európa Liga playoffjában a svájci Young Boys ellen. A helvét csapat három fejesgólt szerzett, kettőt sarokrúgás után. Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője is a szögletek utáni figyelmetlenségeket emelte ki: „Testközelből is megtapasztaltuk, amit nagyon jól tudtunk, hogy a Young Boys egy kiváló csapat. Az volt a tervünk, hogy gólt, gólokat szerezzünk - egyet sikerült -, és zárt védekezésből kontrázzunk, amit helyenként tudtunk megvalósítani. Sajnos a szögleteknél figyelmetlenek voltunk, kétszer is ilyen szituációból kaptunk gólt, amivel előnyös helyzetbe hoztuk a hazai csapatot. Nem kellemes a végén gólt kapni, de az élet megy tovább. Hazautazunk, és készülünk a következő mérkőzésre, ami a Haladás elleni bajnoki lesz. Az lenne a legjobb gyógyír, ha megnyernénk azt a meccset, az Európa Liga-visszavágón pedig azon leszünk, hogy le tudjuk dolgozni a hátrányunkat" - nyilatkozta a találkozót követően az edző.

A másik oldalon érthetően örültek a kétgólos sikernek, de Uli Forte jól tudja, nincs még lefutva a párharc: „Nagy lépést tettünk a célunk elérése felé, de nagyon nehéz dolgunk volt ma este, és ne feledjük, van még egy visszavágó. Nagyon örülünk természetesen a végeredménynek. Amikor egyenlített a Debrecen, kisebb sokkot kaptunk, de sikerült visszaszereznünk a vezetést. Arra törekszünk, hogy Debrecenben is nyerjünk, mert szeretnénk bejutni a csoportkörbe, ez a legfőbb célunk."

Egy biztos, ilyen játékkal a Lokinak semmi esélye sincs a visszavágón sem. A bajnoki címvédő hajdúságiak kapusai formán kívül vannak, a védők sorozatosan hibáznak, támadójáték pedig nem igazán létezik. Nem a két csapat közti különbség, inkább a forma miatt lehet túlzás nélkül kijelenteni: csodára van szüksége a Debrecennek a továbbjutáshoz.

[1801475] 2014-08-21 19:30:00 Young Boys - Debrecenx;
  • Pro
    Tomihmv
    2014. augusztus 18., Hétfő 18:26

    Europa Liga | Young Boys-Debrecen

    2014. augusztus 21., Csütörtök 19:30
    • Ország:Nemzetközi
    • Fogadás típusa:3Way
    • Tipp:Young Boys wins
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.91
    • Eddig éri meg:1.7
    • Tét:7
    • INDOKLÁS:

      Általában nem jó ómen, ha magyar csapatok ellen fogadok, de ezt a mérkőzést egyszerűen nem lehet kihagyni. A svájci klubfutball utcahosszal a magyar előtt jár, s hiába nem ment a szezon eddigi részében a Young Boysnak, a Darazsak az utóbbi hetekben belejöttek, hiszen a ciprusi Ermiszt oda-vissza megverték az EL-ben, a Grasshoppers együttesét 4-0-ra győzték le, majd a Vaduz otthonában is 2-0-ra nyertek a svájci bajnokságban. Uli Forte együttese műfüves pályával rendelkezik, és ez már 2008-ban sem ízlett a Lokinak, hiszen a svájciak 4-1-re nyertek otthon az UEFA-kupában 2008-ban, továbbá a Cliftonville-nél is teljesen össze-vissza játszott a Loki a mesterséges borításon. A svájciaknál több meghatározó játékos is sérüléssel bajlódott a szezon elején, ám ők mostanra felépültek, és hatalmas segítségére vannak a csapatnak, amit az eredmények is mutatnak. Ezzel szemben a debreceniek öltözője egy kórházhoz hasonlít mostanság. Tisza Tibor Achilles-ín gyulladást szenvedett az Újpest ellen, René Mihelic combizomszakadást szenvedett, így ők ketten biztosan kihagyják a találkozót. Mészáros Norbert hétfőn kezdte az edzéseket, nagy az esélye, hogy ő sem tud játszani. Nenad Novakovics Boriszovban sérült meg játéka erősen kérdéses, és akkor Szakály Péterről és Kulcsár Tamásról nem is beszéltem. Ha mégis tudnának játszani, enyhén szólva sem lennének 100 százalékosak, és csak ártanának a csapatnak. Ezen kívül a Loki formája sem mehetek el szó nélkül, hiszen hiába játszik a bajnokságban vegyes felállással a piros-fehér együttes, sorra kapja a pofonokat házon kívül, de a BL-ben sem volt túl acélos házon kívül.

      A Young Boys véleményem szerint minden téren a Debrecen fölé nő, és szerintem magabiztosan megnyeri az odavágót.

    • Eredmény:

      3 - 1( 1 - 1)

    • kimenetel
      Nyereség
    • 6.37