NB I

Szombathelyi döntetlenjével nyeretlen maradt a Pécs

A Pécs 1-1-es döntetlent ért el a Szombathelyi Haladás vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén, így továbbra is nyeretlen.

Az első félidőben jó futball helyett kemény belépőket láthatott a közönség, a kapuk csak elvétve forogtak veszélyben, ellenben hat sárga lapot mutatott fel a játékvezető szabálytalanságok és reklamálások miatt.

A folytatásban már nagyobb szerepet kapott a futball, egyre több ígéretes akciót vezetett mindkét csapat. A vezetést a Haladás szerezte meg egy szabadrúgást követően Halmosi révén. Ettől kezdve a Pécs átvette az irányítást és a nyomás helyzetekben is megnyilvánult, sőt, kisvártatva az egyenlítés is megszületett. Ezt követően is lendületben maradt a mecsekaljai gárda, a hajrában több lehetősége is volt, hogy megszerezze a győzelmet, de ezeket elszalasztotta, így be kellett érnie egy ponttal.

OTP Bank Liga, 4. forduló:
INFO Szombathelyi Haladás - PMFC-Matias 1-1 (0-0)
Szombathely, 2500 néző, v.: Vad II.
gólszerzők: Halmosi (63.), illetve Heffler N. (76.)
sárga lap: Dvorschák (23.), Halmosi (25.), Schimmer (75.), Iszlai (79.), illetve Romic (21.), Horváth A. (27.), Balogh B. (40.), Heffler N. (44.), Nagy J. (90.)
 
Szombathelyi Haladás: Rózsa - Jagodics (Városi, a szünetben), Dvorschák, Devecseri, Katona M. - Medgyes (Schimmer, a szünetben), Jancsó, Nagy O., Szakály A. (Iszlai, 67.), Halmosi - Gaál
 
PMFC-Matias: Gőcze - Nagy J., Balogh B., Romic, Mohl (Kővári, a szünetben) - Horváth A., Márkvárt, Szatmári L., Uzoma, Heffler N. (Rácz, 77.) - Pölöskey (Frőhlich, 67.)
[1732215] 2014-08-17 18:30:00 Haladás - Pécsx;