Premier League

Moyest követelik Van Gaal helyett a Manchester United élére

A Swansea 2-1-re győzött a Manchester United otthonában a Premier League 2014-15-ös szezonjának nyitómeccsén.

Ki Szung Jong góljával szerzett vezetést a Swansea az Old Traffordon, amit Rooney a második félidőben egy közeli ollózással kiegyenlített. Végül Sigurdsson döntötte el a walesiek javára a meccset, amin igen keveset mutatott a United, amit az új menedzser, Louis van Gaal is elismert.

Van Gaalnak máris mennie kellene? - Fotó: AFP

"Nem értük el a saját szintünket, amit már láthattak a múltban. Ez csalódást keltő. Ez lett volna a legfontosabb meccs, de cserben hagytuk a szurkolóinkat és saját magunkat is. Az ellenfelünk a legjobbját hozta. A csapaton múlott ez a dolog, mert valójában nem játszottunk csapatként. Ez volt a hibánk" - mondta a holland szakember.

A védelem nem tett ki magáért a meccsen, mert a Swansea igen kevés helyzetből szerzett két gólt, de van Gaal nem akar azonnal új igazolásokban gondolkodni.

"Ez rövidtávú gondolkodás lenne. Természetesen szükségünk van védőkre, ezt már korábban is elmondtam. De egy meccs miatt nem mondhatjuk, hogy csak a védelmünkön múlott az eredmény. De ez nem csak rólam szól, hanem a játékosokról is. Nekik is dönteniük kell, hogy megfelelőek-e ide. Szerződéseket adtunk nekik, én el fogom mondani, hogy mit gondolok, de elküldeni senkit nem fogok" - jelentette ki a menedzser.

A vereség egyébként bizonyos szempontból a tavalyi szezont idézi, hiszen David Moyes irányítása alatt sorra írta át a negatív rekordokat a United, olyan csapatok győztek egymás után az Old Traffordon, amelyek korábban évtizedekig sikertelenek voltak Manchesterben. Most egy újabb régi dátum íródott át, 1972 óta először kapott ki ugyanis otthon az angol bajnokság nyitányán a MU.

Nem csoda, hogy sokakból azonnal a tavalyi emlékképek törtek fel, és máris katasztrófát vizionálnak. A többség persze egyelőre humorral teszi, elárasztották ugyanis az internetet a vigyorgó Moyesot, ábrázoló mémek, mintha a korábbi menedzser örülne a legjobban a csapat vereségének. Gary Lineker, a korábbi kiváló csatár, jelenlegi televíziós műsorvezető is beállt a sorba, amikor azt írta ki twitterére: "Hozzák vissza Moyest!"

A mérkőzésre adott PROTIPPÜNK egyébként bejött, hiszen tippmesterünk legalább három gólt várt.

[1723986] 2014-08-16 13:45:00 Manchester United - Swanseax;
  • Pro
    Tomihmv
    2014. augusztus 11., Hétfő 14:25

    Anglia Premier League | Manchester United-Swansea City

    2014. augusztus 16., Szombat 13:45
    • Ország:Anglia
    • Fogadás típusa:Over/Under
    • Tipp:Over 2.5
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.77
    • Eddig éri meg:1.65
    • Tét:5
    • INDOKLÁS:

      Van Gaal átvette a nyáron a szakmai munkát a MU-nál, ennek köszönhetően pedig látványosan feljavult a Vörös Ördögök támadófutballja. A felkészülési meccsek alatt Roonyék szórták a gólokat, és a háromvédős rendszernek köszönhetően kaptak is egy párat. Az új szisztéma magában hordozza a gólparádé lehetőségét minden mérkőzésen, ráadásul van Gaal is szépen, egy magabiztos, nagy gólarányú győzelemmel szeretne debütálni az Old Traffordon. Természetesen ehhez a Swansea-nak is lesz egy-két szava, amely csapatból ugyan távozott Michu, de Gomisszal és Sigurdsonnal a fedélzeten még hatékonyabbak lehetnek a walesiek. Az edzőmeccseken a vendégek is szórták a gólokat, de a védekezésük még bőven hagy kívánni valót maga után, hiszen például a Villarrealtól és a Bournemouthtól is beszedtek három találatot.

      A Manchester biztosan támadólag lép fel, és minél több gólt akar rúgni, ám a Swansea sem fogja olcsón adni a bőrét, ráadásul a hazaiak háromvédős rendszerét a Bony-Gomis-Sigurdsson trió könnyedén megbonthatja. Mindezeknek köszönhetően egy gólgazdag, legalább három találatot hozó mérkőzésre számítok.

    • Eredmény:

      1 - 2( 0 - 1)

    • kimenetel
      Nyereség
    • 3.85