Atlétika

Baji Balázs országos csúccsal Eb-negyedik

  • VNA

A gátfutó Baji Balázsnak köszönhetően remek esténk volt a zürichi atlétikai Európa-bajnokság harmadik napján.

A zürichi atlétikai Európa-bajnokság harmadik napja is a gyaloglókkal kezdődött, ezúttal a női 20 km-es táv versenyét rendezték meg csütörtökön kora délelőtt. A győzelmet az orosz Elmira Alembekova szerezte meg, aki két kilométerrel a vége előtt váltott ritmust, végül 1:27:56-os idővel győzött a tőle 11 másodperccel lassabb ukrán Lyudmyla Olyanovska előtt. A dobogó harmadik fokára az új cseh junior gyalogló rekordot elérő, mindössze 19 éves Anezka Drahotova állhatott fel, aki a múlt havi junior vb-cím után most minden idők legfiatalabb Eb-érmese lett a számnak. A versenyen 29-en álltak rajthoz, köztük Madarász Viktória is, aki nagyon jó erőbeosztással, egyéni csúcsjavítással a 12. helyen fejezte be versenyét. Az UTE gyaloglója a táv első felében még az élbollyal haladt, majd közel két és fél perccel az eddigi legjobbján belül (1:30,57) ért célba.

Napsütéses időben kezdődött a férfi kalapácsvetés délelőtti selejtezője, amelynek első csoportjában versenyzett olimpiai bajnokunk, Pars Krisztián is. Az Eb-címvédő a három kísérletéből elsőre megközelítette a 75 méteres kvalifikációs szintet, utána azonban kétszer szektoron kívül dobott, igaz 74,44 méteres eredményével a kilencedik helyen így is bejutott a versenyszám szombati döntőjébe.  Jól küzdött a B-csoportban rajthoz álló Németh Kristóf (73,33 m) és Hudi Ákos (72,53 m) is, mindketten harmadikra érték el legjobbjukat, amellyel összesítve a 14. illetve 16. helyen zártak. A 200 méter első előfutamának erős mezőnyében a lendületesen kezdő Kaptur Éva a hatodik helyen fejezte be a versenyt (24,07), így nem jutott tovább. A mindössze 21 esztendős Krizsán Xénia a kilencedik helyen áll a hétpróbázók viadalában az első nap után, ugyanitt Zsivoczky-Farkas Györgyi a tizenhetedik.

Az esti programban magyar szempontból leginkább 110 gátasunkra, Baji Balázsra figyelünk, aki az elődöntőben két francia, a legnagyobb esélyes, idén fedett vb-ezüstérmes Pascal Martinot-Lagarde  és az európai ranglistán negyedik Dimitri Bascou közé került a négyes pályára. A 25 éves magyar sprinter a rajt pillanatától szorosan futott a két francia atlétával, tisztán a harmadik helyen, sőt a célban befogta Bascout, és  másodikként biztosította részvételét az esti  fináléban. Baji ráadásul 13.31 másodperces eredményével egy századmásodpercet javított Kiss Dániel 2010-ben elért országos rekordján."Hatalmas álmom volt az országos csúcs megdöntése és a döntőbe kerülés is. Nem volt ez egy tökéletes futás, ennek ellenére sikerült ilyen jó időt elérnem. Remélem, a döntőben jó pályát kapok, az fontos a végeredmény szempontjából" - nyilatkozott az újdonsült csúcstartó, aki az esti fináléban egy riválisa kizárása után végül negyedik lett, újabb két századot (13,29) faragva az országos rekordból.

A férfi 110 méteres gátfutást végül az orosz Szergej Subenkov nyerte meg, aki ezzel megvédte Eb-címét, a 23 esztendős orosz sprinter 13,19-et futott. Ezüstérmet szerzett a brit William Sherman (13.27), míg a honfitárs Dimitri Bascou kizárása után a francia Pascal Martinot-Lagarde lett a bronzérmes, aki századra azonos időt futott, mint Baji Balázs. A brit Jo Pavey győzelme után újabb kismama lett Európa-bajnok Zürichben. A női gerelyhajítást ugyanis kisfia tavalyi születése után alig egy évvel a cseh Barbora Spotakova nyerte meg, aki ezzel első alkalommal szerzett Eb-aranyat. A kétszeres olimpiai bajnok atlétanő 64,41-el győzött az országos csúcsot javító  szerb Tatjana Jelaca (64,21) és a német Linda Stahl (63,91) előtt. A mezőnyből szülés miatt két rutinos versenyző (a német Christina Obergföll és az orosz Irina Abakumova) is hiányzott.

Egészen furcsa végjátékot hozott a férfi 3000 méteres akadályfutás döntője, ahol a célegyenesbe utcahosszal forduló Mahiedine Mekhissi a befutó és az utolsó akadály előtt levette a mezét. A nagy ünneplés azonban megbosszulta magát, mert a versenyzőt a dobogós helyek kapcsán érintett spanyolok óvása után megfosztották első helyétől. A francia szövetség egyből fellebbezett ugyan a döntés ellen, de a kizárás végül érvényben maradt. A franciáknak azért nem kell annyira szomorkodniuk, mert ezáltal a másodikként célba érő, szintén francia Yoann Kowal lett Európa legjobbja.

Férfi hármasugrásban a francia Benjamin Compaoré lett a bajnok, aki az idei év legjobb európai teljesítményével (17,46 m) nyerte meg a versenyt. Az orosz Ljukman Adams (17,09) és Alexej Fedorov (17,04) lettek érmesek a számban, míg a címvédő, a 38. születésnapján versenyző Fabrizio Donato a hetedik helyen fejezte be a döntőt. Női rúdugrásban Jelena Iszinbajeva hiányában nyitott volt a verseny, amelyet az orosz Anzhelika Sidorova nyert meg, aki a 465 cm-es magasságot harmadik kísérletre (!) vitte át - igaz egyedüliként tette mindezt a mezőnyből. Az idei európai rangsort 471 cm-el vezető görög Ekaterini Stefanidi lett a második a szintén 460-ig jutó orosz Angelina Zhuk-Krasnova előtt.