Atlétika

Papp Krisztina kilencedik, Kővágó meglepetésre kiesett

  • VNA

A német súlylökő David Storl lett a zürichi atlétikai Európa-bajnokság első aranyérmese, Jo Pavey 40 évesen nyerte a tízezer métert.

Bár a zürichi atlétikai Európa-bajnokság keddi első napjára csak két döntő jutott, azért így is mozgalmas napon vagyunk túl. Elsőként a férfi súlylökőknél avattak bajnokot, ahol a németek favoritja, David Storl már az első sorozatban eldöntötte a versenyt, hiszen rögtön 21,41-ig lökte a golyót. Ezt követően saját bevallása szerint is dekoncentrált volt, de fölényét jelzi, hogy utolsóra 20,98-at dobott, amivel szintén megnyerte volna a versenyt a spanyol Borja Vivas (20,86) és a lengyel olimpiai bajnok Tomasz Majewski (20,83) előtt. Érdekesség, hogy a versenyszám kora délelőtti selejtezőjében ugyanez a sorrend alakult ki hármójuk között az élen, akkor Storl 20,76-al lett a legjobb, végül pedig este megvédte Európa-bajnoki címét.

A női 10.000 méteres síkfutás az első nyolc kilométeren közepes tempót, az utolsó két körben viszont kiváló versenyt és minden idők legidősebb női Európa-bajnokát hozta. A brit Joanne "Jo" Pavey ugyanis pár nappal a glasgowi Nemzetközösségi Játékokon (ötezren) szerzett bronzérme után - bár mi nem bíztunk benne - most karrierje legnagyobb sikerét aratva győzött. A közel 41 éves atlétanő két gyermek édesanyjaként érkezett Zürichbe, második gyermeke alig tizenegy hónapja látta meg a napvilágot. Mögötte két francia versenyző állt dobogóra, Calvin Clémence nyakába került az ezüstérem, míg a 32:26,03-al új egyéni csúcsot futó Laila Traby lett a bronzérmes. Számunkra kellemes meglepetés volt Papp Krisztina futása, aki végig az élbollyal haladt és bár az utolsó kör előtt még az első hatba kerülésre is volt esélye, végül az így is bravúros kilencedik helyet szerezte meg, idei legjobbjával 32:32,62-vel. A szám másik magyar indulója, Erdélyi Zsófia a 21. helyen végzett.

Kellemetlen meglepetés volt viszont, hogy az eltiltása után biztató eredményekkel visszatérő diszkoszvetőnk, Kővágó Zoltán nem tudott továbbjutni a selejtezőből, a másodikra dobott 61,14 ezúttal csak a 14. helyet jelentette számára. "Ilyeneket szoktam dobni az első három sorozatban, de ennél azért jobb formában vagyok" - mondta az MTI-nek a két éve Eb-bronzérmes, a 2004-es athéni olimpián második diszkoszvető, akinek idei legjobbja 65,82 méter. A junior Európa-bajnok Szikszai Róbert három érvénytelen dobással, eredmény nélkül zárta a délutáni selejtezőt. Jobb hír, hogy fiatal gátasunk, az idei magyar bajnok, Koroknai Máté egyéni csúccsal (50,33) végzett előfutama harmadik helyén és ezzel kvalifikálta magát a 400 méteres gátfutás szerda délutáni elődöntőjébe. Testvére, Koroknai Tibor 50,84-el hatodikként végzett futamában és kiesett. Minczér Albert a 3000 méteres akadályfutás második előfutamában a rajt után a mezőny elejével együtt haladt, majd fokozatosan leszakadt, végül - sérült vádlija miatt a feladás is megfordult fejében - közepes eredménnyel (9:32,13) ért célba.Négyszáz méteren a még junior korú Móricz Bálint idei harmadik legjobb eredményével (47,04) futam hetedikként fejezte be versenyét.

Az esti programban futott legjobb nyolcszázasunk, Kazi Tamás is, aki futam negyedikként, 1:48,05-ös idővel kvalifikálta magát a középdöntőbe. A döntőbe jutás nem sikerült viszont a távolugró Schmelcz Fannynak, aki 590 centiméteres eredménnyel a 26. helyet szerezte meg a kvalifikációban. Tízpróbázónk, a hosszú idő után az Eb-re visszatérő Zsivoczky Attila is megkezdte szereplését, aki 15,56-os idei legjobbjával a súlylökést megnyerte, kedvenc számában, a magasugrásban pedig 204 centiméterrel zárt. Az első napot követően a magyar atléta 3910 ponttal a huszadik helyen áll.