Felkészülés

Rodgers megtalálta Carragher utódját, Hummels marad a Dortmundban

Fölényes, 4-0-s győzelmet aratott a Liverpool a Borussia Dortmund ellen a két csapat vasárnapi felkészülési mérkőzésén.

Jürgen Klopp néhány órával a meccs előtt még egy szuper-Dortmundról nyilatkozott, amelytől félniük kell az ellenfeleknek, ehhez képest nagy pofont kapott a csapata. Az Anfield Roadon már a 10. percben gólt szerzett Sturridge, az előnyt néhány perccel később Lovren növelte, a második félidőben pedig Coutinho és Henderson talált be.

Coutinhóék elintézték a Dortmundot

Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere természetesen elégedett lehetett a csapatával, de főleg a hátvédeket dicsérte.

"A ma pályára lépők közül Dejan Lovren tökéletesen játszott. Ő az, akit Jamie Carragher visszavonulása óta kerestünk. Igazi domináns középhátvéd. Támadja a labdát, jól olvassa a játékot, és remek vezér, irányítja a többieket. A fiatal Javier Manquillo is kiemelkedő volt, főleg azt figyelembe véve, hogy még csak húsz éves, és az első meccsét játszotta az Anfielden" - értékelt a szakember.

A négygólos vereség a Dortmundnak a Bayern München elleni Német Szuperkupa-döntő előtt pár nappal nem jött jól, de a sárga feketék igyekeztek gyorsan egy jó hírrel kárpótolni a szurkolóikat.

A meccs után jelentették ugyanis be, hogy Mats Hummels lesz az új csapatkapitány, aki a pozícióról lemondó Sebastian Kehlt váltja. Ez azt jelenti, hogy a Barcelonával és a Manchester Uniteddel is szóba hozott középhátvéd marad a Dortmundban, legalábbis furcsa lenne, ha néhány héttel a kinevezése után eligazolna.

[1714245] 2014-08-10 13:15:00 Liverpool - Borussia Dortmundx;