NB I

Bajzát-góllal nyert a Nyíregyháza a Honvéd ellen

  • MTI

Idegenben győzte le a Honvédot a Nyíregyháza az OTP Bank Liga harmadik fordulójában, szombaton délután.

A harmadik fordulónak egy győzelemmel és egy vereséggel nekivágó Honvéd és a szombati fővárosi fellépésre egy ponttal érkezett élvonalbeli újonc mérkőzése sokáig a várt forgatókönyv szerint zajlott: jobbára a vendéglátók kísérleteztek helyzetek kialakításával, a nyírségiek pedig inkább a védekezésre rendezkedtek be. Igazán nagy lehetőség ugyanakkor alig akadt, s félóra elteltével leginkább az ivószünet hozott érdemi változást a meccs képében.

A második félidőben is egymás után sorjáztak a hazai akciók, ám rendre ki is maradtak a helyzetek. Majd jött a váratlan fordulat: egy ellentámadás végén a második félidőre beállt Bajzát Péter hét méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtt. Újabb fejleményként alig pár perc múlva emberhátrányba került a Nyíregyháza, ám a váratlan sikert már tíz emberrel sem engedte ki a kezéből a vendégegyüttes.

OTP Bank Liga
3. forduló
Bp. Honvéd - Nyíregyháza Spartacus FC 0-1 (0-0)
 
Bozsik József Stadion, 1000 néző, v.: Farkas
gólszerző: Bajzát (63.)
sárga lap: Holender (87.), Marku (85.)
piros lap: Fodor (67.)
 
Bp. Honvéd: Kemenes - Baráth, Ignjatovics, Marku, Fejes J. - Nagy G. (Holender, 64.), Portilla, Vécsei (Hidi, 73.) - Job, Youla (Prosser, 85.), K. Traoré
Nyíregyháza: Balogh J. - Szokol, Rubus, Fodor, Jánvári (Törtei, a szünetben) - Rezes, Kosztics, Szécsi, Abdouraman, Koller K. (Póti, 71.) - Lázár B. (Bajzát, a szünetben)
[1732208] 2014-08-09 16:30:00 Honvéd - Nyíregyházax;