Serie A

Így múlt el az AC Milan dicsősége

  • Iván András
megosztom

2007-ben még Bajnokok Ligáját, 2011-ben pedig olasz bajnokságot nyertek a piros-feketék, mára viszont az amúgy is haldokló itáliai labdarúgás egyik középcsapatává süllyedtek. Milyen hibás döntések sorozata vezetett idáig?

Tavaly a Rossonerók rég nem látott gyenge teljesítménnyel a nyolcadik helyen végeztek a bajnokságban úgy, hogy az utolsó tíz meccsükön még össze is kapták magukat - 22 pontot szereztek -, ám így is a leggyengébb teljesítmény volt ez a '97-98-as szezon óta. Azonban a mostani szégyenteljes produkció és a csapat körül kialakult helyzet sokkal nagyobb aggódásra adhat okot, mint 16 évvel ezelőtt. Az akkori csapatot még a Costacurta-Maldini védőpáros fémjelezte, ott volt Davids, Desailly, Weah, Kluivert, Ziege, Boban, Szavicsevics, és sorolhatnánk tovább a nagy neveket. Míg ma... No, de kezdjük az elejéről!

Az AC Milan 1997/98-as, 10. helyen végzett alapcsapata
Rossi - Costacurta, Desailly, Maldini, Ziege - Ba, Albertini, Boban, Leonardo - Kluivert, Weah

Legutóbb Fabio Capello edzősködése idején, 1998-ban járt hasonló mélységekben a klub

2012 nyaráig kell mindössze visszamennünk, hogy megtaláljuk azt a néhány hetet, amikor a kor és a pénz elragadta a Milan értékeit végérvényesen, egy amolyan sokadik knock-outot bevíve az olasz foci amúgy is gyökereitől romlott testébe. Már az előző szezon is úgy ért véget, hogy ha valamit Zlatan Ibrahimovic nem old meg, akkor az nem lesz elintézve. 28 bajnoki gólját Antonio Nocerino 10 találata követte, aki máig megmagyarázhatatlanul jó idényt produkált. Ekkor még nem tűntek olyan baljósnak azok a bizonyos árnyak. A kapuban ott volt a már nem fiatal, de még jól védő Abbiati, a védelem oszlopa a világ talán legjobb hátvédje, Thiago Silva volt, míg a csatársorban a svéd gólvágó tulajdonképpen egymaga nyerte meg a meccseket. Ez tehát ezüstéremig repítette a csapatot.

Az AC Milan 2011/12-es, 2. helyen végzett alapcsapata
Abbiati - Abate, Nesta, Thiago Silva, Antonini - Aquilani, Van Bommel, Nocerino - Boateng - Ibrahimovic, Robinho

Következett az a bizonyos fekete nyár. Néhány hónappal korábban politikai nyomásra lemondott miniszterelnöki pozíciójáról a klub feje, az idén 78 éves Silvio Berlusconi, ez pedig fájdalmas következményekkel járt a piros-feketék életében. Elkezdődött a tisztogatás és a sztárok értékesítése. A szenátorok közül távozott Nesta, Inzaghi, Gattuso és Seedorf, de a nagy öregek közül elhagyta a csapatot Van Bommel, Oddo és Zambrotta is. Ez még alapvetően egyáltalán nem lett volna hibás döntés, ugyanis mindenki tudta, a Milan bajnokainak ideje lejárt, az utánpótlásé lesz a főszerep. Azonban július közepén három napon belül bejelentették a csapat két legfontosabb játékosának, Thiago Silvának és Zlatan Ibrahmivocnak a távozását, egyszersmind beverve a szöget a csapat koporsójába. Érkezett ugyan Mario Balotelli, Nigel de Jong, Bojan Krkic és Giampaolo Pazzini, de kizárt volt, hogy bármelyikük Ibra nyomdokába tud majd lépni hosszútávon. A szezon azonban mégis aránylag tűrhetővé sikeredett, ugyanis a Pazzini-Balotelli-El Shaarawy trió egész hatékonynak bizonyult. A szezon közben megszerzett Super Mario például 13 bajnokin lőtt 12 gólt, és így végül ha erőteljes bírói segédlettel is, de beért Allegri legénysége a Bajnokok Ligája-indulást jelentő harmadik helyre. Azonban a szurkolók már ekkor látták, itt bizony baj lehet jövőre.

Ibra és Silva hiányát az első szezonban még csak-csak átvészelte a csapat - fotó: lastwordonsports.com

Az AC Milan 2012/13-as, 3. helyen végzett alapcsapata
Abbiati - Abate, Zapata, Mexés, De Sciglio - Nocerino, Ambrosini, Montolivo - Boateng, Pazzini (Balotelli), El Shaarawy

Lett is. Hogy mennyire elsődleges szempont volt már ezekben az időben a pénz, azt remekül példázza az igazolási politika. 2013 nyarán távozott a klub egyik legnagyobb értéke, Kevin-Prince Boateng, és elhagyta a csapatot az utolsó szenátor, Massimo Ambrosini is, míg az érkezők rovatba egy szurkolóbarát lépéssel visszahozták Kakát a Real Madridtól ingyen és Alessandro Matrit a Juvétól 12 millió euróért. Mindketten csődöt mondtak, Matrit már télen elzavarták kölcsönbe a Fiorentinához, míg Kaká az idény végén döntött úgy, inkább Amerikába távozik levezetni. A rendkívül gyenge őszi szezon ellenére sem költött pénzt játékosokra a csapat, ingyen, illetve kölcsönbe érkeztek olyan játékosok, mint Adil Rami, Keisuke Honda, Michael Essien vagy Adel Taarabt. Ráadásul El Shaarawy sérülése, a védelem hihetetlen inkompetenciája, a furcsa edzőváltás és Balotelli hisztijei rányomták a bélyeget a szezonra, amit még Seedorf sem igazán tudott megmenteni. A szégyenteljes '97-98-as szezon után tehát ismét semmilyen nemzetközi kupában nem indulhat 2014-ben a Milan.

Az AC Milan 2013/14-es, 8. helyen végzett alapcsapata
Abbiati - De Sciglio, Rami, Mexés, Constant - de Jong, Montolivo - Poli (Honda/Robinho), Kaká, Taarabt - Balotelli

És hogy hol tart most a hétszeres BL-győztes alakulat? Az amerikai turnén előbb az Olimpiakosz, majd a Manchester City és a Liverpool is tönkreverte a csapatot. Főleg a City ellen látszódott, hogy ennek a gárdának esélye sincs még a Serie A-ban sem. Ahol korábban Paolo Maldini, Alessandro Nesta és Thiago Silva állta az ellenfél rohamait, ott most Philippe Mexés és Daniele Bonera próbálkozik. Amíg az elmúlt tíz évben olyan csatárzsenik riogatták a riválisok kapusait, mint Ronaldo, Inzaghi, Pato vagy Sevcsenko, addig mára Ménezek és Niangok góljaiban kell reménykedniük a szurkolóknak.

A legnagyobb baj, hogy a klubvezetés elveszni látszik valahol a fiatalítás és a rutinos játékosok megőrzése között. Alex, Muntari, Essien és Robinho is mind-mind olyan 30 körüli játékosok, akik egykoron posztjuk legjobbjai közé tartoztak, mára már azonban csak a nevükből élnek. Bohózatba illő például a brazil csatár esete, akitől tulajdonképpen évek óta próbál megszabadulni a klubvezetés, de magas fizetési igényét sehol sem tudják állni. Inzaghi mentegetőzik, Mario Balotelli körül mint mindig, forr a levegő, és már az ember el sem tudja dönteni, hogy jót tenne-e a csapatnak a maradása, vagy sem. Mindemellett olyan neveket - például Pandev, Ben Arfa, Cerci vagy Joel Campbell - emlegetnek lehetséges igazolásokként, akik még a jelenlegi szinten sem jelentenének erősítést.

Ez a Balotelli egészen biztosan nem megoldás a csatárgondokra

A csapatban teljes átalakításra lenne szükség, ez jól látható. Az olyan, nagy összegeket kereső, de de semmit nem mutató játékosokat, mint Mexés vagy Robinho, el kellene zavarni. Az öregek közül Bonera vagy Pazzini már egyáltalán nem jelent erősítést. Emellett fokozatosan be kellene építeni olyan játékosokat, mint a hatalmas tehetség, 16 éves Hachim Mastour vagy épp Riccardo Sapponara. Az Abbiati-Agazzi-Gabriel trió sem megoldás már a kapusposztra. Azonban igazolások nélkül nem fog menni, váltásra van szükség a vezetőségben is.

[1696413] 2014-08-03 00:35:00 AC Milan - Liverpoolx;[1696409] 2014-07-27 22:00:00 AC Milan - Manchester Cityx;[1696408] 2014-07-25 02:00:00 Olimpiakosz - AC Milanx;

A Milan-klubvezetés költségtakarékos modelljének szintén remek példázata az edző személye. A játékosként és edzőként is legendává vált Carlo Ancelotti fizetése például 4,8 millió euró volt. Őt követte a brazil Leonardo, majd Massimiliano Allegri és Clarence Seedorf szintén 2,5 millió euróval, végül pedig Pippo Inzaghi, aki a hírek szerint ennek a töredékét keresi a klubnál.

Remekül megfigyelhető tehát, hogy az igazi sztáredző, Ancelotti után igyekeztek alacsonyabb fizetésű trénereket szerződtetni. Allegri személyében egy olyan fiatal edző került a csapat élére 2010-ben, aki egészen addig nem irányított nagycsapatot, igaz, a Cagliarival jól szerepelt, nevet szerezve ezzel magának Itáliában. A tréner egyből az első évében - 2004 után először - bajnoki címet hozott a csapatnak, úgy tűnt, ő lehet a hosszútávú megoldás "Carletto" távozása után. A 12-13-as szezon elején merült fel először a menesztése, amikor hét meccsen mindössze nyolc pontot kapart össze a csapat, ám végül hatalmas hajrával bronzéremig jutottak Balotelliék. A következő idény eleje ismét gyengére sikerült, amit végül 2014 januárjában elégeltek meg Berlusconiék, és menesztették Allegrit.

Pippo játékosként felért csapatával a csúcsra, edzőként azonban jóval szerényebb célokért küzdhet

Következett - és még mindig tart - egy szinte megmagyarázhatatlan éra. Január 19-én kinevezték Clarence Seedorfot, aki Allegri őszéhez képest ha nem is jó, de elfogadható tavaszt produkált a csapattal. A holland ex-játékos 19 meccsen 35 pontot gyűjtött be a piros-feketékkel, ami Allegri 22 egységéhez képest előrelépés. Ennek ellenére a klubvezetés megvált a Suriname-i születésű trénertől, és Pippo Inzaghit nevezte ki helyére. Mindkét kinevezéssel a klub egyszerre akart olcsó és olyan megoldást találni, amivel visszacsalogatják a nézőket a lelátókra. Seedorf esetében ez az antipátia (korábban balhéi voltak az ultrákkal), Pippo esetében pedig szimplán csak az eredménytelenség miatt bukott meg egyelőre. Amíg két éve 23618, tavaly pedig 23372 bérletes volt, addig idén a 20 ezret sem fogják elérni a Corriere dello Sport becslése szerint.

A szurkolók tehát már kimondták az ítéletet, és az előkészületéi mérkőzések alapján úgy tűnik, a Rossoneri fanatikusainak ismét egy ínséges esztendő következik. Az egykoron szebb napokat megélt klub mára az elhibázott játékospolitika és a vezetőség makacssága miatt egy olasz középcsapattá züllött. Ez pedig az Európa topligái közül amúgy is rég kiszoruló Serie A-nak sem tesz jót. Ezzel a csapattal nem tűnik reálisnak az első öt hely valamelyike, így szégyenszemre a Milan ismét európai kupaszereplés nélkül maradhat jövőre. Ki gondolta volna ezt 2007-ben, amikor egy szép athéni estén az a bizonyos Pippo-dupla Bajnokok Ligája-győzelmet jelentett a csapatnak?

A fogadóirodák mindezek ellenére egyelőre úgy tűnik, bíznak a piros-feketék jó szereplésében, és úgy gondolják, akár még az BL-indulás sem kizárt.

Mely csapat végez a bajnokság élén, illetve melyek lesznek benne az első háromban?
Az  oddsai
Csapat Bajnoki cím 1-3. helyezett
Juventus 1.80 1.05
AS Roma 3.50 1.33
Napoli 6.50 1.70
Internazionale 15.00 3.30
AC Milan 15.00 3.30
Fiorentina 18.00 3.50
Lazio 225.0 18.00

 A csapat az amerikai túra befejező állomásán, augusztus 6-án a Chivasszal mérkőzik meg.

megosztom