Heti műsor

Élet-halál meccs vár a Debrecenre

Újabb izgalmas hét vár a sport szerelmeseire, ahol ezúttal a Debrecené lesz a főszerep, amely ha kiüti fehérorosz ellenfelét, biztosan ott lesz valamely nemzetközi kupa csoportkörében! A heti kínálatnak azonban itt közel sincs vége...

Fontos meccs vár a Debrecenre!

A DVTK elszállt, a Loki nem áll rosszul, a Fradi stadiont avat

Röviden így foglalhatnánk össze a magyar csapatok helyzetét a nemzetközi kupák selejtezőiben, hiszen a Diósgyőr "hazai" pályán szenvedett súlyos, 5-1-es vereséget a Krasznodar ellen, ezzel szemben a Debrecen 1-0-ra legyőzte a BATE Boriszov együttesét.

A miskolciak tehát lényegében elbúcsúzni mennek Oroszországba az Európa Ligától, hiszen a visszavágó már csak formalitás, ettől függetlenül viszont meg kell említenünk, hogy az előző fordulóban a Litex Lovecs kiejtését már önmagában nagy fegyvertényként könyvelhettük el.

Debrecenben viszont joggal bizakodnak a szurkolók, hiszen amennyiben sikerül kiharcolni a továbbjutást Fehéroroszországban, úgy a hajdúságiak biztosan ott lesznek valamely sorozat főtábláján (ha a következő körben továbbjut a Loki, akkor értelemszerűen a BL-csoportkörben lesz érdekelt, míg ha kiesik, az Európa Ligában várnak még feladatok a gárdára).

Habár a Ferencváros már elbúcsúzott a nemzetközi porondtól, mégis a fővárosiaknak jutott a legnagyobb falat erre a hétre. A zöld-fehérek ugyanis stadiont avatnak a héten, méghozzá a Chelsea ellen, így aki világsztárokat szeretne látni, nincs más dolga, mint élőben megtekinteni a találkozót!

Ha a BATE Boriszov-Debrecen összecsapás egyetlen fontos momentumáról sem szeretnél lemaradni, akkor azt javasoljuk, hogy tarts a hatharom.com élő, szöveges közvetítésével!

2014-08-05;42
2014-08-06;42
2014-08-07;73

Szuperkupa itt, bajnoki rajt ott

A hét legnagyobb rangadóját kétség kívül az Arsenal és a Manchester City vívja majd egymással, a két együttes ugyanis a Community Shield keretein belül mérkőzik meg egymással. Az angol labdarúgás kedvelői ráadásul azért is örülhetnek, mert a hétvégén lényegében minden alsóbb osztályú bajnokság elrajtol a szigetországban!

Nem csak Angliában indul útjára a pontvadászat, hanem Franciaországban és Hollandiában is, ráadásul egyaránt a legmagasabb osztályban! A bajnokságot előbbi esetében a Reims-PSG, utóbbinál pedig a Zwolle-Utrecht találkozó nyitja!

2014-08-10;247
2014-08-08;53
2014-08-09;53
2014-08-10;53
2014-08-08;57
2014-08-09;57
2014-08-10;57

Irány Kanada!

Ez lehet a teniszezők jelmondata erre a hétre, elvégre a következő napokban két rendkívül rangos tornára kerül sor Kanadában.

A férfiak Torontóban, a hölgyek pedig Montrealban mérik össze a tudásukat, és olyan játékosokat láthatunk majd, mint Novak Djokovics, Roger Federer, Stanislas Wawrinka, Andy Murray, Serena Williams, Marija Sarapova, Viktorija Azarenka és Petra Kvitová!

A hatharom.com ráadásul a tornák alatt előzetesekkel, tippekkel, hírekkel várja Olvasóit, így mindenképpen érdemes lesz velünk tartani!

A hatharom.com heti élő közvetítése
Dátum Sportág Esemény Kezdés
08.05. Labdarúgás BATE Boriszov-Debrecen 19:30
A fontosabb TV-s közvetítések
Hétfő
17:00 ATP Toronto Digisport1
18:00 WTA Montreal Digisport2
Kedd
19:20 BATE Boriszov-Debrecen Duna
Szerda
02:10 Nacional-San Lorenzo Digisport2
Csütörtök
17:00 Magyarország-Ausztrália Digisport1
Péntek
18:45 Lazio-Hamburg Sport2
20:25 Reims-PSG Digisport2
Szombat
16:10 HJK Helsinki-Barcelona Digisport1
20:55 Bastia-Marseille Digisport2
Vasárnap
13:10 Dortmund-Liverpool Digisport1
21:10 Monaco-Lorient Digisport2
A teljes műsort ide kattintva érheted el!