NFL

115 millió dolláros üzlettel rajtolt az előszezon

A New York Giants nyerte a tengerentúli amerikai-futball-bajnokság, az NFL első előszezonbeli mérkőzését. Mindeközben Andy Dalton és a Cincinnati Bengals hat évet hosszabbított, a irányító 115 millió dollárt keres majd.

Blokk vagy nem blokk? - Fotó: fansided.com

Elrajtolt az NFL előszezonja, ami azt jelenti, hogy már csak kicsit több mint egy hónap van a 2014/2015-ös idény alapszakaszának kezdetéig. A felkészülés legelső meccsén a New York Giants 17-13 arányban verte a Buffalo Billst. A mezőnyből Andre Williams emelkedett ki, aki újonc létére 48 yardot és egy TD-t mutatott fel, illetve érdemes megemlíteni Ryan Nassib 73 yardos TD-passzát is, amit Corey Washingtonnak adott.

A mérkőzések pénteken folytatódnak, de érdekességben addig sincs hiány, a legutóbbi például Andy Dalton szerződése. A Cincinnati Bengals irányítója 2020-ig meghosszabbította szerződését, és hat év alatt mintegy 115 millió dollárt fog keresni. Ami a sérüléseket illeti, Glenn Dorsey (San Francisco 49ers) bicepsz-szakadás miatt egész évre kidőlt, Ra'Shade Hageman (Atlanta Falcons) pedig verekedés közben törte el a csuklóját.

A most kezdődött előszezon egészen augusztus 29-ig tart, az alapszezon pár napra rá, szeptember 5-én, a Seattle Seahawks–Green Bay Packers összecsapással rajtol. A fogadóirodák érthetően a legutóbbi Super Bowl címvédőjének, a Seattle győzelmét valószínűsítik, a Betway 1.40-szeres pénzt fizet erre az eshetőségre. A Packers esetleges sikere 3.00-ás oddsal tehető meg. Lehet már fogadni a jövő évi Super Bowl nyertesére is. A sort a Seattle vezeti (6.50), őket a Denver Broncos (7.00) és a San Francisco 49ers (8.00) követi.

A XVIX. Super Bowl győztese
A oddsai
Seattle Seahawks 6.50
Denver Broncos 7.00
San Francisco 49ers 8.00
New England Patriots 10.00
Green Bay Packers 13.00
New Orleans Saints 17.00
New York Giants 41.00
Buffalo Bills 81.00
NFL, 2014/2015 - Alapszakasz, 1. forduló
2014. 09. 05
Seattle Seahawks–Green Bay Packers
2014. 09. 07
Atlanta Falcons–New Orleans Saints
Chicago Bears–Buffalo Bills
Kansas City Chiefs–Tennessee Titans
St. Louis Rams–Minnesota Vikings
Miami Dolphins–New England Patriots
New York Jets–Oakland Raiders
Philadelphia Eagles–Jacksonville Jaguars
Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns
Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals
Houston Texans–Washington Redskins
Dallas Cowboys–San Francisco 49ers
Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers
2014. 09. 08
Denver Broncos–Indianapolis Colts
2014. 09. 09
Detroit Lions–New York Giants
Arizona Cardinals–San Diego Chargers