Focitöri

Ronaldo vagy Zidane - kinek a példáját követi James?

  • PKJ
megosztom

James vitathatatlanul a 2014-es vb legnagyobb sztárja volt, de a múlt példái megmutatják, önmagában egy jó vb-szereplés még semmire sem garancia. Zidane és Rivaldo hiába nyert vb-t, a következő szezonban besült, Ronaldo és Maradona formáján azonban sokat lendített a vb-siker. Kit követ James?

Diego Maradona, SSC Napoli, 1986/87

Az 1986-os vb Maradonáról szólt, az argentin zseni 5 góljával, zseniálisabbnál zseniálisabb cseleivel, és nagyszerű passzaival szinte egymaga cipelte vb-címig hazája válogatottját. Ekkor már a Napolinál játszott, de klubszinten még közel sem mutatott annyit, mint a válogatottban, bajnoki címe sem volt a felnőttek között. Az 1986/87-es szezonban viszont egy az egyben mexikói vb-formáját futotta, minden második meccsén betalált (ez a nyolcvanas évek 1-0-ákban és 0-0-ákban tobzódó Serie A-jában megsüvegelendő produkció volt ám), a Napoli pedig nem csak története első bajnoki címét nyerte meg vezetésével, de az Olasz Kupában sem talált legyőzőre. Maradona csillaga tehát Európában is felragyogott, és bár a BEK-ben nem sikerült igazán nagyot dobnia, még egy bajnoki cím azért összejött neki a nápolyiakkal.

Ronaldo, Real Madrid, 2002/03

A 2002-es vb-re hosszú térdsérülése után viszatérő Ronaldo azonnal bombaként robbant vissza a futball élvonalába. Nyolc góljával toronymagasan a torna gólkirálya lett, két dugójával pedig egymaga zárta le a döntő kérdéseit is. A vb-re még az Inter játékosaként érkezett, de amint lehetett, lecsapott rá a Galaktikus csillagokat gyűjtögető, a sort Figóval és Zidane-nal megkezdő Real Madrid, így a következő évadot már habfehérben kezdte. Ahogy Maradona, úgy ő is kivirágzott a számára megváltást hozó vb után, felszabadultan, ösztönösen, szinte hibátlanul játszott. 44 meccsen 30 gólt rámolt az ellenfelek hálójába a szezonban, a BL-ből szinte egymaga ejtette ki a Manchester Unitedet (az Old Trafford állva tapsolta mesterhármasát a 4-3-ra végződött negyeddöntőn), és a karrierjéből addig fájóan hiányzó bajnoki címet is begyűjtötte. 

Lilian Thuram, AC Parma, 1998/99

A francia bekk a hazai rendezésű vb elődöntőjének hőse volt, amikor első, majd pár perccel később második, egyben utolsó válogatottbeli gólját szerezve egymaga fordította meg a Horvátország elleni csörtét. A vb után klubjában, a Parmában is kivirágzott, Buffonnal, Cannavaróval, Verónnal és Crespóval vállvetve előbb története során először nemzetközi kupagyőzelemhez segítette a gárdát (UEFA Kupa, vs. Marseille, 3-0), majd amolyan ráadásként az Olasz Kupát is sikerült behúznia a csapattal. Később a Juventushoz igazolva bajnok és BL-döntős lett, majd a 2006-os vb-t követően Barcelonában vezetett le.

Lothar Matthäus, Internazionale, 1990/91

1990-ben Matthäus volt a világ legjobb játékosa, az intelligens irányító, a védekezéshez sem suta középső középpályás, a bombázó, az okos passzokat osztogató, a kapitány. A vb döntőjében ugyan nem vállalta el a tizenegyest (állítólag eltört az egyik stoplija, és nem akart kockáztatni) Argenítna ellen, de így is ő volt a végső győztes NSZK legjobbja, nem érdemtelenül kapta meg az Aranylabdát is a következő év elején. Főleg, mivel a németekkel (Brehme, Klinsmann) felturbózott Interben is vezérnek számított, gólpasszokat adott, meccsenkénti 0,5-ös gólátlaga volt, vállán cipelte a gárdát. A Sampdoria elleni, mindent eldöntő bajnokin ugyan kihagyta a tizenegyest - az élete formájában védő Pagliuca vezérletével ráadásul a genovaiak 2-0-ra nyertek, és bajnokok lettek -, de összességében zseniális szezont zárt a kiváló világbajnokság után.

És akiknek nem jött össze

Zinedine Zidane, Juventus, 1998/99

Zidane a vb-döntőben ugyan brillírozott (két fejessel egy félidő alatt kivégezte az esélyesebbnek tartott Brazíliát), de egyébként nem volt különösebben kiemelkedő tornája 1998-ban, két mérkőzést eltiltás miatt még ki is kellett hagynia. A média azonban így is felkapta, az addig tehetséges, feltörekvő középpályásnak tartott játékosból egy csapásra sztár lett, és hirtelen a Juventusnál is azt várták tőle, hogy vegye vállára az éppen generációváltáson áteső csapatot. Ez azonban nem sikerült neki, csak kevés meccsen játszott, és amikor be is került a kezdőbe, akkor sem feltétlenül volt húzóember, mintha megroppant volna a feladat súlya alatt. A Juventusnak sem ment, a csapat csak hetedik lett a bajnoki tabellán, ez volt a klub legrosszabb szereplése 1991 óta. Zidane aztán a gárdával együtt néhány éven belül kivirágzott, (a 2000-es Eb-n minden kritikusát elhallgattatva bizonyította be, hogy valóban a világ legjobb irányítója) de a vb utáni szezonja így is minden szempontból bukás lett.

Romário, FC Barcelona, 1994/95

Az 1994-es vb két legjobbja a brazil Romário és a bolgár Sztojcskov volt, ketten együtt tizenegy gólt szerezve vezették győzelemre, illetve negyedik helyre csapataikat. Már a torna előtt is együtt riogatták az ellenfeleket a Barcelonában, zsinórban nyerték a bajnoki címeket, 1994-ben BL-döntőt játszottak. A vb után viszont valami végleg eltört, Romário meg sem tudta közelíteni többé 1992 és 1994 között mutatott csúcsformáját, elmerült a bulik forgatagában, majd akivel csak lehetett, össze is veszett a klubnál. A brazil első két szezonjában sorrendben 31, majd 32 gólt szerzett, ez csökkent a '94-es vb utáni évadban hétre - mindössze tizennyolc meccsen. Ahogy Sztojcskov fogalmazott évekkel később, "Romário nem tért vissza a vb-ről soha, csak a teste volt velünk, a lelke Rióban maradt". Nem sokkal később a teste is követte, 1995-ben aláírt a Flamengóhoz, és többet nem is játszott Európában.

Fabio Grosso, Internazionale, 2006/07

A Palermo balbekkje a 2006-os vb-n robbant be a köztudatba. Végig fantasztikusan játszott, az ausztrálok elleni nyolcaddöntő utolsó percében, 0-0-ás állásnál tizenegyest harcolt ki, a németek elleni elődöntő hosszabbításában győztes gólt szerzett, a döntőben pedig beverte a minden kérdést lezáró tizenegyest. Gyorsan le is csapott rá az Inter, de a Calciopoli után látványosan megerősödő milánóiaknál már nem tudta ugyanezt a szintet hozni. Előbb csak gyenge volt, aztán már egyenesen kétségbeejtő, a szezon végére pedig Maxwell mögé, a padra szorult. Csak 23 meccs jutott neki a bajnokságot sétagaloppban nyerő kék-fekete csapatban, nem volt meglepetés, hogy egyetlen szezon után továbbpasszolták a Lyonnak.

Rivaldo, AC Milan, 2002/03

Ronaldo mellett a brazilok nyerő embere volt a 2002-es vb-n, ő ráadásul előtte hosszú évekig nagyon magas szinten játszott, a világ legjobbjai között emlegették, 1999-ben Aranylabdát is nyert. Louis van Gaallal viszont ő sem bírt, sőt, amikor nyilvánosan kijelentette, hogy semmi szín alatt nem hajlandó többet a balszélen játszani, csak a csatárok mögött, a holland egyszerűen kihagyta a keretből. Amikor Van Gaal 2002 nyarán visszatért a Barcához, Rivaldo sorsa is eldőlt, azonnal kérte, hogy adják el, a befutó pedig a Milan, a világ akkori egyik legerősebb csapata lett. A brazil támadó azonban Olaszországban sosem találta meg többé régi formáját, csak 22 meccsen játszott a következő szezonban, többnyire csereként. Élete nagy álmát ugyan beteljesítette, BL-t nyert, de azon a mérkőzésen, a Juventus elleni döntőn is csak a kispadon ücsörgött, be sem cserélték.

Szerinted kinek a példáját követi James?

megosztom