Felkészülés

Bognár György Bundesliga-csapat ellen bizonyíthat

Július 30-án a német Bundesligában szereplő Hannover csapatával játszik felkészülési mérkőzést az NB II-re készülő Csákvár együttese.

Bognár György és csapata nagy kihívás előtt / feol.hu

A magyar klubok közül négy NB I-es alakulat, a Debrecen, a Videoton, a Honvéd és a Fradi büszkélkedhet azzal, hogy ezen a nyáron nemzetközileg is jegyzett gárda ellen léphetett pályára felkészülési meccsen: a debreceniek a francia Lyont látták vendégül július elején, a fehérváriak egy hete a francia bajnok PSG vendégei voltak az ausztriai Gleisdorfban, a kispestiek pedig napokon belül fogadják a Bozsik-stadionban a törökök sztárcsapatát, a Galatasarayt, míg a Fradi az angol Chelsea ellen tartja pálya-avatóját.

Az NB III-ból tavasszal feljutott Csákvár most csatlakozik ehhez a társasághoz, hiszen a Bognár György irányításával készülő fejér megyei alakulat július végén a Hannover gárdájával méri össze erejét.

"Azt hiszem bármelyik magyar csapat szívesen lenne most a helyünkben - mondta a feol.hu-nak Hegedűs Ferenc, a csákváriak technikai vezetője. "Bár a az angol Derby elleni meccsünk meghiúsult, Gelei Károly FIFA licences mérkőzés-szervező segítségének köszönhetően összejött egy másik, nem kevésbé izgalmas mérkőzés. Végre minden akadály elhárult, s aláírásra került az a szerződés, mely szerint július 30-án 16 órakor fogad minket a német Bundesliga első osztályának meghatározó együttese, a Hannover 96 gárdája."

A felkészülési mérkőzésre a németek ausztriai edzőtáborozása során, Bad Radkersburgban kerül sor. Ugyan mikor a találkozót elkezdték szervezni, még Huszti Szabolcs is a hannoveriek játékosa volt, ám azóta Kínába igazolt az egykori magyar válogatott középpályás, így ő már nem lesz ott az összecsapáson. A németek Huszti nélkül is toronymagas esélyesei a találkozónak, a két csapat értéke között közel 60 millió euró a különbség, amíg a Hannover hétről hétre a világ egyik legjobb bajnokságában edződik, addig a csákváriak a biztos bennmaradásra készülnek a másodosztályban. A magyar együttes a hétvégén a szintén most feljutó Soroksár ellen játszott felkészülési meccset, ám 2-0-ra a Lisztessel felálló hazaiak nyertek.

A fogadóirodák egyelőre nem kínálnak oddsokat a találkozóra, de amint ez megtörténik, a hatharom.com nyomban beszámol róla.