Utánpótlás

Mészöly Géza a legjobb négybe vinné fiait

  • Nagy Zsolt

A hamarosan rajtoló U19-es Európa-bajnokságon minimális célkitűzés az első hatban végezni. Ideális esetben néhány játékos hamarosan már a felnőtt válogatott ajtaján kopogtathat.

Mészöly Géza bízik a jó szereplésben - Fotó: mlsz.hu

Nem a várakozásnak megfelelő eredményekkel zárult U-19-es válogatottunk felkészülése a július 19-én rajtoló, hazai rendezésű Európa-bajnokságra. Az első mérkőzésen meglepő vereséget, míg a másodikon döntetlent értünk el Üzbegisztán ellen, mindannyiszor futnunk kellett az eredmény után. De vajon tényleg akkora tragédiát jelentenek ezek az eredmények? A hatharom.com Mészöly Gézával, a fiatalok szövetségi kapitányával beszélgetett.

- Milyen a csapat hangulata az üzbégek elleni mérkőzések után?

- A második találkozó után már jobb. Most sem voltunk száz százalékos állapotban, mégis lehetett látni, hogy jobban pörögtek a játékosok és megpróbálták azokat az elveket fölvonultatni a pályára, amikre különösen felhívtuk a figyelmet, hogy várható ellenfeleinknél az Európa-bajnokságon. Támadásban abszolút visszajöttek ezek, igaz a befejezésekkel adósak maradtunk. Sok akciót nem sikerült kapura lövéssel zárni, több gólt kellett volna szerezzünk. Ennek ellenére nagyon szép akciókat tudtunk vezetni. Ellenfelünk nagyon agresszív, olykor-olykor durva játékával jól segítette a felkészülésünket, mert ilyen erős ellenfelekre kell számítanunk. Jó csapatról van szó, így számunkra mindenképp hasznosak voltak az összecsapások. Nagyon sok és kemény munkát végeztünk az elmúlt két hétben. Remélhetőleg a jövő hétre még frissülni tudnak a játékosok és szombaton felkészülten mehetünk ki a Szusza Ferenc Stadionba.

- Eredmény tekintetében minden bizonnyal nem döntetlenre és vereségre számítottak az utolsó két felkészülési mérkőzésen. A győzelem elmaradása mennyire tépázta meg a játékosok önbizalmát, ha megtépázta egyáltalán?

- Úgy érzem, a csapat nem szűkölködik önbizalomban, ami kedden elveszett, pénteken visszaépült. Én azt mondom, hogy soha nem örül az ember egy vereségnek, de ez nem jött rosszkor. A tavasz folyamán minden felkészülési mérkőzést megnyertünk, így nem hátrány, hogy a játékosokban van egy kis zabszem az osztrákok ellen és nem vagyunk túlzottan elbizakodottak.

- Levonták a tanulságokat?

- Természetesen, de hétfőn még ki fogjuk elemezni, hogy ki milyen hibákat követett el.

- Hogyan néz ki a csapat programja a nyitómérkőzés előtt, miként hangolódnak az Eb-re?

- Most szabadnapot kaptak a játékosok, hétfő délelőtt fogunk találkozni. Ezt követően edzünk Telkiben, majd csütörtökön átmegyünk a Novotel Hotelbe, ahol együtt lakunk a csoportellenfelekkel. Szombaton 18.30-kor lesz az első mérkőzés az osztrákok ellen a Szusza Ferenc Stadionban.

- Az Európa-bajnokság legjobb hat együttese kvalifikálja magát a jövő évi, új-zélandi U20-as világbajnokságra. Ennek elérése a cél vagy merészebb álmokat szövögetnek?

- Álmaink között a legjobb négybe jutás szerepel, de a legfontosabb számunkra, hogy jövőre ismét ott lehessünk egy világeseményen, ezzel biztosítva a játékosok fejlődési lehetőségét. Ez óriási dolog lenne mindenkinek csapatszinten és természetesen egyénileg is. A cél, hogy minél többen két-három éven belül A-válogatottak legyenek. Bízom benne, hogy éppen ezért sikerül kivívni a célkitűzésünket.

[1728933] 2014-07-19 18:30:00 Magyarország U19 - Austria U19x;

- Mennyi kiemelkedő tehetséget lát a mostani keretben?

- Hat-hét játékos biztosan alkalmas lehet arra, hogy a felnőtt válogatottságig vigye. Fontos lesz, hogy egy sikeres Eb-t követően ősszel a saját klubjukban - miután most felhívták a figyelmet, hogy milyen jó játékosok - beverekedjék magukat a felnőtt csapatukba, és folyamatosan játsszanak. Ez elengedhetetlen a srácok fejlődéséhez.

- Figyelemmel követi, hogyan fogynak a jegyek, mekkora szurkolói létszám várható a mérkőzések alatt?

- Amennyire tudom, jól fogynak, vidékről is egyre többen jelzik, hogy szeretnének jönni, buszos csoportok szerveződnek. Bízom benne, hogy a nyitómérkőzésre összegyűlik legalább 6-8 ezer ember. A Szusza Ferenc Stadion akusztikáját ismerve ennyien már nagyon jó hangulatot tudnak varázsolni. Szükségünk is van arra, hogy a hazai támogatottságot a magunk javára fordítsuk és előnyt kovácsoljunk belőle.

- Nem fél attól, hogy mivel nem igazán vannak hozzászokva, a felfokozott hangulat inkább bénítólag hat a csapatra?

- A szurkolást örömmel vesszük, és úgy érzem, fel fogja dobni a srácokat. Szükséges ahhoz, hogy euforikus állapotban legyenek, persze emellett  az is fontos, hogy higgadtan és tiszta fejjel menjenek fel a pályára. Nagyon magas hőfokon kell égniük, amikor szombaton elkezdődik a mérkőzés.

vb-2014