Utánpótlás

A Mészöly-csapat váratlan vereséget szenvedett

Felkészülési mérkőzésen szenvedett meglepő, 2-1-es vereséget a Mészöly Géza vezette U19-es válogatottunk Üzbegisztántól. Már két hét sincs a korosztályos Európa-bajnokság nyitányáig...

Ezúttal Kalmárnak sem ment - Fotó: mlsz.huEgyik utolsó felkészülési mérkőzését vívta kedden este a magyar U19-es labdarúgó-válogatott a július 19-én rajtoló, hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt. Az ellenfél Üzbegisztán nemzeti tizenegye volt. Verhető ellenfél, gondolhatnánk - nem így lett.

A találkozót a magyar válogatott kezdte jobban, azonban szolid mezőnyfölényünk ellenére komoly lehetőséget nem sikerült kialakítani. Nem úgy a vendégeknek, akiknél a 16. percben Urinbaev kapott kiváló kiugratást és használta ki magabiztosan a ziccert (0-1).

Szerencsére nem kellett sokat várni az egyenlítésre. Bobál Gergelyt buktatták az üzbég tizenhatoson belül, a jogosan megítélt büntetőt pedig Németh Márió váltotta gólra (1-1). Az első félidő további részében Kalmár került nagy helyzetbe, ám nem tudott élni a lehetőséggel, így döntetlennel vonultak pihenőre a felek.

A második játékrész elején az öltözőben maradtak a hármas cserén áteső fiataljaink, így ismét hátrányba kerültünk. Öt perc telt csak el, amikor az első gólt szerző Urinbaev kapott jó labdát, amit senkitől nem zavartatva értékesített (1-2). Ezt követően az üzbégek védekezésre rendezkedtek be, Mészöly Géza pedig a 61. percben további ötöt cserélt. Mindez a játék képén nem sokat változtatott, Mervó Bence 77. perces ziccerén kívül nagyobb lehetőséget nem sikerült kialakítanunk.

Reményteljes válogatottunk így váratlan vereséggel vonult az öltözőbe. Búslakodni azonban nincs idő, hiszen a jövő szombati Eb-nyitány előtt pénteken ismét megmérkőzünk Üzbegisztánnal. Remélhetőleg addigra sikerül kijavítani a hibákat, és feledtetni tudjuk a mai vereséget.

U19-es felkészülési mérkőzés
Magyarország-Üzbegisztán 1-2 (1-1)
Gólszerző: (Németh 23. - 11-esből, ill. Urinbajev 16., 50.)
Magyarország: Hrabina (Leindler 46.) - Medgyes (Talabér 46.), Asztalos, Lenzsér, Forgács(Bobál D. 61.) - Nagy D. (Csábi 61.), Kalmár (Tóth L. 61.), Németh (Mervó 61.) - Kővári (Zsótér 46.), Bobál G. (Balogh 61.), Vida (Varga 46.)
[1742492] 2014-07-08 19:00:00 Hungary U19 - Üzbegisztán U19x;
164068
vb-2014