Kézilabda

Elek Gáborral képzelik el a jövőt a Fradinál

Két évvel, 2016 nyaráig meghosszabbította júliusban lejáró szerződését Elek Gábor, az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának vezetőedzője.

Szerződést hosszabbított Elek Gábor - Fotó: AFP/archív

"Részemről nem volt kérdés a hosszabbítás" - nyilatkozott a zöld-fehér klub honlapján az együttest kétszer KEK-győzelemig vezető szakember. "Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a gyengébben sikerült év után is felajánlották a szerződéshosszabbítás lehetőségét".

Hozzátette: a következő szezonban a nemzetközi porondon sikeresebbek szeretnének lenni. "A csapat magja, mellyel korábbi nagy sikereinket elértük, megmaradt és a szerződések is azonos ideig érvényesek. Mindannyian szeretnénk, hogy a kevésbé sikeres évad után, most ismét egy eredményesebb időszak vegye kezdetét" - mondta Elek Gábor. A zöld-fehér lányok a csoportkör után búcsúztak a Bajnokok Ligájától, a KEK-ben a negyeddöntőig jutottak. A hazai porondon a második helyen zárt a Győr mögött az NB I-ben és a Magyar Kupában egyaránt.

Bognár László, az FTC Kézilabdasport Kft. ügyvezető igazgatója a következőképp kommentálta a hosszabbítást: "Egyértelmű volt, hogy bizalmat szavazunk Elek Gábornak. Több eredményes szezon után tavaly egy halványabb évadot produkált a csapat. Ennek ellenére bízunk benne, hogy ismét sikeres évek előtt állunk és tovább haladunk a korábban megkezdett úton."

A Fradi a holland Sercodak/Dalfsen csapatával találkozik először a Bajnokok Ligája selejtezőcsoportjában, majd győzelem esetén a német HC Leipzig és a fehérorosz HC Minszk párharcának nyertesével vív meg a 16-os főtáblára kerülésért. A selejtező második és harmadik helyezettje a KEK harmadik fordulójába, a negyedik helyezett a KEK második fordulójába kerül át.