Átigazolás

Szalai a Hoffenheimben remél több lehetőséget, 2018-ig aláírt

A TSG Hoffenheim átigazolta Szalai Ádámot a Schalke 04-től. A magyar válogatott csatár 2018-ig szóló szerződést kötött új csapatával.

Fotó: achtzehn99.de

A 26 éves Szalai tavaly nyáron nyolcmillió euróért igazolt Mainzból Gelsenkirchenbe, jól kezdett a Királykékeknél, góllal debütált a Bundesligában, duplázott a PAOK elleni BL-selejtezőn, nagy érdemei voltak a főtáblás szereplés kiharcolásában. A szezon elején Klaas-Jan Huntelaarral párban, majd a holland sérülése után egyedüli ékként játszott a Schalkében, de Huntelaar felépülése után  fokozatosan a cserepadra szorult, november elejétől április közepéig gólképtelen volt.

A Bild csütörtökön megszellőztette, hogy a Hoffenheimben újulhat meg a magyar csatár, akiért az Eintracht Frankfurt és a Werder Bremen is érdeklődött. A sinsheimi klub pénteken délután bejelentette, hogy 2018-ig szóló szerződést kötött Szalaival. A Bild információi szerint a Hoffenheim hatmillió eurót fizetett a Schalkének a 19-szeres magyar válogatottért.

"Ádám képességeivel remekül illik a játékstílusunkba" - emelte ki Alexander Rosen, a TSH sportigazgatója. Szalai a klub hivatalos honlapjának elmondta, tetszik neki a csapat támadó stílusa, energikussága, mentalitása és karaktere, a Hoffenheim az első számú opció volt számára.

"Ádám nem volt könnyű helyzetben, több lehetőségre vágyott annál, amit az előző idényben kapott. És bár nem mindig játszott, volt néhány nagyon fontos mérkőzése a Schalkében. Sok sikert kívánunk neki a jövőben" - búcsúzott Szalaitól Horst Heldt, a gelsenkircheniek sportigazgatója.

A Hoffenheim a harmadik állomás Szalai németországi karrierjében a Mainz és a Schalke után. A magyar légiós 107 Bundesliga-mérkőzésen 28 gólt szerzett. Ősszel kiderül, egy másik kékmezes csapatban megtalálja-e a számítását.