VB 2014

Hummels fejese bőven elég volt az erőtlen franciák ellen

Németország egygólos győzelmet aratott Franciaország felett a brazíliai labdarúgó-világbajnokság pénteki első negyeddöntőjében, ezzel elsőként jutott be a legjobb négy közé.

Hummels elődöntőbe fejelte a németeket - Fotó: AFP

A találkozó kezdetén inkább a németek irányították a játékot, némi mezőnyfölényt is kiharcoltak maguknak, az első komoly helyzet ugyanakkor a franciák előtt adódott a 7. percben, de Benzema lövése célt tévesztett, a csatár ballal, tíz méterről a jobb alsó mellé lőtt. Nem sokkal később a Nationalelf az első igazi lehetőségét gólra váltotta: a 13. percben Toni Kroos bal oldali szabadrúgására Mats Hummels érkezett a tizenhatoson belül, és az ötösről szép mozdulattal fejelt a léc alá, Raphaël Varane hibázott a francia védelemből (1-0).

Ezután Didier Deschamps együttesének kellett futnia az eredmény után. A németek átengedték a területet, emiatt 10-15 percig nagyrészt az ő térfelükön folyt a játék, de a franciák ötlettelenl futballoztak és sok technikai hibával, nem tudtak helyzeteket kialakítani. A 34. percben Valbuena lövését Neuer pont Benzema elé ütötte, de a csatár lövése a kapu fölé pattant Hummels térdének segítségével.

Joachim Löw futballistái aztán ritmust váltottak, néhányszor újra veszélyeztettek, de nem sikerült növelniük az előnyüket. A félidő hajrájában ismét a franciák erőltették jobban a támadásokat, de vagy Manuel Neuer, vagy a masszív német védelem állta útjukat, a 42. percben a balról érkező labdát Benzema Hummels hasára fejelte. Löw amúgy hallgatott a kritikákra, a csapatkapitány Philipp Lahmot a középpályáról visszarendelte a védelembe, a jobb oldalra, Lahm hibátlan teljesítményt nyújtott.

Fordulás után mindkét csapat hasonló intenzitással vetette bele magát a játékba, valamivel talán a francia válogatott volt veszélyesebb, de továbbra is valódi gólhelyzet nélkül. A németek is könnyen mentek át támadásba a védekezésből, és nem egyszer veszélyeztettek. A félidő felére úgy tűnt, mindkét oldalon elfáradt néhány játékos, a szövetségi kapitányok cseréltek is. A 61. percben Varane jóvátehette volna hibáját, hat méterről fejelt, Neuer kiszedte a léc alól a labdát. A 69. percben Müller jobbról, 9 méterről a hosszú alsó mellé lőtt, Sakho lábán is megpattant a labda.

Az utolsó 15 perc kezdetén újra felpörgött a mérkőzés, a kapuk veszélyben forogtak. A 77. percben
Matuidi balról, éles szögből lőtt, Neuer reflexből védett, négy perccel később Valbuena balról, szabadrúgásból ívelt a kapu előterébe, a labda Hummelsről pattant ki, centikkel elkerülve a bal alsót. A 82. percben a németek végképp eldönthették volna a továbbjutást, de a csereként beállt André Schürrle Llorisba lőtte a labdát. Néhány perccel később ismét ő dönthette volna el a meccset, azonban ekkor Varane-t találta telibe. A ráadás utolsó percében Benzema balról, öt méterről lőhetett volna a léc alá, Neuer azonban hárított. Németország 1-0-ra győzött és éremért játszhat jövő héten.

Nem volt emlékezetes a riói Maracana Stadionban rendezett mérkőzés, főleg a franciák miatt, akik ezen a napon nagyon gyengén futballoztak, nem kényszerítették valódi csatára a Nationalelfet. Joachim Löw együttese a Brazília-Kolumbia összecsapás győztesével találkozik a keddi elődöntőben.

Németország történelmet írt, zsinórban negyedszer jutott a legjobb négy közé világbajnokságon. 2002-ben ezüstig, 2006-ban és 2010-ben bronzéremig jutott.

[1444462] 2014-07-04 18:00:00 Franciaország - Németországx;
[1444462] 2014-07-04 18:00:00 Franciaország - Németországx
Percről percre: Franciaország-Németország - ÉLŐ_2014_07_04x
vb-2014