A két csapat egy az egyben azzal a kezdővel állt fel, ahogy megjósoltuk; a kérdéses helyeken, az argentin támadószekció jobb oldalán Lavezzivel, a svájci jobboldalon pedig Xhakával kezdett a két kapitány.

A meccs azonban nem volt olyan nyitott, mint amiben a gólzuhatagot hozó csoportkör alapján reménykedni lehetett. A svájciak a franciák elleni ötös után igyekeztek fegyelmezettebbek lenni, középső középpályásaikat és szélsőhátvédjeiket sokkal kevesebbet futtatták fel, szinte kizárólag kontrákra utaztak.

Persze mindig a védekezésből kell kiindulni; Hitzfeld Drmicnek és Shaqirinek szabad kezet hagyva két négyes blokkot húzott fel a tizenhatos elé. Az alpesiek dolgát az is megkönnyítette, hogy hihetetlen lassan járatták a labdát a gauchók, és ha di María és Zabaleta nincs pályán, akkor nyugodtan beállíthattak volna egy reumás nyugdíjast is a hátvédsorba, annyira nem volt helye/energiája Higuaínnak bemozogni a hátvédsor mögé.

Ha már kiugratni nem lehetett a csatárokat, akkor kénytelenek voltak a világoskék mezesek a széleken mozogni, és beadásra kijátszani a helyzetet; Lichtsteinernek azonban semmi dolga nem akadt, és Rodríguez is résen volt, rendre le tudta blokkolni di María vagy a mellette felfutó Zabaleta beíveléseit.

A City jobbhátvédjének felfutásai ráadásul saját kapujára is veszélyesek voltak; mivel az argentinok hátvédsorából egyedül az ő fő feladata volt a támadások támogatása, ezért svájci labdaszerzés esetén az ő helyén nyílt hely. Shaqiri az ő helyén indította Drmicet vagy Mehmedit, de sok lövőhelyzetig így sem jutottak el; az argentin védelem nyomasztó emberfölényben volt, a centerhalfok közül pedig Sabella előrelátásának köszönhetően a gyorsabb, Fernández helyezkedett ezen az oldalon.

Fél óra elteltével nem sikerült gólhelyzetet kialakítania az állítólag a végső győzelemre is esélyes argentinoknak, ezért a bosnyákok elleni meccshez hasonlóan újraszervezte csapatát Sabella. A 4-3-1-2-ből 4-2-3-1-et formázott; di María a középpálya bal oldaláról átment a jobbszélre, Lavezzi pedig Lichtsteinert próbálta meg lefutni a kapu felé vezető úton - nem sok sikerrel.

A formációváltással Messi szerepe is más lett - most már nem a svájci középpálya és védelem között kellett várnia a labdát, hanem mivel egy embert kivettek mögüle, ezért vissza kellett mennie a középpályára, és ő magának megpróbálnia gólhelyzetbe hoznia a társakat.

Ez általában Rojo útján sikerült neki; addig tartogatta a labdát a középpálya közepén, amíg magára nem csalta Inler mellett Xhakát is, aztán kipasszolta a szélre az üresen maradó Sporting-bekknek. A második félidő elején többször is sikerült ez neki; Hitzfeld emiatt kapta le a 'Gladbach középpályását, és tette fel a helyére Gelson Fernandezt, aki mellett sokkal kevésbé tudott veszélyes lenni az argentin tizenegy leggyengébb tagja.

Ezzel véget értek az argentin támadások a balszélen; csak ha Messi tisztára tudta magát játszani középen, akkor kerülhettek helyzetbe a brazil közönség által folyamatosan kifütyült világoskékek, más esélyük nem volt. A hosszabbításban ráadásul egyre jobban kezdett két részre szakadni a pálya. Rojo és Zabaleta egyre kevesebbet futott fel a támadásokkal, amelyek így persze még veszélytelenebbek lettek; a végén már csak di María volt az egyetlen, aki sprintelni tudott.

A svájciakat saját fegyverükkel verték meg pár napja a franciák, akik megvárták, míg valamelyik szélen elvesztik a labdát a svájciak, aztán középen bejátszották a labdát a középpálya mögé. Ami azt illeti, Messiék egy az egyben lekopírozták a gallok ötödik gólját. Di María találata tulajdonképpen igazat adott Hitzfeldnek, amikor konzervatívan állította fel a csapatát a svájci szövetségi kapitány, és nem engedte szélsőhátvédjeit előre. Az már más kérdés, hogy elég volt egyszer hibázniuk, és már mehettek is haza...