Felkészülés

Kikapott a Fradi és a Haladás, megint nyert a Diósgyőr

Jó pár élvonalban szereplő magyar csapat elkezdte már a felkészülését a következő szezonra. A szombati napon az Európa Liga-selejtezőre készülő Ferencváros a Debrecennel, a Diósgyőr pedig a Nyitrával mérte össze erejét, míg a Szombathelyi Haladás a Nagyszombat alakulatával meccselt.

Fotó: fradi.hu

Ferencváros - Debrecen

Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Ferencváros a Sliema Wanderers elleni Európa Liga-mérkőzést megelőzően. A Debrecen elleni találkozó 1-0-s vendéggyőzelemmel ért véget, amit követően Thomas Doll a következőket nyilatkozta."Egyáltalán nem vagyok boldog, mert az első félidei játékunk nagyon nem tetszett - fogalmazott német szakvezetőnk."Szinte alig dolgoztunk ki helyzetet, defenzíven játszottunk, nem okoztunk veszélyt az ellenfél kapujára. Nem ezt várom el. Persze, jó néhány játékos fáradt volt, hiszen nagy terhelést kaptak, de ennél akkor is veszélyesebben kell futballoznunk. A második félidőben a fiatal játékosok jól szálltak be a mérkőzésbe, sokkal több helyzetet alakítottunk ki. Ez a mérkőzés lezárult, most már a Sliema Wanderers elleni Európa Liga mérkőzésre koncentrálunk, ahol többet kell nyújtanunk." - mondta a német a csapat hivatalos honlapjának a lefújást követően.

Ferencváros – DVSC-TEVA 0-1 (0-0)
Puskás Ferenc Stadion, 1500 néző. Vezette: Radványi.
FTC
1. félidő: Dibusz – Bönig, Nalepa, Mateos (Nalepa 70.), Bosnjak – Gyömbér, Busai – Somália, Nagy D., Havojic – Lauth.
2. félidő: Jova – Csilus T., Batik, Mateos, Orosz M. – Buzsáky, Holman, Csilus Á. – Nagy D., Böde
DVSC
1. félidő: Novakovics – Jovanovic, Máté, Brkovics, Korhut – Bódi, Ludánszki, Bouadla, Ferenczi – Volas, Sidibe.
2. félidő: Polekszics – Lázár, Mészáros, Morozov, Vadnai – Mihelic, Damahou, Szakály (Nagy Z. 67.), Tisza – Kulcsár, Seydi
Gól: 0-1 Tisza (11-esből, 80.)

Haladás - Nagyszombat (szlovák)

A haladas.hu beszámolója szerint az első félidőben Artner Tamás a fiatalokat küldte pályára, köztük a próbajátékon szereplő Zamostny Balázst.

Az első negyedóra kiegyenlített játékot hozott, majd a 17. percben Rácz passzolt a bal oldalon felbukkanó Tihanyihoz, aki hat méterről a kifutó Knezevic mellett a hosszú, bal sarokba emelt (1-0). A 24. percben Rácz nyolc méteres lövését Knezevic még védte, a kipattanót Zamostny öt méterről az üres kapu közepébe helyezte (2-0). A 29. percben Mikovic 22 méteres lövéssel szépített (2-1). Az Európa-ligában szereplő  szlovákok átvették a játék irányítását, ám a beadásokon kívül komolyabb veszélyt nem jelentettek Gyürü kapujára. A 42. percben Gyurjánt buktatták a tizenhatoson belül. A büntetőt a sértett félmagasan a jobb sarok irányába rúgta, de Knezevic hárított.

A második félidőre szinte teljes sort cserélt Artner Tamás, csupán Gyürü László és Szakály Attila maradt hírmondónak. Kiegyenlített játékkal teltek a percek, helyzet sem itt, sem ott nem alakult ki. A 65. percben Sparek 11 méterről, jobbról kilőtte a jobb sarkot (2-2). Annak ellenére, hogy kevés ziccer alakult ki, nem volt rossz a meccs, egyik csapat sem törődött sokat a védekezéssel. Igaz, az iram nem verdeste az eget.  A 86. percben Sauchek bombájával megszerezte a győztes gólt a Trnava (2-3). "Kemény edzéseken vagyunk túl, ennek ellenére láttam biztató jeleket. A meccs elérte célját, tisztességgel helytálltunk az erős szlovák csapat ellen."- mondta a mérkőzés után Artner Tamás, a szombathelyiek vezetőedzője.

Szombathelyi Haladás-Spartak Trnava 2-3 (2-1).
Szombathely, 200 néző, felkészülési labdarúgó-mérkőzés, vezette: Bognár.
Haladás, I. félidő: Gyürü - Angyal (Füredi, 27.), Zsirai, Jagodics, Farkas - Jancsó, Szakály, Gyurján B. - Rácz, Tihanyi, Zamostny.
II. félidő: Gyürü (Gyurján M., 60.) - Schimmer, Dvorschák, Fehér, Devecseri - Simon, Iszlai - Városi, Szakály, Halmosi - Radó. Edző: Artner Tamás.

Diósgyőr - Nyitra (szlovák)

A Fradihoz hasonlóan szintén az Európa Liga-selejtezőjére készül a Diósgyőr csapata, amely a Vas megyei Bükfürdőn edzőtáborozik. Tomiszlav Szivics együttese két nappal ezelőtt az osztrák másodosztályú Mattersburg ellen 2-0-s győzelmet aratott, szombaton pedig a szlovák élvonalból idén kipottyanó Nyitrát győzte le hasonló arányban. A gól nélküli első félidőt követően a miskolciak a fordulás után rákapcsoltak, és előbb Grumics majd Nikházi révén kétszer is a kapuba talált.

"Még mindig tompák vagyunk kicsit, ami normális ilyenkor, hiszen nagyon kemény munkát végeztünk el egy hét alatt. Csütörtökre kell frissnek lennünk. Két mérkőzést játszottunk, gólt sem kaptunk, rúgtunk négyet és nincs sérült játékosunk. Ez nagyon nagy pozitívum. Sokat dolgoztunk, a játékosoknak megköszöntem, hogy partnerek voltak ebben, ezért nyugodtabb vagyok már kicsit az Európa Liga meccs előtt. A fiúk kapnak most egy nap szabadságot, hétfőn újra edzés, készülnünk kell tovább, hiszen nem csak egy meccset fogunk játszani. Nemsokára kezdődik a bajnokság is, gondolnunk kell arra " - nyilatkozta a találkozó után Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője.

DVTK - FC Nyitra 2-0 (0-0)
Bük, 100 néző. Játékvezető: Szilasi Szabolcs
DVTK: Radoš (Antal, 56.) - Okuka (Marjanovic, 56.), Alves (Debreceni, 56.), Kádár (Szabó, 76.), Husić (Németh, 56.) - Elek (Egerszegi, 65.), Bori (Nikházi, 45.) - Gosztonyi (Vági, 56.), Barczi (Eperjesi, 65.), Bacsa (Takács, 65.) - Grumić (Csirszki, 76.)
Sárga lap: Takács a 82. percben
Gólszerző: Grumić (1-0) az 50. percben. Nikházi (2-0) a 71. percben.