Kézilabda BL

Az első kalapban a Győr és a Veszprém

A legelőkelőbb kiemelést kapta, és az első kalapba került a Győri Audi ETO KC női és az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája főtáblájának sorsolásán.

A Győr két egymást követő évben felült a trónra - Fotó: AFP

A Pick Szeged férfi együttese a főtábla negyedik kalapjába került, az FTC-Rail Cargo Hungaria a selejtezőben első kalapos lesz, míg ha továbbjut a 16-os főtáblára, akkor ott a negyedik kiemelési kalapba sorolják - derült ki az európai szövetség hétfői közleményéből. A férfi BL-ben 21 csapat helye biztos a főtáblán, három együttes pedig a selejtezőből kerül fel oda.

A női BL-ben 16 csapatos a főtábla, 14-nek már biztos a szereplése ott, az FTC hét másik klubbal verseng a fennmaradó két helyért. Újdonság, hogy a főtábla négy négyes csoportjából nem két-két, hanem három-három csapat jut a középdöntőbe.

A selejtezők sorsolását mindkét kupában csütörtökön, a főtábláét pedig pénteken rendezik Bécsben.

A nőknél idén először rendeztek négyes döntőt, Budapest volt a házigazda, a Győr pedig zsinórban másodszor nyerte meg a BL-t, címvédőként vág neki a sorozatnak, a Veszprém a negyedik helyen végzett a kölni Final Fourban. A Pick Szeged az EHF-kupában diadalmaskodott, ősszel visszatér a BL-be. Az FTC a csoportkör után búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a KEK-ben a negyeddöntőig jutott.