Vízilabda

Montenegró legyőzésével Világliga-döntőben a magyar válogatott

  • MTI

A magyar férfi vízilabda-válogatott bejutott a világliga dubaji szuperdöntőjének szombati fináléjába, miután a pénteki elődöntőben 10-8-ra legyőzte a montenegrói csapatot.

A montenegróiak szereztek vezetést, ám Madaras duplájával sikerült fordítani, aztán még Tóth is betalált. Időt kért a rivális, és még az első negyed vége előtt szépített. A második felvonásban Brguljan egyenlített, azonban Angyal és Erdélyi is eredményes volt, így 5-3-mal várta a nagyszünetet a Benedek-csapat.

A montenegróiak innen még felálltak, Janovic ötméteresből egyenlített, majd Varga Dániel gyorsan végzett el egy szabaddobást, így a teljes védelmet meglepte, ezután pedig Hosnyánszky gondoskodott róla, hogy megint kétgólos legyen a vezetés.

Az ellenfél újból időt kért, de Erdélyi remek játékával sikerült tartani az előnyt, ráadásul 9-7-nél, négy és fél perccel a vége előtt Nagy büntetőt védett. Ezt követően Varga Dénes bebombázott ötméterese nyugtatóan hatott a magyarokra, a végén Klikovac pedig már csak kozmetikázni tudta az eredményt.

Benedek Tibor szövetségi kapitány legénysége a döntőben a szerb-ausztrál párharc győztesével találkozik közép-európai idő szerint szombat 16.30-kor.

Férfi vízilabda Világliga
elődöntő
Magyarország-Montenegró 10-8 (3-2, 2-1, 4-4, 1-1)
gól: Erdélyi 3, Madaras 2, Tóth 1, Angyal 1, Varga Dániel 1, Hosnyánszky 1, Varga Dénes 1, illetve Brguljan 2, Janovic 2, Cuckovic 1, Paskovic 1, Petrovic 1, Klikovac 1