VB 2014

Japán emberelőnyben továbbjuttatta Kolumbiát

A görög válogatott több mint egy félidőt emberhátrányban futballozva gól nélküli döntetlent játszott a japán csapattal a brazíliai labdarúgó-világbajnokság C csoportjának második fordulójában.

Kacurarnisz kiállítását túlélték a görögök - Fotó: AFP

A görögök szokásukhoz híven a védekezésre fektették a hangsúlyt, ennek megfelelően a japánok futballoztak fölényben, de nem találták a rést riválisuk hátsó alakzatán. A félidő végén aztán nehéz helyzetbe került az európai gárda, ugyanis Kacurarniszt második sárga lapját követően kiállította a játékvezető. A 38. percben egy kontrát vezetett volna a japán csapat, Kacuranisz azonban rossz ütemben csúszott oda Haszebének, amiért megkapta a második sárga lapját, így a játékvezető kiállította.

Ha te is szeretnél tippelni a vb-re, itt a remek lehetőség. A hatharom.com nagyszabású ingyenes tippjátékán 750 ezer forint összértékű nyeremény kerül szétosztásra. Nincs más dolgod, mint tippelni, és felmarkolni az 50 nagyszerű nyeremény egyikét. A részletekért kattints a vb-tippjáték leírására!

A fordulást követően is a japánok irányítottak, de nem tudtak nagy helyzetet kidolgozni. A görögök csak egyszer, egy szöglet után veszélyeztettek Gekasz fejesével. A hajrában a japánok óriási nyomás alá helyezték a görögöket, de a kapu előtt rendre rossz megoldásokat választottak, így az eredmény nem változott.

Ezzel mindkét gárda megszerezte első pontját a tornán, Görögország az első körben kikapott Kolumbiától, míg Japán Elefántcsontparttal szemben maradt alul.  A döntetlennek köszönhetően a kolumbiaiak biztosították helyüket a nyolcaddöntőben. A zárófordulóban a japánok a kolumbiaiakkal, a görögök pedig az elefántcsontpartiakkal találkoznak. Japán csak akkor juthat tovább, ha legyőzi Kolumbiát, és a másik mérkőzésen döntetlen vagy görög győzelem születik. Ezekben az esetekben sem biztos a Japán továbbjutás, ugyanis a gólkülönbség rangsorol a csapatok között. Amennyiben döntetlen születik az Elefántcsontpart-Görögország meccsen, úgy Japánnak két góllal kell legyőznie az eddig száz százalékos Kolumbiát, esetleg sok gólos meccsen egy gól különbség is elég lehet. Ha Görögország legyőzi Elefántcsontpartot, számára csak akkor ér továbbjutást a siker, ha Japán nem nyer, illetve az ázsiaiak győzelme esetén legalább három góllal nagyobb különbségű győzelmet arat, mint Zaccheroni fiai.

[1444397] 2014-06-20 00:00:00 Japán - Görögországx;
142351
vb-2014