Persze Hodgsontól nem újdonság ez; megvan egy jól bejáratott alapjátéka, de ugyanúgy nem nevezném elképzelésnek ezt, mint ahogy az angolok alapból irtóznak a gondolkodástól, és más efféle, nem elég kemény népségnek tervezett időtöltéstől. Csapata annak ellenére sem tudott győzni, hogy az ellenféltől ,,mindössze" egy Buffon, egy Montolivo és egy De Sciglio hiányzott.

Hodgson a már jól kiismert 4-2-3-1-ben állította fel fiait; csak annyiban okozott meglepetést, hogy Wayne Rooney-t nem Sturridge mögött, hanem a bal oldalon kezdette. Nagy valószínűséggel arra számíthatott, hogy középen Pirlo fog majd kezdeni, akire egy védekezésben fegyelmezettebb arcot (Sterlinget) kell majd tenni, mint Shrek.

A Juve irányítója azonban nemhogy nem középen játszott, de még csak nem is a leghátsó középpályás volt csapatában. Az Építész inkább De Rossi bal oldalán játszott; ennek megfelelően Welbecknek kellett volna felvennie, de ő érthetetlen módon inkább Chiellinire figyelt. A Juve legutóbbi két bajnoki címében hatalmas részt vállaló gondolkodó így kedve szerint tehette jobbra-balra a labdát, és a végén botrányosan jó, 103/108-as passzaránnyal zárt. Ebben szerepet játszott az angolok védekezési stílusa is, akik még a kilencvenedik percben sem támadtak le, csak közelről nézték, mit kezd majd a labdával a squadra azzura; csak akkor szerezték meg a labdát, amikor az olaszok egy hiba miatt eladták azt.

Pirlo és a hasonlóan jó meccset játszó De Rossi is főleg a jobb oldalon helyezkedő Candrevát keresték a passzaikkal, és itt nyerte meg a meccset az égszínkék társulat. A Lazio játékosa szokásával ellentétben ezúttal nem a vonalon próbált meg játszani, hanem rendkívül intelligensen folyamatosan behúzódott arra a helyre, ahova Baines már nem tudott előrejönni, Gerrard számára túlságosan a szélen volt, Rooney pedig nem tudta lezárni a passzsávot.

Persze az, hogy Rooney hanyagolta a védekezést, kapóra jött Matteo Darmiannak is. A Torino jobbhátvédje egyáltalán nem ijedt meg élete első vb-meccsén, hanem a kezdeti szárnypróbálgatások után megindult előre, s Daidaloszként szárnyalt Candreva mellett.

Ha egy olasz válogatott játékosnak ennyi teret és időt hagynak, az előbb-utóbb meg szokta bosszulni magát. Ez félóra elteltével meg is történt - természetesen Candreva harcolt ki egy szögletet, amiből Pirlo úgy adott gólpasszt Marchisiónak, hogy ő maga nem is ért labdához -, de nem sokkal később veszélyes támadásaik egyikéből máris egyenlítettek a háromoroszlánosok.

Gerrardék egyértelműen a sebességüket próbálták meg kihasználni, amivel ez ellen a lassú olasz középpálya ellen jó esélyük is volt, pláne a manausi körülmények között (őserdő, 100%-os páratartalom, stb.). Folyamatosan indítgatták be az elöl ragadó szélsőhátvédek helyén a támadóikat, így Sterlingnek, Welbecknek és Sturridge-nak is volt lehetősége, hogy gólt szerezzen.

Marchisio gólja után már az angoloknak is összejött a gólszerzés: Sterling Darmian mögé betett labdája után Rooney adott be ballal is hajszálpontosan Sturridge lábára, akinek közelről már gyerekjáték volt bepofozni a labdát.

Az angolok sajnálatára azonban ismét kiderült, hogy Hodgson nem az a mindenre figyelő sasszemű edzőzseni. A szünetben ugyan Rooney és Welbeck oldalt cserélt, de Candreva ugyanolyan üresen maradt, mint addig; az ötvenedik percben végigviharzott a jobbszélen, és gyönyörű labdát tett Balotelli fejére.

Cesare Prandelli pedig nem csupán egy helycserét hajtott végre a szünetben, hanem elmagyarázta, mi is a teendő. Darmian és Chiellini a fordulás után sokkal mélyebben védekeztek, ami mögé már nem lehetett beindítani, és Hodgson hiába eszközölt egy sor cserét is (Barkley behozatalával Sterlinget jobbra, Rooneyt balra tette ki, majd Wilshere-rel felszabadította, támadóvá tette az egyik középső középpályást is), effektíve kreativitást nem tudott hozni a csapatba. Az ugyanis a rendszerből fakad, és itt a tipikus hibája annak, ha valaki a kontrázásra rendezkedik be: amennyiben nem adnak teret neki, akkor fújhatja a támadójátékot.

Ha egy héttel ezelőtt rendezték volna ezt a meccset, azt mondanám rá, hogy jó edződerbi volt. Így viszont kiderültek a két gárda gyenge pontjai: az angoloknak a szélen való védekezés és a kreativitás hiánya, míg az olaszoknál főleg a szélsőhátvédek helyezkedése. Még szerencséjük, hogy Uruguay hatalmas meglepetésre kikapott Costa Ricától - így még az angoloknak is van esélyük továbbjutni.