NB I

Garancsi szerint Szivics franciázásra buzdított

Tovább forrnak az indulatok a Diósgyőr és a Videoton kedd esti Ligakupa-döntője után, melyet 2-1 arányban a hazai csapat nyert meg. A lefújást követően a hazaiak vezetőedzője, Tomiszlav Szivics szóváltásba keveredett a fehérváriak másodedzőjével, majd a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón odaszólt a Videotonnak. Szerdán Garancsi István a klubja hivatalos oldalának adott interjújában reagált.

Garancsi az MLSZ.-nek is nekiment / vidi.hu

Történelmi mérkőzés volt a kedd esti Ligakupa-döntő a Diósgyőr számára, hiszen a miskolciak utoljára 1980-ban, azaz 34 évvel ezelőtt nyertek bármiféle trófeát, így Tomiszlav Szivics a Kecskemét után újabb csapatnál írta be magát a históriás könyvekbe. A 6000 néző előtt lejátszott mérkőzés látványos és élvezhető volt, még sem ez, ami miatt még napokig beszélnek majd róla.

A lefújást követően Tomiszlav Szivics és a fehérváriak másodedzője, Jorge Mendonca az öltözőfolyosón pengeváltásba keveredett egymással. A szópárbajt az robbantotta ki, hogy a fehérváriak szerint Szivics már a lefújás előtt tiszteletlenül viselkedett, a pálya szélén "pörgette zakóját", és szidalmazta a vendég kispadot. Ezt követően a miskolciak vajdasági mestere a sajtótájékoztatóan csípős megjegyzést tett a Videotonra, amikor azt mondta, "megértem, hogy egy kicsit idegesek a fehérváriak. Ilyen kerettel, ilyen háttérrel semmit sem nyerni nem olyan szép dolog", majd az őt ért vádakra is felelt: "a döntő utolsó perceiben levettem a zakómat, és azzal kezdtem el űzni-hajtani a játékosaimat, és kicsit tüzeltem a közönséget is, de nem hiszem, hogy ezzel bármilyen sportszerűtlenséget elkövettem volna" - mondta Szivics.

Szivics és a zakópörgetés / fotó: Szabó Gábor - dvtk.eu

Tomiszlav Szivicstől egyébként nem szokatlan, hogy az átlagnál konkrétabb, nyíltabb és olykor bántóbb mondatok hagyják el a száját, ám a kedden történtek arra sarkallták a Videoton - egyébként a nyilvánosságot többnyire kerülő - tulajdonosát, Garancsi Istvánt, hogy reagáljon az eseményekre.

"Hogy egy ilyen színvonalas és látványos meccsen alulmaradunk, benne van a fociban" - mondta a vidi.hu-nak adott interjújában a klub első embere. "Az ilyen hangulatú mérkőzések vihetik előbbre a magyar labdarúgást. Ami viszont a pályán kívüli eseményeket illeti, azok rendkívül elszomorítóak. Játékosaink és a stábtagok a felfokozott hangulatban, a sportban nem megengedhető, de emberileg érthető felindultságukban, valóban igen indulatosan tették szóvá Tomiszlav Szivics viselkedését. De vajon mitől fajulhattak eddig a dolgok? Egyenes következményeként annak, hogy a Diósgyőr vezetőedzője korábban olyasmiket engedhetett meg magának mindenfajta következmény nélkül, mint hogy nyilvánosan csalással vádolja meg az MLSZ-t, és ezzel szemben se a szövetség, se a diósgyőriek tulajdonosa ne lépjen fel. Nem véletlen, hogy most már úgy érzi, bármit megengedhet magának. " - fogalmazott Garancsi, aki Szivics nemrégiben tett nyilatkozatára hivatkozik, melyben a miskolciak trénere a bajnokság tisztaságát kérdőjelezte meg, amikor úgy fogalmazott, "mondják meg hányadikok legyünk". Szivics egyébként ezt a húrt a Magyar Kupa elődöntője után is megpendítette, amikor a Debrecen kiejtését követő sajtótájékoztatón bocsánatot kért mindenkitől - az eredmény miatt. Ha ugyanis a Loki jutott volna be a döntőbe, a Videoton és a Ferencváros is indulhatott volna a nemzetközi kupában, így viszont valaki lemarad.

A kupa elődöntő utáni sajtótájékoztató

Visszatérve a Videotonhoz, a tulajdonos elárulta azt is, miért szakadt el a cérna a fehérváriak szakmai stábjánál. "A trófea elnyeréséhez személyesen gratuláltam a DVTK sportigazgatójának, Kovács Zoltánnak. Rúgtak két gólt, mi csak egyet, tehát a pályán győztek, és fejet kell hajtani a teljesítményük előtt. Még akkor is, ha igencsak erőt kell vennie magán az embernek a gratuláláshoz egy olyan helyzetben, amikor tisztán látszott, hogy néhány perccel a vége előtt vezetőedzőjük alpári stílusban kezdte hergelni a közönséget, pörgette a feje fölött a zakóját, és „Sz...pjatok le” rigmust kiabálva fordult a Vidi kispadja felé, és ugyanezt látványos kézmozdulatokkal is kifejezte...Na, ezt a sportszerűtlen magatartást kérték számon a stábtagok a lefújást követően a diósgyőri vezetőedzőn" - írta le a vidisek által megélt történteket Garancsi. "Ez a viselkedés teljesen ellentétes azzal, amire a klubok többsége és a szövetség is minden erejével törekszik, hogy a magyarországi labdarúgó mérkőzések kulturált közegben zajló, kulturált, családi eseményekké váljanak. Ezek után nagyon szeretnénk látni, hogy mindebből mi került be a játékvezetői jelentésbe, és azt szeretnénk, hogy a jelentésnek ez a része nyilvánosságra kerüljön. Az ilyen sportszerűtlen viselkedés, az ellenfél nyílt gyalázása mellett nem mehetünk el szó nélkül. ...Ezért most nagyon kíváncsian várjuk, hogy az MLSZ vezetősége megint megpróbálja-e eltussolni ezt az ügyet, vagy meglesznek a megfelelő retorziók."

A pályán szép dolgok történtek - Futács (j) góllal segítette csapatát

Garancsi hozzátette, ahhoz, hogy a dolgok ilyen szintre süllyedhettek, arról javarészt a Diósgyőr tulajdonosa, az MLSZ főtitkára és alelnöke, Vámos Márton és Berzi Sándor is tehet. Leisztinger Tamásnak egyébként külön fejezetet szentelt, a fehérvári első ember szerint egy olyan klub részéről érte őket kritika, amely gazdaságilag tágabb lehetőségekkel rendelkezik, mint a Videoton.

"Egy olyan klub alkalmazottja beszél a háttér erősségéről, amelynek az ország egyik leggazdagabb embere a tulajdonosa. Köztudott, hogy a DVTK 2010 óta Leisztinger Tamás érdekeltségi körébe került. Ha abból indulunk ki, hogy az ő vagyonát mekkorára szokták becsülni, akkor elég egyértelmű, hogy melyik klubnak jobbak a gazdasági lehetőségei. Nagyon szomorú, hogy miközben egyre többet próbálunk tenni a sportágért Magyarországon, oda jutunk, hogy már nem is a pályán megy a legnagyobb háborúskodás, hanem a különböző nyilatkozatokban. Hogy engedheti meg egy tulajdonos, hogy a vezetőedzője más klubok belügyeivel foglalkozik, és olyasmiket nyilatkozzon, hogy a szövetség dönti el a helyezések sorsát? De ha már a gazdasági hátteret hozta szóba Tomiszlav Szivics, emlékezzünk csak rá, hogy melyik klub engedhette meg magának anyagilag, hogy hazahozza a horribilis fizetést kérő Rudolf Gergelyt. Hogy aztán nem sokkal később szinte ingyen szabaduljon meg tőle. De tőlünk, a Videoton FC-től is nem egy játékost vásároltak. Igaz, aztán nemegyszer fordult elő, hogy nem fizették ki a szerződésben foglalt összeget. Többször indult a DVTK-val szemben tartozásbehajtási eljárás. A klublicencük is veszélybe került. Érdekes, hogy mindez belefér a klub mögött álló befektető imázsába, és ő is úgy érezte, mindezt megengedheti magának. Mindamellett kifejezetten örülök, hogy a Diósgyőr végül elindulhatott a bajnokságban."

A Diósgyőr 34 éve után nyert is ismét trófeát / mlsz.hu

Úgy látszik a 2014-es Ligakupa-döntő komoly feszültségeket hozott a felszínre, a két klub (vezetőinek) acsarkodása pedig már csak azért is különösen érdekes, mert június 1-én, az OTP Bank Liga 30., azaz utolsó fordulójában a Videoton és a Diósgyőr újra megmérkőzik egymással, ezúttal Székesfehérváron. Ha nem borul a papírforma, azon a találkozón a piros-kékeknek nagy szüksége lesz a győzelemért járó három pontra, hiszen ellenkező esetben a velük azonos pontszámmal álló Ferencváros akár előzhet, és felléphet a harmadik helyre - jogot szerezve ezzel az Európa Liga selejtezőjében való induláshoz.

Alighanem az a találkozó is izgalmas lesz.

[1609995] 2014-06-01 18:00:00 Videoton - Diósgyőrx;
144894