Spanyol Nagydíj

Rosbergnek még egy kör kellett volna, Hamilton a mérnököknek hálálkodott

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjat, ezzel átvette a vezetést az összetett pontversenyben csapattársától, az ezúttal második német Nico Rosbergtől.

Hamilton először nyert Spanyolországban - fotó: AFP

A 29 éves Hamilton pályafutása 26. futamgyőzelmét aratta, idén sorozatban negyedszer diadalmaskodott, Barcelonában pedig karrierje során először nyert. A Mercedes óriási fölényét jól mutatja, hogy a harmadik helyen célba ért ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) majdnem egy perccel maradt el az élen végző duótól. A négyszeres világbajnok, címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) a 15. helyről rajtolva remek stratégiával a negyedik helyig küzdötte fel magát.

"Köszönöm a csapatnak, mindenki hihetetlen munkát végzett! - értékelt a pódiumon a győztes, Hamilton. - Óriási támogatást kaptam a szurkolóktól, először nyertem Spanyolországban. Bevallom nem voltam elég gyors, kicsit küszködtem az autó egyensúlyával, Nico gyorsabb volt nálam, de a mérnökök sokat segítettek. Végül magam magam mögött tudtam őt tartani. A szezon előtt sejtettem, hogy ekkora potenciál lesz a Mercedesben, de arra nem gondoltam volna, hogy 50 másodperccel leszünk a Red Bull előtt. Örülök, hogy hozzájárulhatok ehhez a sikerhez."

Rosberg az utolsó körben keményen üldözte Hamiltont, de nem tudta őt megelőzni.

"Még egy kör kellett volna és megelőzöm Hamiltont - mondta a második helyezett Rosberg. - Sajnos nem voltam elég közel hozzá, nem vagyok elégedett a második hellyel. Közel vagyok Lewishoz összetettben, és még sok verseny van hátra. Eddig valamennyi futamon dobogón állhattam, Monacóban szeretnék a legfelső fokra lépni és megismételni a tavalyi győzelmet."

"Nem volt meg a kellő sebességünk, a Mercedes jócskán megelőzött minket - fogalmazott a harmadik Ricciardo. - Nem volt esélyünk megfogni őket. Sikerült két kiállással befejezni a versenyt, és nagyon örülünk a dobogós helyezésnek."

A világbajnokság két hét múlva, Monte-Carlóban folytatódik.

Spanyol Nagydíj, végeredmény:
  pilóta csapat kör idő/hátrány rajtkocka pont
1. Lewis Hamilton Mercedes 66 1:41:05.155 1 25
2. Nico Rosberg Mercedes 66 +0.636 mp 2 18
3. Daniel Ricciardo Red Bull Racing-Renault 66 +49.014 mp 3 15
4. Sebastian Vettel Red Bull Racing-Renault 66 +1:16.702 p 15 12
5. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 66 +1:19.293 p 4 10
6. Fernando Alonso Ferrari 66 +1:27.743 p 7 8
7. Kimi Räikkönen Ferrari 65 +1 kör 6 6
8. Romain Grosjean Lotus-Renault 65 +1 kör 5 4
9. Sergio Pérez Force India-Mercedes 65 +1 kör 11 2
10. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 65 +1 kör 10 1
11. Jenson Button McLaren-Mercedes 65 +1 kör 8  
12. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes 65 +1 kör 14  
13. Felipe Massa Williams-Mercedes 65 +1 kör 9  
14. Danyiil Kvjat STR-Renault 65 +1 kör 12  
15. Pastor Maldonado Lotus-Renault 65 +1 kör 22  
16. Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari 65 +1 kör 13  
17. Adrian Sutil Sauber-Ferrari 65 +1 kör 16  
18. Jules Bianchi Marussia-Ferrari 64 +2 kör 18  
19. Max Chilton Marussia-Ferrari 64 +2 kör 17  
20. Marcus Ericsson Caterham-Renault 64 +2 kör 19  
kiesett Kobajasi Kamui Caterham-Renault 34 +32 kör 20  
kiesett Jean-Eric Vergne STR-Renault 24 +42 kör 21  
A vb-pontversenyek állása 5 futam után (még 14 van hátra):
Pilóták:
1. Hamilton 100 pont
2. Rosberg 97
3. Alonso 49
4. Vettel 45
5. Ricciardo 39
6. Hülkenberg 37
7. Bottas 34
8. Jenson Button (brit, McLaren) 23
9. Kevin Magnussen (dán, McLaren) 20
10. Perez 20
11. Räikkönen 17
12. Felipe Massa (brazil, Williams) 12
13. Grosjean 4
14. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 4
15. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 4
Csapatok:
1. Mercedes 197 pont
2. Red Bull 84
3. Ferrari 66
4. Force India 57
5. Williams 46
6. McLaren 43
7. Toro Rosso 8
8. Lotus 4