Davis Kupa

Feljutottak a magyarok

  • MTI

Madarász Gergely után Fucsovics Márton is megnyerte egyesét, így a magyar válogatott 2-0-ra nyert a párost lemondó Grúzia ellen a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna III-as csoportjának szegedi tornáján, és kivívta a feljutást a II-es csoportba.

Fucsovics nagy szerepet vállalt a magyarok feljutásában.

A centerpálya második mérkőzésén az első számú magyar teniszező, a világranglistán 237. Fucsovics - aki eddig összesen két gémet vesztett a Gellért szabadidőközpontban - szállt szembe a rangsorban 1356. Alekszandr Metrevelivel. A 22 éves nyíregyházi játékos ezúttal is hozta magát, és remekül mozgatta ellenfelét, aki a második szettre már teljesen felőrlődött a hiábavaló küzdelemben.

"Köszönöm mindenkinek, hogy feljuthattunk, igazi csapatmunka volt" - mondta az 57 perces meccs után Fucsovics.

A grúzok a találkozót követően jelezték, hogy a tét nélküli párosra már nem kívánnak kiállni, így Hornok Miklós együttese 2-0-ás összesítéssel nyerte az osztályozót, és jövőre ismét a II-es csoportban szerepelhet.

"Ezen a szinten is mindenki tud teniszezni, a grúzok kettes számú játékosa például nagyon jól játszott az első szettben, és egy ilyen fiatal srác, mint Madarász Gergő könnyen belecsúszhatott volna valami apátiába" - kezdte összegzését az MTI-nek Hornok Miklós. "Ő azonban nagyon ügyesen megoldotta a feladatot, Fucsovics Marci pedig ismét megmutatta, hogy mennyivel jobb ennél a mezőnynél. Elvégeztük a kötelességünket, és szeretném kiemelni, hogy ez a szinte kamaszkorú csapat átérezte a feladat jelentőségét, ami nagyon nagy dolog, főleg ebben az országban. Örülök, hogy visszakerültünk a helyünkre."

A kapitány kifejtette, egy olyan szakmai team alakult ki az idén csatlakozott Kuharszky Zoltánnal együtt, amely megpróbálja tovább menedzselni ezt a félúton lévő és négy éve épülő együttest.

"Beszéltem Szűcs Lajos szövetségi elnökkel, aki elmondta, próbálják megszerezni azt a pénzt, amely ebben az átmeneti időszakban nagyon kell. Három-négy év is szükséges ahhoz, hogy ifikorból egy játékos átkerüljön a felnőtt korba, és megpróbálunk egy közös programot kialakítani, amelyben akár amerikai kiutazások is benne lehetnek" - mondta a Kaliforniában élő szakember, hozzátéve: kiváló a hangulat a válogatottban, és egymásért küzdenek a játékosok.

A magyarok a tavaly áprilisi osztályozón 4-1-re kikaptak Luxemburgtól a budapesti Elektromos Csarnokban, így tíz év után kiestek a II-es csoportból. Szegedi sikerükkel azonban 2015-ben ismét a zóna második vonalában küzdhetnek.

Davis Kupa
Magyarország–Grúzia 2–0
Fucsovics Márton–Alekszandr Metreveli 6:1, 6:1
Madarász Gergely–George Civadze 7:5, 6:0