A Rangers 2012-13-as idényre vonatkozó kimutatásai szerint 78 millió fontot költött a különféle fizetésekre, hogy elkerülje a kiesést. Ez az összes bevétel 128%-ának felelt meg, de ezzel sem sikerült bennmaradni a Premier League-ben.

A Parkőröket 2011 augusztusában vette át Tony Fernandes maláj légitársaság-tulajdonos és partnerei, majd légibuszokkal hordták bele a pénzt, hogy megvalósítsák élvonalbeli álmaikat. A mérleg szerint 166 millió fontot tettek a klubba, amivel a Premier League negyedik legnagyobb adósságállományát halmozták fel.

A nagy ambíciókkal persze kevés türelem párosult. Miután 2012 januárjában kirúgták Neil Warnockot, utódjával, Mark Hughes-zal feljutottak az első osztályba, akinek hálából tíz játékost igazoltak a nyáron. A Manchester United egykori játékosának novemberben mondtak fel; januárban pedig Harry Redknapp további 20 milliót költött olyan játékosokra, mint Christopher Samba, Loic Remy, Jermaine Jenas és Tal Ben Haim.

A rengeteg igazolás azonban megbosszulta magát - miután kiesett a csapat, áron alul kellett megszabadulniuk a legtöbb spílertől, és így is brutális pénzt vertek el: a Premier League klubjai közül a legtöbbet, 65 millió fontot veszítették a pénzügyi évben.

Ehhez képest az Atlético Madrid maga a pénzügyi Eldorádó. A Matracosok ugyan már bő egy évtizede tragikus helyzetben vannak - az értelmezési lehetőségek miatt pontos adósságállományt nem lehet mondani, de körülbelül 500 millió euróval tartoznak, illetve ami még rosszabb -, spanyol források szerint még az adóhivatalnak sem tudták időben befizetni a tartozásukat.

A fővárosi csapat már egy pár éve sztárjai eladásából próbál visszakecmeregni a pénzügyi szakadék széléről; nincs még egy olyan csapat, amely egymást után adta volna el Diego Forlánt, Sergio Agüerót és Radamel Falcaót is. Ez ugyan a mezeladásokban visszavetette Gabiékat, de a pályán nem: a bajnokságban első helyen állnak, a Bajnokok Ligájában a Milan, a Barcelona és a Chelsea kiütése után pedig hatalmas meglepetésre döntőt játszhatnak.

66 millió eurós (54 millió fontos) bérlistájukból az említett csapatoknál még egy középpálya sem jönne ki, nemhogy egy teljes keret. Az ő példájuk a Dortmund mellett a legjobb arra: nem az a lényeg, mennyit költ egy klub játékosokra, hanem azokból milyen csapatot tud az edző faragni. Diego Simeone pedig úgy látszik, megér egy pár tízmilliót…