Átigazolás

Megkezdi a nagybevásárlást az Inter, Benzema érkezhet

A támadósoron erősítene elsősorban az Inter az előttünk álló nyári átigazolási időszakban, Karim Benzemára és Mirko Vucsinicsre pályáznak.

Benzema az Interben? - Fotó: AFP

Vucsinicset már januárban is szerette volna megszerezni az Inter, és a montenegrói csatár is szívesen ment volna a kék-feketékhez, azonban Erick Thohir elnök-tulajdonos mégsem ment bele abba, hogy Fredy Guarínra elcseréljék őt a Juventusszal. Most újrakezdhetik a tárgyalásokat a felek, Vucsinics ugyanis továbbra is szeretné elhagyni a torinói csapatot, ahol már egyértelműen nem számol vele Antonio Conte vezetőedző. A szerződése jövő nyárig szól, a transfermarkt.de pedig 12 millió euróra becsüli az értékét.

A másik, jóval nagyobb nevű jelölt Karim Benzema az olasz Tuttomercatoweb szerint. A francia csatár jelenleg a Real Madridot erősíti és a spanyol bajnoki versenyfutás mellett a Bajnokok Ligája döntőjére készül. Ebben a szezonban 24 gólnál jár, és bár több fontos mérkőzésen is betalált, egyáltalán nem biztos, hogy a Királyi Gárda ragaszkodik hozzá. Főleg, hogy újra egyre hangosabban emlegetik Luis Suárez Madridba költözését a nemzetközi sajtóban.

Benzema a transfermarkt.de szerint jelenleg 34 millió eurót ér, és az ő kontraktusa is jövő nyáron jár le, azaz valóban lehet ráció a mostani eladásában. Mint ahogy az Inter igazolási szándékaiban is, hiszen a Serie A mostani idényében eddig tízzel szereztek kevesebb gólt a milánóiak, mint a harmadik helyezett Napoli, és 19-cel maradnak el a már bajnok Juventus mögött.

A tabellán odaérhetnek még a negyedik helyre, de ehhez a Fiorentinának Livornóban és hazai pályán a Torino ellen is hibáznia kellene. Ugyanakkor még hátrébb is kerülhetnek, hiszen két fordulóval a vége előtt öt csapat is legfeljebb négypontos hátrányban van mögöttük, és a Lazio ellen szombaton még kemény meccs várhat rájuk.

[1536885] 2014-05-10 20:45:00 Inter - Laziox;