Jó harmincezer tanúm van arra, hogy igazoltan hiányoztam a bronzmeccsről. Ritkán esik egy időpontra két ilyen horderejű sportesemény fővárosunkban, így az egyszerű sportújságíró (főleg ha mindkét eseményre sikerült akkreditációt szereznie) komoly dilemmával szembesült vasárnap délután. Szerencsére a győri kézis lányok a szombati BL-elődöntőben besegítettek a "Michelisz Norbi vagy a kézilabda BL választásba", így a hungaroringi száguldás miatt "csak" a harmadik helyről döntő Midtjylland - Vardar Szkopje találkozó maradt ki számomra a Papp László Sportarénában.
A két fáradt csapat gólgazdag meccsét ugyan nem láttam, de a sajtótájékoztatóra még éppen időben estem be, hogy meghallgassam, ahogy az ex-győri Jovanka Radicsevics rendkívül szívhez szóló szavakkal köszönte meg a magyar házigazdáknak a rendezést. Mivel a délutáni EHF-es meetingen ugyanezt az európai szövetség vezetői is megtették, már szinte a finálé előtt kioszthattuk a női kézilabda Bajnokok Ligája-sorozat első Final Fourja után a csillagos ötös osztályzatot a rendezőknek. A szervezés, a rendezvény körítése, a kulisszák és a hangulat valóban parádés volt, ám a csillag azért - erről majd később - a nap végére vélhetően kikerült a bizonyítványból.
A kora este, öt órakor kezdődő döntő előtt szép kis "csalit" kaptak a csapatok, ha a totális telt házat jelentő tízezer néző nem jelentett volna kellő motivációt, a BL-trófea pálya széli kihelyezése biztosan helyre tette a téttől zsongó fejeket. Nagy pénzben fogadhattunk arra, hogy az este legnagyobb füttyét a Görbicz Anitát a BL-középdöntő meccsén még márciusban lefejelő Milena Knezevics "zsebeli be", a Buducsnoszt 90-ese látszólag nem rettent meg a fogadtatástól, ám a kétmeccses eltiltása után pályára lépve nem játszott igazán jól (5 lövés/2 gól). Ráadásul menet közben kétszer is kiállították két percre, másodjára éppen egy Görbicz elleni átlagos fault után "söpörte" őt a padra a lelátói népharag. Szerencsére a meccsen végül nem is a montenegrói játékosok voltak a főszereplők, sokkal inkább a címvédő győri lányok.
Az NBA-meccsek hangulatát megidéző, fény- és hangeffektetekkel tarkított felvezetés után ugyanis a pályán főleg a zöld-fehérek sziporkáztak. A szombati rohanásnak (a Podgorica nem a futós-loholós dán stílus, inkább a kíméletlen védekezés híve) ezúttal híre-hamva sem volt, a győri lányok megfontolt, nyugodt támadásokat vezettek, ráadásul sikerült rendre - szinte minden posztról - betalálni, az első öt gólunkat öt különböző játékos szerezte. Hat és fél percet kellett várni az első vendég gólra, a végül ötig jutó Dalby révén talált be először a Podgorica. A Győr az elődöntőhöz hasonlóan jól kezdett, Dragan Adzicsnak 2-7-nél alig tizenhárom perc után időt is kellett kérnie. A kiválóan blokkoló lányaink elbizonytalanították az ellenfelet támadásban, ráadásul a szélekről hibátlanok voltak a befejezéseink (5/5!), így a szünetben 15-10 volt ide!
A találkozó elején megsérülő Lazovics kiválásával a Podgorica a szünet után sem tudott javítani, játékuk néha rázta csak fel a Papp László Sportarénába érkező jó 3-400 montenegrói drukkert. Állandósult a 4-5 gólos különbség, a 2012-es BL-győztesben csak a hétgólos Neagu tartotta a lelket, a Győr pedig magabiztosan menetelt a címvédés felé. A figyelmet aztán az 55. percben az eseményeket addig nagyrészt csendben figyelő podgoricai drukkerek vonták magukra. A balhé kiváltó okát nem fogjuk megtudni, de tény, hogy a vendég szektorban intenzív köpködés, mutogatás, anyázás és székfeltépés vette kezdetét, ami miatt aztán a játék is megállt rövid időre. Az utolsó hat percre fordulva már hat góllal vezetett a Győr (25-19), így még az is belefért, hogy a szünet után nem sokkal megsérülő (jó öt percig ápolásra szoruló) Kovacsics némi elégtételt vett Knezevicsen - amúgy joggal villant a meccset vezető Bonaventura ikrek kezében a piros. Az így kialakuló kettős emberhátrányban az utóbb a meccs legjobbjának választott Katrine Lunde is brillírozhatott, aki két ziccert is megfogott, végleg elvágva ezzel az amúgy is minimális montenegrói reményeket.
Kár, hogy a végjátékra az önfeledt ünneplést egy újabb közjáték is megzavarta, a lelátói balhé mellett a szintén nem közönség kedvenc, beállós Dragana Cvijics hozta ránk a szívbajt, akit egy ütközés után stabil oldalfekvésben hosszasan kellett ápolni, majd mellkasára jéghideg pakolást téve, hordágyon kellett letolni a pályáról. Az utolsó három percre aztán már az addig "jegelt" győri cserék is lehetőséget kaptak, Herr Orsi védett is gyorsan egyet, majd hullhatott bőszen a konfettieső a csodás győri siker örömére. A magabiztos 27-21-es győzelem pedig azt jelenti, hogy a Győri Audi ETO KC első magyar együttesként tudott címet védeni a kézilabda Bajnokok Ligájában. "Most biztos, hogy ünnepelni fogunk. Tavaly három napig tartott a buli, szerintem most is hasonló lesz" - nyilatkozta a vegyes zónába hosszú tiszteletkörök után mosolygósan megérkező Orbán Adrienn.
A BL-sorozat gólkirálynője, Görbicz Anita ehhez pedig csak annyit tett hozzá, hogy "hatalmas formában volt a csapat ezen a két napon. Engem is meglepett, hogy ez a mostani siker sokkal könnyebbnek tűnt, mint a tavalyi". Szerencsére a végeredmény mindkét esetben ugyanaz volt, mi pedig e csodás sportvasárnap után estére lehiggadva két dolgot állapíthattunk meg: a 2013/14-es évben (is) a miénk (főleg Győré) volt a világ legjobb női kézilabdacsapata, a szurkolói által Budapesten is alaposan leégetett Podgorica pedig vélhetően jó néhány évig nem kap majd felkérést az EHF-től komolyabb kézilabdás esemény megszervezésére...