Férfi kézilabda BL

Egy álom valóra vált, Final Fourban az MKB-MVM Veszprém!

Kettős győzelemmel, fantasztikus visszavágóval jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája Final Fourjába az MKB-MVM Veszprém!

Iváncsik Tamásék megcsinálták! - Fotó: AFP

Nagyszerű védekezéssel nyitott a Veszprém, közel hat percig nem lőtt gólt a PSG. Innentől azonban jóval szorosabb volt az első félidő, a szünet előtt vezettek is a vendégek, de 12-12-vel mentek pihenni a csapatok.

A fordulás után robbantottak a mieink, védekezésük - ha lehet - még inkább javult, támadásban pedig felzárkóztak az addig kissé egyedül harcoló Nagy László mellé a társak. Sulic parádézott, elkezdek jönni Ilics átlövései, Chema is sorra választotta a jó megoldásokat, így gyorsan megnőtt a különbség, negyedóra után nyolccal is vezetett a Veszprém.

Ekkor elfogadta az ellenfél is a vereséget, így hiába engedett ki egy kicsit hátul a magyar csapat, hiába volt még hátra sok idő, nem jött fordulat a mérkőzésbe. Alilovic parádézott a hajrában, ezért a kimaradt helyzetek sem okoztak gondot. 31-26-ra nyert, de kétszer ekkora különbséggel is diadalmaskodhatott volna a Veszprém, amely ezzel bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája Final Fourjába!

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája
negyeddöntő, visszavágó
MKB-MVM Veszprém - Paris Saint-Germain 31-26 (12-12)
Veszprém Aréna, vezették: Nikolov, Nacsevszki (macedónok)
 
Veszprém: Alilovic, Fazekas (kapusok), Gulyás, Ilics 8, Iváncsik G. 2, Iváncsik T. 3, Jamali, Mocsai T., Nagy L. 4, Chema Rodríguez 2, Ruesga 1, Schuch, Sulic 8, Terzics, Ugalde 1, Vilovszki 2
vezetőedző: Antonio Carlos Ortega
 
PSG: Sierra, Annonay (kapusok), Abalo 2, Császár, Diaw, García Robledo 1, Gojun, Gunnarsson, Hallgrimsson 1, Hansen 9, Honrubia 6, Kopljar 1, M'tima, Melics, Narcisse 3, Vori 3
vezetőedző: Philippe Gardent
 
Továbbjutott kettős győzelemmel, 59-52-es összesítéssel az MKB-MVM Veszprém.
Élő közvetítés: Veszprém-PSG 2014_04_26x