Gyász

Tévedett a katalán sajtó, Tito Vilanova elhunyt

Pénteken elhunyt Tito Vilanova, a Barcelona korábbi vezetőedzője.

Nyugodjék békében! - Fotó: AFP

A 2011 óta rákbetegséggel küzdő tréner múlt héten került újra kórházba, miután rosszullét miatt kivizsgálták, az eredményei pedig nagyon rosszak voltak. Csütörtökön megoperálták, pénteken pedig azt közölték katalán hírforrások, hogy stabil az állapota, kommunikál a környezetével.

A kora esti órákban azonban bejelentette az FC Barcelona, hogy korábbi vezetőedzője elhunyt. A klub tájékoztatása szerint hamarosan megnyitják a Camp Nou stadiont, hogy a szurkolók leróhassák kegyeletüket a szakember emléke előtt.

A korábbi középpályás a Barcelonában nevelkedett, majd kisebb csapatokban szerepelt játékosként. Edzőként 2007-től dolgozott együtt Josep Guardiolával, egy évig a Barcelona B csapatának másodedzője volt, majd együtt léptek előre az első csapat kispadjára. Közös időszakukban három bajnoki címet, két Király Kupa-győzelmet értek el, és kétszer elhódították a Bajnokok Ligája trófeáját.

Guardiola távozása után vette át a vezetőedzői feladatokat, ekkor azonban már küzdött a fültőmirigyrákkal. Az előző idényben többször is el kellett hagynia csapatát az orvosi kezelések miatt, de a spanyol bajnokságot így is megnyerte a Barcelona. Tavaly nyáron azonban lemondott posztjáról, az argentin Gerardo Martino érkezett a helyére.

Vilanova az utóbbi hónapokban a nyilvánosságtól visszavonultan élt. A barcelonai Mundo Deportivo értesülései szerint néhány hete egy barátja májusra esedékes meghívására sms-ben azt válaszolta: neki a május már messze van. Igaza lett...