Bár a meccs előtt felvázoltunk néhány lehetséges lyukat a két védelemben, és rámutattunk arra is, hogy lehetne ezeket a lyukakat kihasználni, de kijelentettük azt is az edzőkről, hogy ,,sajnos esélyesebb, hogy azzal fognak inkább foglalkozni, miként zárják le az ellenfél elől a gólszerzési lehetőséget, miközben a másik kapu irányába már kevesebb figyelmet tanúsítanak."

Ezek szerint jól kiismertük Diego Simeonét és pláne José Mourinhót. A két tréner annyira elkötelezett az atombunker jellegű védekezésből kiinduló kontrázás irányában, hogy a hétfői sajtótájékoztatón Gabi, az Atléti csapatkapitánya még poénkodott is ezzel. Amikor megkérdezték, hogy mit csinálnak majd, ha a Chelsea hagyja őket kezdeményezni, csak annyit válaszolt: ,,odaadjuk nekik a labdát!"

A viccnek szánt megjegyzésnek persze volt egy kis igazságtartalma is - a meccsből is egy rossz vicc lett. José Mourinho elhatározta magában, hogy az ő 186 millió fontból összevásárolt kezdője rosszabb, mint az ellenfél 35 milliós tizenegye, és az elképzelhető legdefenzívebb társaságot küldte pályára, amit csak összeállíthatott. Még Mikelt is bevetette, akit szinte teljesen elfelejtett idén, Hazard sérülése meg kapóra jött neki, mert Ramirest kiküldhette így a szélre a gól nélküli döntetlen kiharcolása érdekében.

Persze nem csak a játékosokon múlik, hogy milyen játékot játszanak, mert jól védekező spílerekkel is lehet offenzív focit játszani - lásd a Chelsea Arsenal felett aratott diadalát. Ott a Kékek már a középhátvédeket letámadták, hibára kényszerítve az Ágyúsok bekkjeit, majd az ellenfél térfelén megszerzett labdákból lemészárolták Mertesackerékat.

Most viszont meg sem próbáltak ilyet tenni, hanem behúzódtak mélyen a saját tizenhatosuk elé. A portugál semmit nem akart jobban elkerülni, mint azt, hogy előnyt szerezzen az Atlético, így Ramires és Willian kivételével mindenkinek megtiltotta, hogy támogassa Torrest. A két szélső sem került sokszor ebbe a helyzetbe, mert feladatuk nekik is alapvetően defenzív volt - ahogy már az előzetesben szó volt róla, Filipe Luis kulcsfigurája az Atlético akcióból kialakított helyzeteiben. Mourinho ezért a brazilt szinte emberfogással semlegesítette, mint ahogy hasonló feladatokkal bízta meg a túloldalon a Juanfranon védekező Williant is.

Simeone így csöbörből vödörbe esett: csapata alapvetően kontrajátékra van kitalálva, az ellenfél viszont olyan mélyen védekezett, hogy ezt lehetetlen volt ellenük alkalmazni; akcióból viszont még fogatlanabbak voltak, mint egyébként, mert a beadásokat szolgáltató szélső hátvédjeiket is semlegesítették. Egyedül Gabi tudott néha középre tenni egy labdát, aki a pálya centrumából kimozgott alkalomadtán a jobb oldalvonal felé.

A Matracosok viszont sok mindent nem tudtak kezdeni a beadásokkal, mert bár Diego Costa zseniális idényt fut, de így is rettenetesen gyenge a levegőben. Még a spanyol bajnokságban is csak a fejpárbajok negyedét nyeri meg a hatalmas termetű csatár, akinek Cahillel és Terryvel sem volt könnyebb dolga: hétből csak kettőt nyert meg.

Simeone ráadásul még cserélni is rosszul cserélt: tíz perccel a vége előtt Raúl García helyére Villát hozta be. A világbajnok támadó inkább majd a Stamford Bridge-en jöhet kapóra, amikor helyet kaphat; most viszont a végletekig betömörülő ellenfél örült neki, mert az Atléticóban a fejjel legveszélyesebb támadót hozták le.

Egy szó, mint száz: hiába reménykedtünk benne, hogy gól születhet a meccsen. Győzött a józan ész, és mivel Mourinho eldöntötte, hogy gól márpedig nem születik, így a hetven százalékos labdabirtokláshoz nem szokott Atléticónak is bele kellett törődnie: a döntés jövő hét szerdára marad...