Bajnokok Ligája

A Real nyerte a kopott fényű sztárok meccsét

Legyőzte hazai pályán a tompa címvédőt a Real Madrid a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

Senki nem csillogott, Ronaldo sem - Fotó: AFP

Ha el nem is aludtunk, ahogy taktikai előzetesünk alapján ettől tarthattunk, parádés meccset sem játszott a Real Madrid és a Bayern München. A hazaiak kezdőjében ott volt a sérülésből visszatért Cristiano Ronaldo, kimaradt viszont a betegségből lábadozó Gareth Bale, míg a vendégek keretében három kapus volt, ami Josep Guardiola aggodalmát mutatta Manuel Neuer izomsérülése kapcsán.

Végül a hálóőr nem sérült meg újra, és nem is rajta múlott csapata veresége. A Bajorok a meccs első kétharmadában jóval többet birtokolták a labdát, ahogy az várható is volt, de ahogy mostanában láttuk, teljesen meddővé vált a fölényük. Nagyon gyorsan elkezdett a Guardiola-éra végnapjait idéző Barcelonára hasonlítani ez a német csapat, amely igazán csak egy a hajrában majdnem véletlenül Götze elé kerülő labdából tudott igazán veszélyes lenni. Egyébként csak tologatták a vendégek a játékszert.

Guardiola taktikája akadozik - Fotó: AFP

A Real sokkal direktebben indult kapura a játékszer birtokában, de csak egy alkalommal volt elég pontos a támadás kivitelezése. A 19. percben egy blokkolt Schweinsteiger-lövés után indultak előre, Coentrao lement a bal szélen az alapvonalig, középre lőtt, ahol Benzema érkezett jó ütemben, és a kapuba passzolt. 1-0

Ettől kezdve a hazai együttes is alig-alig tudott pontos lenni az ellenfél tizenhatosának környékén, pedig a második félidőben azért lett volna lehetőségük megmutatni, hogy mit tudnak. Ronaldo nem tudott felpörögni erre a találkozóra, Di María magas labdákkal kereste Benzemát Boateng és Dante között, Isco erejét pedig felőrölte a védekezés. Gareth Bale hozott egy kis lendületet a hajrában a madridi csapatba, de az ő középre lőtt labdáit is jól hárította a vendégvédelem.

A hazai hátsó alakulatnak több dolga volt, de sokszor már a szélső védőknél elakadtak a Bayern-támadások, Ribéry borzasztó gyenge volt, de Robben is egyedül maradt, egy-egy magas labdájukat pedig szintén könnyen hárította a Pepe-Ramos, majd a hajrában a Varane-Ramos kettős.

Összességében nem játszottak tehát jó meccset a felek, és nem is dőlt el a párharc, hiszen mindkét csapatban jóval nagyobb potenciál van, mint amit most megmutattak. Reméljük, a visszavágó látványosabb is lesz, nem csak feszültebb.

[1689202] 2014-04-23 20:45:00 Real Madrid - Bayern Münchenx
[1689202] 2014-04-23 20:45:00 Real Madrid - Bayern Münchenx;
Percről percre: Real Madrid-Bayern München 2014-04-23x