NB I

Doll dicsért, Rossi elismerte a vereséget

A Ferencváros 2-0-ra nyert a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

Rossi és Doll csatájából utóbbi jött ki győztesen

A sorozatban negyedik sikerüket arató zöld-fehérek több mint három év után győzték le bajnoki találkozón a zsinórban negyedik vereségüket elszenvedő kispestieket.

"Két részre osztanám a mérkőzést - kezdte értékelését Thomas Doll, a Ferencváros mestere. - Az első félidőben úgy játszottunk, ahogyan azt mindig is elképzeltem. Ötletesek voltunk, és olyan benyomásom volt, mintha a középpályán mindig eggyel többen lennénk. Nagy helyzeteket alakítottunk ki, és sikerült gólokat is szereznünk. A második játékrészben a Honvéd előrébb jött, ezzel nagyobb nyomást gyakorolt ránk. Meg kell tanulnunk, hogy az ilyen helyzeteket is hideg fejjel kezeljük, de ezt nem lehet egyik napról a másikra elérni. Sok labdát veszítettünk ekkor, nem támadtunk le eléggé. Amit az egész héten gyakoroltunk, azt végrehajtották a játékosok. Ennek egyik eleme, hogy Pavlovic és Mateos uralta a légteret. Örömteli, hogy a győzelmi sorozatunkat folytattuk, a játékosok betartották a szakmai stáb által kérteket, ennek köszönhetően továbbra is versenyben vagyunk a harmadik helyért."

Marco Rossi, a Honvéd mestere elismerte, ezen a napon kijött a két csapat közötti különbség.

"A mai napon nem tudtuk megismételni azt a teljesítményt, amit korábban a Fradi ellen mutattunk - fogalmazott Rossi. - Az első félidőben a vendégek megérdemelten szereztek kétgólos előnyt – a pontrúgásoknál jól használták ki magasságbeli fölényüket. A második játékrészben Leonardo már nem volt az ellenfélnél, és ez megkönnyítette a helyzetünket, kiegyenlítettebb játék folyt. A mai mérkőzésen azonban kijött a két csapat közötti minőségi különbség."

OTP Bank Liga
25. forduló:
INFO Budapest Honvéd-Ferencváros 0-2 (0-2)
Bozsik Stadion, 5000 néző, v.: Kassai
Gólszerző: Gyömbér (28.), Leonardo (35., 11-esből)
Piros lap: Ikenne-King (86.)
Sárga lap: Ikenne-King (31.), Lovric (34.), Ignjatovic (54.), Nagy G. (73.), Vécsei (89.), Bonazzoli (91.), illetve Besic (45.), Cukic (69.)
Budapest Honvéd: Kemenes - Ikenne-King, Ignjatovic, Lovric, Alcibiade - Vécsei, Nagy G., Hidi (Mancini, 53.), Diarra (Lupoli, a szünetben), Holender (Prosser, 64.) - Bonazzoli.
Ferencváros: Dibusz - Besic (Holman, 81.), Mateos Ramajo, Pavlovic (Józsi, 92.), Jovanovic - Somália, Cukic, Gyömbér, Busai, Jenner - Leonardo (Diallo, a szünetben).
[1609946] 2014-04-20 16:30:00 Honvéd - Ferencvárosx;
144894