Heti műsor

Főszerepben a Bajnokok Ligája és az Európa Liga

Újabb izgalmas hét vár a sport szerelmeseire, ahol ezúttal a Bajnokok Ligájáé, illetve az Európa Ligáé lesz a főszerep, hiszen kiderül, hogy mely négy-négy csapat jut az elődöntőbe.

Nagy a versenyfutás a nemzetközi kupákban - Fotó: AFP

Hétfő

Remekül indul a hét, ugyanis olyan sztárcsapatok lépnek pályára hétfőn, mint a Juventus, a Milan, a Tottenham vagy éppen az Athletic Bilbao. Ha ez sem lenne elég, akkor megemlítjük, hogy az NB I-ben is tartogat egy bajnokit erre a napra, méghozzá a Kaposvár és a Mezőkövesd összecsapását.

Hétfőről lévén szó, új tenisztornák indulnak: a férfiak Casablancában és Houstonban, míg a hölgyek Bogotában és Katowicében mérik össze tudásukat.

Hab a tortán, hogy hétfőn elstartol a női kosárlabda Euroliga nyolcas döntője is, így akár ezen a területen is kockára tehetjük pénzünket.

Kedd

A hét második napján fény derül arra, hogy mely csapatok jutnak elsőként a Bajnokok Ligája elődntőjébe. Első ránézésre a Chelsea és a PSG csatája több izgalmat hozhat, azonban nem érdemes lemaradni a Dortmund-Real Madrid találkozóról sem, amiben nagy segítséged lehet a hatharom.com élő, szöveges közvetítése.

[1679343] 2014-04-08 20:45:00 Chelsea - Paris Saint Germainx;[1679341] 2014-04-08 20:45:00 Borussia Dortmund - Real Madridx;[1679353] 2014-04-09 20:45:00 Bayern München - Manchester Unitedx;[1679339] 2014-04-09 20:45:00 Atlético Madrid - Barcelonax;

Szerda

Szerdán véglegessé válik a BL elődöntőjének mezőnye, a másik két résztvevő az Atlético Madrid-Barcelona és a Bayern München-Manchester United összecsapásból kerül ki. Amennyiben egyetlen fontos momentumról sem szeretnél lemaradni, kövesd az eseményeket élőben a hatharom.com-on!

Csütörtök

Rendkívül izgalmasnak ígérkezik a csütörtöki nap is, mivel az Európa Ligában is a negyeddöntők visszavágóit rendezik, a különbség csupán annyi, hogy három párosítás (Benfica-AZ, Lyon-Juventus és Sevilla-Porto) esetében is csak egy gól a különbség a csapatok között, vagyis igazán szoros, küzdelmes meccsekre van kilátás.

[1679386] 2014-04-10 21:05:00 Juventus - Lyonx;[1679390] 2014-04-10 21:05:00 Sevilla - FC Portox;[1679388] 2014-04-10 21:05:00 Valencia - Baselx;[1679384] 2014-04-10 21:05:00 Benfica - AZ Alkmaarx;

Péntek

Ha már megtudtuk, hogy kik lesznek ott a nagy nemzetközi kupák elődöntőiben, akkor már csak annak kell kiderülnie, hogy milyen párosításokat rendeznek majd. Nos, jó hírünk van, ugyanis a sorsolásokat élőben közvetítjük!

A pénteki nap azonban az aktuális bajnoki fordulók rajtjáról is szól majd, hiszen Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és itthon is rendeznek majd találkozókat, amelyek közül a legérdekesebb a Schalke és a Frankfurt összecsapása lesz.

Szombat

A szombati nap a sztárcsapatoké lesz, hiszen pályára lép többek között a Real Madrid, a Barcelona és a Roma is. Habár igazán komoly tétje már nincs, mégis remek meccsre van kilátás Münchenben, ahova a Borussia Dortmund csapata látogat majd.

Magyar szempontból a nap legfontosabb eseménye a jégkorong-válogatott felkészülési mérkőzése lesz, Magyarország elsőként Ausztriával méri össze a tudását.

[1479258] 2014-04-12 18:30:00 Bayern München - Borussia Dortmundx;[1475066] 2014-04-13 14:37:00 Liverpool - Manchester Cityx;[1468526] 2014-04-13 21:00:00 Lyon - Paris Saint Germainx;[1536848] 2014-04-13 15:00:00 SSC Napoli - Laziox;

Vasárnap

A hét utolsó napjára számtalan rangadó jut, amelyek közül a legfontosabb egyértelműen a Liverpool-Manchester City találkozó lesz. Ezen kívül azonban mindenképpen érdemes lesz megnézni a Lyon és a PSG, a Napoli és a Lazio, valamint a Betis és a Sevilla derbijét is.

A sportműsort ezúttal magyar vonatkozású esemény zárja: a magyar jégkorong-válogatott ezúttal Szlovéniával játszik felkészülési mérkőzést.

A hatharom.com heti élő közvetítései
Dátum Sportág Esemény Kezdés
04.08. Labdarúgás Bajnokok Ligája 20:45
04.09. Labdarúgás Bajnokok Ligája 20:45
04.11. Labdarúgás Bajnokok Ligája, Európa Liga sorsolás 12:00
A legérdekesebb TV-s események
Hétfő
Juventus-Livorno Digisport2 18:55
Tottenham-Sunderland Digisport1 20:55
Kedd
WTA Katowice Eurosport 12:00
Chelsea-PSG Sport1 20:00
Dortmund-Real Madrid Digisport1 20:15
Szerda
Bayern München-Real Madrid Digisport1 20:15
Atlético Madrid-Barcelona Digisport2 20:40
Csütörtök
Sevilla-Porto Digisport1 20:45
Benfica-AZ Alkmaar Digisport2 21:00
Péntek
Schalke-Frankfurt Eurosport2 20:30
ATP Houston Sport1 01:00
Szombat
Wigan-Arsenal Sport2 18:00
Bayern München-Dortmund Eurosport2 18:30
Vasárnap
Liverpool-Manchester City Digisport1 14:15
Lyon-PSG Digisport2 20:55
A teljes műsort itt találod!