Vélemény

Miért jár ennyi tizenegyes a Barcelonának?

  • Szabó Tamás

A Barcelona kapta a legtöbb büntetőt a spanyol labdarúgó-bajnokság 2013/14-es idényében. A Real Madrid elleni két 11-ese finoman szólva megosztotta a nemzetközi futball híveit.

A nyilatkozat hitelességére nem vennénk mérget, mindenesetre a múlt heti, Real Madrid-Barcelona meccset követően futótűzként terjedt egy szöveg az interneten, amit Zlatan Ibrahimovicnak tulajdonítottak: "Amikor a játékvezető kiállította Sergio Ramost és büntetőt kapott a Barcelona, azt mondtam a feleségemnek, hogy itt a mérkőzés vége, de nem csak egy büntető lesz. És így is történt. Most már tudom, hogy miért hagytam ott a Barcelonát." Zlatan "látta a jövőt", Messi még egy büntetőt bevágott, a katalán csapat 4-3-ra győzött, és a hétközi eredményeknek köszönhetően immár két ponttal megelőzte azt a Real Madridot, amelyet az El Clásico előtt még a bajnoki cím legnagyobb esélyesének tartottak. Ibra nyilatkozata (?) ide vagy oda, a meccs után az elkeseredett madridiak közül Cristiano Ronaldo arra utalt, hogy valakik talán azt szerették volna elérni, hogy a Barcelona ismét beszálljon a bajnoki harcba, míg Sergio Ramos úgy vélte, vannak dolgok, amik ellen nem lehet tenni...

Messi egy héten belül három büntetőt bevágott - fotó: AFP

A Barca két büntetőjét már alaposan szétcincálták, nincs olyan kameraállás, amelyből ne láttuk volna Neymar és Iniesta esetét. Előbbi kérdőjeles, utóbbi inkább adható volt, és ezzel a továbbiakban nem foglalkoznánk. Sokkal érdekesebb a statisztikát böngészni, amelyre szívesen mutogatnak azok, akik az összeesküvés elméletekben hisznek. Nos, a spanyol bajnokság eddigi 31 fordulója során a Barcelonának ítélték a legtöbb büntetőt, és ellene fújtak a második legkevesebbszer. A katalánok kilencet végezhettek el, Messi öt, Fabregas kettő, Iniesta és Neymar pedig egy-egy gólt szerzett. A Barca ellen három 11-est ítéltek a szezonban, kettőt fújtak be az Atlético Madrid, a Bilbao, az Espanyol, az Elche, a Getafe és a Betis ellen, ennél kevesebbszer csak a Málaga bűnhődött, egyszer sújtották büntetővel. A Real Madrid hat 11-est lőtt a bajnokságban, Ronaldo valamennyit gólra váltotta, és ötöt ítéltek ellene - utóbbi szám a második legtöbb, az Almeria héttel vezeti a listát.

Büntetők a spanyol bajnokságban
  Barcelona Real Madrid
Kapott 9 6
Ellene 3 5

Habár a számok kétség kívül beszédesek, hiba lenne messzemenő következtetést levonni belőlük. A Barcelona évek óta az egyik legolajozottabb támadógépezet, amely a meccsek túlnyomó részében ellenfele térfelén járatja a labdát. A világ legprímább előkészítői, Iniesta, Xavi, Fabregas vagy éppen Messi szinte bármikor képesek helyzetet teremteni, és miután a tiki-taka nem a távoli lövésekkel írta be magát a futball történelemkönyvébe, bizony főképp a 16-oson belül pengéznek. Márpedig ha a cselkirályok a kapu közelében teszik-veszik a labdát, akkor időnként óhatatlanul a földre kerülnek. Ilyenkor pedig idézhető a mondás, miszerint "a 11-es az, amit a bíró megad, és a belőle rúgott gól, akkor is érvényes, ha az egész publikum háborog."

Tegyük hozzá azt is, a Barca kaliberű klubok évtizedek óta képesek "jótékony" hatást gyakorolni a játékvezetőkre. Manchesterben mostanában sírják vissza Sir Alex Fergusont, aki éveken át különleges viszonyban volt a sporikkal, különösen az Old Traffordon "varázsolta" el őket. A Real Madrid sem szólhat egy szót sem, hiszen a Bernabéu Stadion légköre számos sípmestert királyi irányba terelt. Olaszország pedig jobb ha hallgat, tudniillik a Juventus, a Milan és az Inter anno "kilóra" megvette a Serie A komplett játékvezetői stábját...

Mindenesetre ez a hétvége sem telt el barcelonai büntető nélkül, Gerardo Martino együttese a 77. percben Messi 11-esével nyert az Espanyol otthonában. Nem tudjuk, Ibrahimovic mivel töltötte a szombat estéjét, de a véleményét simán borítékoljuk...

[1679338] 2014-04-01 20:45:00 Barcelona - Atlético Madridx;
145832