Milan

Seedorfot a jövő héten kirúgják?

Személyes elbeszélgetésre hívta Adriano Galliani Clarence Seedorfot, a vergődő Milan januárban kinevezett edzőjét.

A vártnál rövidebb lesz Seedorf első edzői munkája? - Fotó: AFP

Az ügyvezető igazgató állítólag az edzői stáb szakmai megbeszéléséről rángatta el Seedorfot. Az olasz sajtó meglehetősen érdekesen fogalmazza meg az egyeztetésen elhangzottakat. Szerintük a holland edzőt megnyugtatta Galliani, hogy él vele szemben a bizalom, ugyanakkor jelezte, a következő két meccs után újra elbeszélgetnek. Felénk ezt inkább ultimátumnak hívják.

Ráadásul abból is a keményebb fajta, hiszen a Milan vasárnap a Lazio, szerdán pedig a Fiorentina vendége lesz, azaz kevesebb mint egy hét múlva akár ki is rúghatják Seedorfot. Ebben az esetben a Massimiliano Allegri menesztése után az átmenetet levezénylő Mauro Tasotti kaphatja meg újra a karmesteri pálcát, esetleg az utánpótlásban dolgozó Filippo Inzaghira bízhatják a felnőtt együttest. Ugyanakkor már felszabadult a klubbal korábban hírbe hozott Luciano Spalletti is, akit a múlt héten rúgtak ki az orosz Zenittől.

A vezetőedzői tapasztalattal egyáltalán nem rendelkező Clarence Seedorfot januárban nevezték ki a Milan élére, ráadásul 2016 nyaráig szóló szerződést kötöttek vele. Vele sem lódult azonban meg a csapat szekere, legutóbbi négy tétmeccsüket elveszítették, így búcsúztak a Bajnokok Ligájából, a Serie A-ban pedig csak a 11. helyen állnak. Az edző néhány napja már a következő szezonról elmélkedett, így sok jóra már ő sem számít ebben az idényben. Ahogy említettük, vasárnap a Lazio ellen próbálhatnak javítani gyászos mérlegükön.

[1536807] 2014-03-23 20:45:00 Lazio - AC Milanx;