Heti műsor

Messi és Ronaldo ismét összecsap

Újabb izgalmas hét vár a sport szerelmeseire, hiszen számtalan izgalmas eseményt rendeznek a héten, amelyek közül leginkább a Real Madrid és a Barcelona találkozója emelkedik ki leginkább.

Messi vagy Ronaldo? - Fotó: AFP

Hétfő

A hét első napján ezúttal is sor kerül néhány remek bajnokira. Olaszországban a Torino-Napoli és a Roma-Udinese, Spanyolországban a Villarreal-Bilbao, míg itthon a Honvéd-Paks találkozó szolgáltat némi kikapcsolódást.

Hétfőről lévén szó, természetesen a teniszezőkre is érdemes odafigyelnünk. Ezen a napon ugyanis kvalifikációs meccsekre kerül sor a nagyszabású, Miamiban rendezendő tornán, ahol a női mezőnyben ott lesz Babos Tímea is.

Kedd

Kedden két mérkőzéssel folytatódik a Bajnokok Ligája, ahol várhatóan a Chelsea és a Galatasaray csatája több izgalmat hoz majd, mint a már lefutott párharcnak tűnő Real Madrid-Schalke összecsapás. Amennyiben egyik mérkőzésről sem szeretnél lemaradni, tarts a hatharom.com élő közvetítésével!

Magyar szempontból a hét legfontosabb napja egyértelműen a keddi lesz, mivel ekkor dől el, hogy a Szolnoki Olaj csapata bejut-e a Final Fourba az Eurochallenge sorozatban. A Tisza-partiaknak ehhez "mindössze" annyit kell tenniük, hogy nyernek a Tartu Rock otthonában.

[1625224] 2014-03-18 20:45:00 Real Madrid - Schalke 04x;[1625222] 2014-03-18 20:45:00 Chelsea - Galatasarayx;[1625225] 2014-03-19 20:45:00 Borussia Dortmund - Zenit Szentpétervárx;[1625219] 2014-03-19 20:45:00 Manchester United - Olimpiakoszx;

Szerda

Szerdán ismét a Bajnokok Ligájáé a főszerep, ugyanis a Dortmund-Zenit és a Manchester United-Olimpiakosz találkozókkal kialakul a legjobb nyolc mezőnye, a legfontosabb eseményekről pedig ezúttal is élőben számolunk be.

Csütörtök

A hét negyedik napján az Európa Ligában is megtudhatjuk, hogy kik jutnak a legjobb nyolc közé. A második számú európai sorozatban olyan találkozókra kerül sor, mint a Benfica-Tottenham, a Fiorentina-Juventus vagy éppen a Napoli-Porto.

Magyar szempontból a nap legérdekesebb eseménye a Motor Zaporozsje-Kiel férfi kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzés lesz, ugyanis a találkozóra Győrben kerül sor.

[1625304] 2014-03-20 19:00:00 Fiorentina - Juventusx;[1625299] 2014-03-20 21:05:00 SSC Napoli - FC Portox;[1625301] 2014-03-20 21:05:00 Betis - Sevillax;[1625302] 2014-03-20 19:00:00 Benfica - Tottenham Hotspurx;

Péntek

A hét utolsó munkanapja a szokásoknak megfelelően a bajnoki fordulók rajtjáról szól majd. A legérdesebb összecsapást ezúttal Franciaországban rendezik majd, ahol a Lorient a PSG-t fogadja, de nem feledkezhetünk meg az NB I-ben rendezendő Pápa-Haladás mérkőzésről sem.

Hab a tortán, hogy 13:00-s kezdettel megtudhatjuk a negyeddöntők párosítását a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is, a hatharom.com-mal pedig erről az eseményről sem maradsz le!

Szombat

A szombati nap a Chelsea és az Arsenal rangadójával indul, majd olyan csapatok lépnek pályára, mint a Dortmund, a Bayern, a Liverpool, a Manchester City vagy éppen a Roma.

A Szolnoki Olaj szombaton az Adria Ligában mutatja meg magát, méghozzá a Mega Vizura vendéglátójaként.

[1475029] 2014-03-22 13:45:00 Chelsea - Arsenalx;[1506098] 2014-03-23 21:00:00 Real Madrid - Barcelonax;[1536807] 2014-03-23 20:45:00 Lazio - AC Milanx;[1536802] 2014-03-23 18:30:00 SSC Napoli - Fiorentinax;

Vasárnap

A hét utolsó napján igazi rangadók várnak ránk, Olaszországban a Lazio a Milannal, a Napoli a Fiorentinával, Spanyolországban pedig a Real Madrid a Barcelonával csap össze, ez utóbbiról ráadásul élőben számolunk be, sőt, egy nyereményjátékot is a figyelmetekbe ajánlunk!

Ugyanez igaz a Veszprém aktuális Bajnokok Ligája-mérkőzésére is, a magyar kirakatcsapat ezúttal a Wisla Plock otthonába hivatalos.

A hatharom.com heti élő közvetítései
Dátum Sportág Esemény Kezdés
03.18. Labdarúgás Bajnokok Ligája 20:45
03.19. Labdarúgás Bajnokok Ligája 20:45
03.21. Labdarúgás Bajnokok Ligája és Eurpa Liga sorsolás 13:00
03.23. Kézilabda Wisla Plock-Veszprém 19:00
02.23. Labdarúgás Real Madrid-Barcelona   Nyerj egy tabletet! 21:00