Annyira kontrasztos volt számomra ez a szerdai nap. A finnek elleni vereség után volt szerencsém végignézni a spanyol-olasz meccset is... a két találkozó közötti minőségi különbségre pedig csak annyit lehet kibökni, hogy no comment. Madridban is "ugyanaz történt", mint Győrben - az egyik csapat dominált, a másik pedig átengedte a területet, és kétségbeesetten koncentrált arra, hogy csak gólt ne kapjon -, de azt, hogy a világbajnok spanyolok ellen bekkel egy csapat, még csak-csak meg lehet érteni. De hogy a finnek ellen hazai pályán miért kellett, hogy törje a magyar hátvédek hátát a kapufa, az már egy érdekesebb kérdés.

Persze ha jobban figyelünk... már nem a meccsre, hanem az előzetes nyilatkozatokra. Az élesben gyengén teljesítő Koman Vladimir már kedden elmesélte, hogy a védekezés lesz a lényeg (Pintér csapatainak játékát ismerve ezen nem lepődhetünk meg), a gólszerzés csak bónusz lesz, ami ha sikerül, örülünk, ha nem, az sem baj.

Pedig egy olyan együttes ellen, amelyik bevallottan örült volna, ha a jelképes egy pontot megszerzi, talán nem bekkelni kellett volna. Egy bátrabb játékkal, egy látványosabb, több kapuralövést elősegítő taktikával a szurkolók bizalmát is visszaszerezhette volna a csapat, és a finneket is megijeszthette volna, lélektani előnyt szerezhetett volna őszre, amikor már Eb-selejtezőn csap össze a két válogatott.

Ehelyett mi történt? Már az első negyedóra után beásta magát a magyar válogatott a saját tizenhatosa elé, és annyira csak a védekezésre koncentrált, mintha egy edzőmérkőzésen lennének. Tudom, talán kicsit túlzás az összehasonlítás, de José Mourinho első bajnokija jutott eszembe, amit ismét a Chelsea kispadján töltött. Akkor is korán megszerezték a Kékek a vezetést, aztán a portugál, mintha csak tréninget vezetne, visszaparancsolta csapatát a saját térfelére, és ahelyett, hogy kezdeményezőként léptek volna fel, ott várták az ellenfelet, hogy a megszerzett labdával kontrákra játszhassanak. Pedig a Hull Cityvel, egy újonc csapattal játszottak, amelynek egész kerete nem ért annyit, mint a Chelsea egy játékosa!

Ez történt Győrben is. Egy gyengébb játékosokból álló társaság beszorította a mieinket, akiknek testületileg meg volt tiltva, hogy megpróbáljanak letámadni, és a középpályán vagy (horribile dictu!) már az ellenfél térfelén elvegyék a labdát. Ehelyett a saját kapunktól harminc méteren belül védekezett egy kivételével az összes játékosunk, és amikor megszereztük a labdát, akkor sem csapatként hoztuk fel azt, mindenkit bevonva a támadásokba, hogy annál nehezebb legyen levédekezni azokat, hanem a legalapabb, leglebutítottabb játékot játszottuk, ami csak telhetett tőlünk. ,,Rúgd előre, majd Rudolf megoldja!"

Egyszer meg is oldotta, de erre nem lehet építeni. Egyrészt ez csak akkor működhetne, ha svédek lennénk, és Ibrahimovic lenne a centerünk... gyengébb támadó a sorsdöntő meccseken sem technikailag, sem fizikailag nem rúghat labdába, a modern futball meg különben is arról szól, hogy mindenkinek tudnia kell védekezni és támadni egyaránt. Másrészt pedig a szurkolók nem erre kíváncsiak, hanem arra, hogy akar, hajt, próbálkozik a válogatott. Amikor pedig bevonul a saját kapuja elé, akkor mit próbál meg játszani? Nem kikapni?