Heti műsor

Érkezik a hazai futballtavasz

Újabb izgalmas hét vár a sport szerelmeseire, ahol elsősorban a labdarúgásé lesz a főszerep. Hétközben a nemzetközi kupák, hétvégén a rangadók kerülnek előtérbe, ráadásul pénteken rajtol a magyar futballtavasz. Lássuk, mi vár ránk az elkövetkezendő napokban!

Hosszú szünet után ismét magyar bajnokikat láthatunk - Fotó: MTI

Hétfő

Remekül indul a hét, mivel rögtön az első napon olyan bajnoki összecsapásokat láthatunk majd, mint a Parma-Fiorentina, a Napoli-Genoa vagy éppen az Espanyol-Villarreal.

Hétfőről lévén szó, új tenisztornák indulnak, így Acapulcóban például mindkét nem képviselteti magát, ezen felül pedig a férfiak Dubaiban és Sao Paulóban, míg a hölgyek Florianopolisban mutatják meg, hogy mit tudnak.

Kedd

A hét második napján a Bajnokok Ligája kerül előtérbe, ahol a Zenit a Dortmundot, az Olimpiakosz pedig a Manchester Unitedet fogadja, utóbbiról a hatharom.com élő, szöveges közvetítés formájában számol be. Akinek esetleg ez sem lenne elég, azoknak eláruljuk, hogy az angol alsóbb ligákban is rendeznek számtalan mérkőzést.

A magyar kosárlabda rajongói kedden a Szolnoki Olajért szoríthatnak az Eurochallenge sorozatában, hiszen a Tisza-partiak a francia Cholet gárdáját látják vendégül.

[1625217] 2014-02-25 18:00:00 Zenit Szentpétervár - Borussia Dortmundx;[1625212] 2014-02-25 20:45:00 Olimpiakosz - Manchester Unitedx;[1625216] 2014-02-26 20:45:00 Schalke 04 - Real Madridx;[1625215] 2014-02-26 20:45:00 Galatasaray - Chelseax;

Szerda

A szerdai nap kísértetiesen hasonlít majd a keddire, hiszen ismét lesz két BL-meccsünk, illetve magyar kosárlabda-csapatoknak is szurkolhatunk majd. Előbbi esetében a Chelsea a Galatasarayhoz, a Real Madrid pedig a Schalkéhez látogat majd, mi pedig mindkét találkozót élőben közvetítjük.

Kosárlabdában ezúttal a gyengébbik nem képviselteti magát, ugyanakkor a legerősebb európai kupasorozatban, az Euroligában. A Sopron a Rivas Ecopolist fogadja, míg a Győr a török Kayserihez látogat majd.

Csütörtök

Ha csütörtök, akkor Európa Liga, és ez ezúttal sem lesz másképp. A hét negyedik napján olyan együttesek játékát láthatjuk majd, mint a Valencia, a Juventus, a Porto, a Benfica vagy éppen a Lazio.

[1625275] 2014-02-27 19:00:00 SSC Napoli - Swanseax;[1625287] 2014-02-27 21:05:00 Benfica - PAOK Thessaloniki FCx;[1625276] 2014-02-27 21:05:00 Trabzonspor - Juventusx;[1625280] 2014-02-27 19:00:00 PFC Ludogorets Razgrad - Laziox;

Péntek

Ahogyan az lenni szokott, a pénteki nap az aktuális bajnoki fordulók rajtjáról szól majd. Nos, ennek a napnak ebből a szempontból a héten kivételes jelentősége lesz, hiszen nem csak a spanyol, a német, a holland és a francia pontvadászatból láthatunk meccseket, ugyanis a Puskás Akadémia-Paks összecsapással kezdetét veszi a honi futballtavasz is.

Szombat

Az már tisztán látható hétfőn is, hogy a hétvége a rangadókról szól majd. Szombaton egy Bayern München-Schalke, illetve egy Roma-Inter összecsapással melegítünk a vasárnapra.

Akinek ez nem elégítené ki az igényeit, annak eláruljuk, hogy a Szolnoki Olaj az Adria Ligában a Buducsnosztnál lép pályára, míg a női kézilabda BL-ben a Győr a Krim Ljubljanához látogat, ez utóbbiról a hatharom.com élőben számol be.

[1536773] 2014-03-01 20:45:00 Roma - Interx;[1479193] 2014-03-01 18:30:00 Bayern München - Schalke 04x;[1506066] 2014-03-02 17:00:00 Atlético Madrid - Real Madridx;[1536774] 2014-03-02 20:45:00 AC Milan - Juventusx;

Vasárnap

Kijelenthető, hogy a hét utolsó napján érdemes lesz odaragadnunk a TV elé, ugyanis olyan rangadókat láthatunk majd, mint a PSG-Marseille, a Milan-Juventus, az Atlético Madrid-Real Madrid, a Feyenoord-Ajax, a Ferencváros-Győr vagy éppen a DVTK-Debrecen... Vasárnapra tehát nem érdemes programot tervezni!

A hatharom.com heti élő közvetítései
Dátum Sportág Esemény Kezdés
02.25. Labdarúgás Bajnokok Ligája 20:45
02.26. Labdarúgás Bajnokok Ligája 20:45
03.01. Kézilabda Krim-Győr 20:30
03.02. Labdarúgás Atlético Madrid-Real Madrid 17:00