Bajnokok Ligája

Pellegrini a játékvezetőt kritizálta, Martino nem kényelmesedik el

Nagy lépést tett a továbbjutás felé az FC Barcelona, miután 2-0-ra győzött a Manchester City otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A hazaiak a játékvezetőt is okolják a vereség miatt.

Manuel Pellegrini úgy véli, csapata mindent megtett az egyenlítésért, emberhátrányban is - Fotó: AFP

"Nagyon jól játszottunk és mindent megpróbáltunk az egyenlítés érdekében, de az utolsó percben végképp megpecsételődött a sorsunk" - fogalmazott a manchesteriek menedzsere, Manuel Pellegrini a mérkőzés lefújását követően. "Ellenfelünknek a tizenegyesig nem volt gólszerzési lehetősége. Fontos volt, hogy emberhátrányban is igyekeztünk olyan gólra törően játszani, ahogy előtte. Tíz emberrel ez roppant nehéz, nekünk majdnem sikerült, két-három lehetőségünk akadt. A Barcelona sokat birtokolta a labdát, de ott, ahol mi akartuk: távol a kapunktól. Természetesen megpróbáljuk idegenben kiharcolni a továbbjutást, a katalánoknak nőttek az esélyeik, de majd meglátjuk, mire leszünk képesek vendégként."

A találkozó kapcsán a britek játékvezetői hibát emlegetnek. Szerintük nem elég, hogy Jonas Eriksson sporttárs nem fújt a Barcelona szabálytalan labdaszerzésénél, az ellenakció során kialakult faultot is tévesen ítélte meg, mert Martin Demichelis még a büntetőterületen kívül szabálytalankodott Lionel Messivel szemben. A bíró tizenegyest ítélt és kiállította a védőt. "Igazságtalan döntés volt" - mondta az esettel kapcsolatban Pellegrini. "Eriksson nem volt képes kézben tartani a mérkőzést, hiba volt őt jelölni egy ilyen rangú találkozó levezetésére."

"A City sokszor adogatta körbe a labdát, de sokkal direktebben futballozott, mint mi" - formált véleményt Gerardo Maritno, a barcelonaiak mestere. "Előzetesen azt gondoltuk, hogy ha mi irányítjuk a játékot, ők nem tudják azt a közvetlen támadójátékot játszani, amit szoktak. A győzelem volt a célunk, de első és a második félidőben is elvesztettük a kontrollt tíz-tíz percre, amikor az angoloknak voltak lehetőségeik. Minden alkalommal, amikor előnyt adtunk nekik, nagy kockázatot vállaltunk. Nem nyugodhatunk meg, játszhatunk jobban vagy épp rosszabbul, mint ma, az elkényelmesedést viszont ki kell űzni a fejekből. A párharc nem dőlt el, az első mérkőzésen jó eredményt értünk el, de hasonlóra kell törekednünk a visszavágón is."

[1625211] 2014-02-18 20:45:00 Manchester City - Barcelonax;