Átigazolás

Bogdán csapattársával erősített Laudrup

A szezon végéig a Premier League-ben szereplő Swansea csapatát erősíti a Bolton francia csatára, David Ngog.

Ngog már a Fulham ellen bemutatkozhat

A 24 éves francia támadó átigazolási díját nem hozták nyilvánosságra, csak annyi biztos, hogy első körben a szezon végéig írt alá a walesi csapathoz.

A most megszerzett Ngog neve elsősorban amiatt lehet ismerős, hogy annak idején Németh Krisztiánnal együtt játszott a Liverpool csapatában és a magyar támadó egyik legfőbb riválisa éppen a fiatal francai volt. Ngog 2011-ben igazolt a Bolton Wanderershez, akkor a Liverpool 4 millió fontot fizetett ki érte.

A Swansea-t irányító Michael Laudrup reméli, hogy Ngog már a keddi, Fulham elleni bajnokin debütálhat, lévén nagy szüksége lenne egy minőségi támadóra. A walesi együttes az Európa Liga-szereplés jelentette többletterhelést nehezen viseli el, a sorozatos sérülések miatt a csapat teljesítménye erősen hanyatlik, így a biztató szezonkezdet ellenére jelenleg mindössze három pontra van a kiesőhelytől.

Ngog érkezésével valamelyest csillapodhatnak Laudrup problémái, aki legjobb támadójára, Michu-ra december 15. óta nem számíthat, a Swansea pedig utolsó 10 bajnokijából csak egyet tudott megnyerni.

[1474943] 2014-01-28 20:45:00 Swansea - Fulhamx;