Australian Open

Megszakadt a nagy négyes uralma, Wawrinka az új GS-bajnok

Stanislas Wawrinka bebizonyította, hogy fejben megerősödött, Djokovics után Rafael Nadalt is legyőzte, négyszettes győzelemmel nyerte az Australian Opent.

Új bajnok Ausztráliában - Fotó: AFP

Bár előzetesen a tizenháromszoros Grand Slam-győztes, világelső Rafael Nadal tűnt esélyesnek, és az első adogatójátékában még jól is játszott, Stanislas Wawrinka nagyot villantott. Nagyon pontos és agresszív alapjátékot vett elő, szórta a nyerőket, távol tartotta ellenfelét a pályától, így korán brékelni tudott, az előnyt meg is tartotta, és megnyerte az első szettet.

Hasonlóan folytatódott a játék a második játszmában is, ráadásul Nadal egy labdamenet után a hátát kezdte fájlalni. Azt az adogatójátékot még befejezte, de ez után ápolást kellett kérnie. Teljesen szétesett állapotban tért vissza a pályára, ráadásul a közönség sem volt megértő vele szemben, így nem volt esélye a második szettben sem. Annyira, hogy szemmel láthatóan nem tudta eldönteni a végén, hogy a padhoz menjen pihenni, vagy Wawrinkához feladni a meccset.

Végül a folytatás mellett döntött, bár eleinte úgy tűnt, hogy csak a becsület kedvéért. Ezt hitte a svájci is, de korán. A spanyol játéka ugyanis fokozatosan újra összeállt, amivel meglepte Wawrinkát. Noha nem volt egészen stabil a mozgása, brékelni tudott, miközben ellenfele nem igazán találta a pályát a fontos pontoknál. Ennek köszönhetően Nadal meg tudta nyerni a harmadik játszmát.

Ezt a nehéz időszakot azonban Wawrinka egy pillanat alatt lezárta magában a negyedik elején, újra ellenállhatatlanul kezdett játszani az alapvonalról, adogatásból ászokat ütött, a labdameneteket uralta. 3:2-es előnyénél brékelt, de ekkor még megijedt a nagy lehetőségtől, azonnal padlózott, nem ütött a pályára labdát, így elvesztette az előnyét. Fogadóként viszont újra összekapta magát, és elvette Nadal szerváját. Következő adogatásánál már nem remegett meg, magabiztosan zárta le a mérkőzést.

Ezzel az első teniszező lett, aki egy Grand Slam-tornán legyőzte Djokovicsot és Nadalt is, 1993 óta az első, aki a világelsőt és ranglista második helyezettjét is megverte, és személyében a 2009-es US Open után újra olyan bajnokot köszönhetünk, aki nem az elmúlt éveket uraló Federer, Nadal, Djokovics, Murray kvartettből került ki.

Australian Open
férfi egyes, döntő
Stanislas Wawrinka (svájci, 8.)-Rafael Nadal (spanyol, 1.) 6:3, 6:2, 3:6, 6:3
Percről percre: Nadal-Wawrinka ausopen döntő 2014x
  • Pro
    Cesc18
    2014. január 25., Szombat 17:20
    • Ország:Ismeretlen
    • Fogadás típusa:Bármi más
    • Tipp:Tie-breakek száma: 0,5 felett
    • Odds:1.68
    • Eddig éri meg:1.6
    • Tét:5
    • INDOKLÁS:

      Nadal ezen a borításon nem brillírozik annyira fogadóként, láthattuk Nisikori, Dimitrov és Federer ellen is, hogy rövidítésre kényszerült. Wawrinka a torna folyamán kiválóan adogatott, az első szervái mögött 81%-ban hozza a pontokat, ami kitűnőnek mondható. Akkor lesz esélye, ha a szervái ülni fognak, ezt ő is pontosan tudja, ezért várhatóan különösen figyelni fog majd az adogatójátékaira. Nadal 70%-ban beüti az elsőket, és a vágott adogatásai várhatóan Wawrinka ellen is hatékonyan fognak működni. A korábbi kemény pályás ütközeteiken rendre játszottak tie-breakes szettet. Mindketten jól szerválnak, a Rod Laver felülete gyors, így jó esély van rá, hogy minimum egy tie-break lesz a meccsen.

    • Eredmény:

      3:6, 2:6, 6:3, 3:6