Serie A

Conte bojkottot hirdet a rossz szabály miatt

A Juventus szombaton csak döntetlent játszott a Lazio otthonában, köszönhetően egy tizenegyesnek és Gianluigi Buffon kiállításának is.

Buffon az első félidő közepén buktatta a ziccerben kilépő Klosét a kapuja előtt, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt, és a hálóőrt is kiállította. A büntetőből előnybe került a Lazio, amit később Llorente egyenlített ki. Antonio Conte a pontmentés ellenére dühös volt a mérkőzés után.

Az edző szerint szigorú volt a piros lap - Fotó: AFP

"Sajnálatos ez a szabály, mert szerintem a tizenegyes már elég büntetés, nincs szükség piros lapra. Évek óta mondom, függetlenül attól, hogy ellenünk vagy a javunkra ítélnek. Tönkreteszi a játékot. Ráadásul a bírók hol sárgát, hol pirosat adnak a kapusoknak, így nem egyértelmű a helyzet. Ezek után nem fogok nyilatkozni az Inter elleni meccs előtt a jövő héten, ahogy a többi mérkőzésünket megelőzően sem" - jelentette be a sajtótájékoztatók bojkottját a vezetőedző.

"Nyerni próbáltunk teljes létszámban és tíz emberrel is. Próbáljuk a játékosokba belepumpálni a győztes mentalitást, és ők tudják is, hogy minden meccsen nyernünk kell. Egy pontot szereztünk, de szerintem a csapat megmutatta, hogy miért vagyunk a tabella élén. Nem adtuk fel egy percre sem" - értékelte a tréner a játékot.

Szombaton a harmadik helyezett Napoli is csak 1-1-et játszott a Chievóval, így a Roma lehet a forduló győztese. Ha a Farkasok kora délután legyőzik a Veronát, a Juvéval szemben hat pontra csökkenthetik a hátrányukat, a nápolyiak előtt pedig ugyanennyi előnyt szerezhetnek.

[1536727] 2014-01-26 12:30:00 Verona - Romax;[1536725] 2014-01-25 20:45:00 Lazio - Juventusx;[1536723] 2014-01-25 18:00:00 SSC Napoli - Chievox;